Little writers

521 44 26
                                    

Megint oneshot! Igazából sokat gondolkodtam azon, hogy kirakjam-e, vagy ne... (majdnem egy hónapja porosodik vázlatban) De hát, itt van. Olvassátok, szeressétek!

A forró zuhany marta Louis bőrét, de mégsem állította hűvösebbre. Éreznie kellett valamit. Valami mást. Valamit ami kiszakítja az érzései közül egy kis időre. Kezét a kabin falára csapta, a fejét pedig lehajtotta. A haja vizesen omlott a szemébe, a vízsugár pedig a tarkóját verdeste. Már nem volt forró. Sőt, egészen kellemesen hatott rá, a bőre pedig hozzászokott. Már nem égette.

Szeretett gondolkodni. Szeretett egyedül lenni. Az utóbbi hónapokban viszont társaságra vágyott. Nem az egyedüllét kínozta, hanem a magány. Az, hogy az utolsó ember a földön, aki meghallgatta, az is itt hagyta. Először az édesanyja, aztán a nővére. Minden egyszerre zuhant rá, mint legnagyobb bátty. Ő pedig nem bírja a nyomást. Nem tud gondoskodni 4 gyerekről. Óriási vita kerekedett közte és a nővére közt erről a témáról. Végül kijelentette, hogy nem lesz a gyerekek gyámja, becsapta az ajtót és elment. Azóta sem beszéltek, egyikőjük sem keresi a másikat, pedig régen elválaszthatatlanok voltak. Aztán az apjuk halála volt az első fordulópont. A második Johannah. Az már menthetetlen volt. Lehetetlen volt helyrehozni és ezt mind tudták. Mikor Fizzy elhunyt, ezt mindenki ténylegesen felfogta, és két részre szakadtak. Volt Louis és a testvérei.

A zuhany után magára vett egy melegítőnadrágot és rádobta az ágyára a szürke takarót, hogy mégse az ágynemű látszódjon. A konyhájába ment és bedobott két kenyeret a pirítóba. Tudta, hogy a vajon kívül nem sok van a hűtőjében, mégis kinyitotta. Sóhajtott és leült az asztalhoz amíg várt. Kezébe vette a telefonját és tárcsázta a haverját Zayn-t.

-Szia. -köszönt, mikor a férfi felvette.

-Minden jól megy, kinyitottam. -mondta köszönés nélkül és a kulcsokkal zörgött.

-Nem nyitottál ki, most mész be. -dünnyögte Louis és kivette a kenyereit. Megfokhagymázta és megkente vajjal őket.
-Meddig kell bent lennem ma? -harapott bele a kenyérbe.

-Jön egy srác...Nézem mikorra. - Louis hallotta ahogy bemegy és keresgél valamit aztán megint magához veszi a telefont.
-Tekintve, hogy most 10 óra és ki kellett volna nyitnunk egy órája...

-Neked. -javította ki Louis.

-Mindegy. Egyre jön az új. 11-re pedig egy bizonyos Callan Elsher, ez lehet?

-Hogy mi van? -háborodott fel Louis. -Te beszéltél vele?

-Azt hiszem Amy volt.

-Az biztos, hogy Callan Elsher nem teszi be a lábát a kiadómba!

-Ki a franc az a Callan Elsher, és a legjobb haverodként miért nem tudok róla? -kérdezte Zayn. Igaza volt. Louis soha nem mesél a múltjáról, még a legjobb barátjának sem.

-Nem fogok ebbe józanul belekezdeni, elszívok egy cigit és ott leszek. -dünnyögte aztán kinyomta a telefont.

Egy fekete farmert vett fel, fekete pólóval és bőrkabáttal. Beült a vörös Camaro-ba és gázt adott. Kikanyarodott az utcából, de elgondolkozott rajta, hogy annyira muszáj-e bemennie. Nem akar találkozni Callan-nel. Nagyon nem.

Végül egy kisebb dugó után odaért a kiadóhoz. A saját kiadójához, a legnagyobb álmához. Kintről már látta Zayn-t és a két darab alkalmazottját. Kinyitotta az ajtót, köszönt mindenkinek aztán hátrament. Elvonult a saját kis zugába.

Nézte az órát, számolta a kattogásokat, végül 11:00 lett. Callan nem késik, Louis tudta, hogy 11:01 -kor már bent lesz az irodában.

Hallotta, amint kopog, és benyit. Louis azt nem tudta, Callan hogy meri azt megcsinálni, hogy nem várja meg amíg megadja a belépésre az engedélyt.

Larry Stylinson OneshotsWhere stories live. Discover now