Elveszett lelkek 2. (BL)

Borostyán és Fekete part 6.

- Mi történt? – kérdezte Will, amikor Matt lehuppant a számára kijelölt ágyra, majd egy nagy sóhajjal hátradőlt, és a hófehér mennyezetet nézte. – Nem voltál a buszon, így azt hittem, hogy neked máris meszeltek, aztán Payton mondta amikor cuccoltunk a szobákba, hogy te is jössz, csak késel egy kicsit.

- Voltak pillanatok, amikor én is azt hittem, hogy végem. – mosolyodott el Matt. A kocsiban ülve, miután lecsendesítette a kusza gondolatait Jeremyről, már csak azt vette észre, hogy a férfi lökdösi, hogy megérkeztek. Annyira igyekezett láthatatlanná válni akkor, hogy végül ismét elnyomta az álom, így az út további részében nem folytatták a beszélgetést, amit így utólag, majdnem sajnált.

- Na, mesélj már! – faggatózott tovább a srác, majd oda is ült Matt mellé.

- Lekéstem a buszt, így Jeremy hozott el, de ennyi. Nem történt semmi különös. – magyarázta Matt, majd felült az ágyon. – Mikor lesz a megbeszélés?

- Hétkor, azaz egy óra múlva. – válaszolt Will.

- Nem nézünk szét addig? Vagy te már körbejártad a helyet? – kérdezte Matt, mert ő kezdett unatkozni, és kíváncsi volt a helyre.

- Csak ebben az épületben néztem szét, meg beszélgettünk a többiekkel. Szóval felőlem mehetünk. – bólintott rá a srác, és fel is állt az ágyról.

- Szuper. – állt fel Matt is, majd elindult Will után. Menet közben rápillantott a tömött utazótáskára, de végül csak megvonta a vállát, és úgy gondolta, hogy a kicsomagolással még bőven ráér.

Egy kétszintes épületben kaptak szállást, ami egy tó partján volt, körülötte több, kisebb épülettel. A főépület felső emeletén voltak a szobák, mindegyik kétágyas. Örült, hogy Will lefoglalta neki a helyet, így szobatársak lettek.

Az emeleten voltak ismeretlen arcok is, olyanok, akiket nem látott a reggeli értekezleten. Will tájékoztatta, hogy egy másik tizenöt fős csapat is van itt, de ők sportolók, és pár nap múlva távoznak majd.

- Gyere, először a tánctermet akarom megmutatni. Óriási, minden értelemben. – mondta lelkesen Will, majd benyitott az egyik ajtón. Egy hatalmas terem volt, az egyik fala csak tükörből állt. A padló csak úgy csillogott, ahogy megvilágították a plafonba süllyesztett ledlámpák. Két hatalmas hangfal állt a terem két sarkában, az egyik mellett pedig egy asztal, rajta egy laptoppal. Mégis a leglátványosabb a tükörfallal szemben lévő felület. Azon a falon ugyanis, egy hatalmas, egybefüggő és színes graffiti volt. Mindenfelé táncoló alakok különféle pózban, épületek a háttérben, egy utcarészlet és még megannyi kép díszítette, középen egy hatalmas felirattal, ami szintén változatos színekben pompázott, precízen árnyékolva: TÁNC. Lenyűgöző látvány volt, az a hatalmas alkotás.

- Jó mi? – kérdezte Will, ahogy ismét megcsodálta.

- Eszméletlen. – bólintott Matt is. – Kár, hogy ilyet én nem tudok csinálni. Tuti így nézni ki a szobám.

Pár percig még legeltették a szemüket a falon, hogy minden apró részletet megtudjanak nézni maguknak, csak azután indultak a másik terembe.

Az énekteremben, mert hogy az volt kiírva az ajtóra, egy hatalmas Steinway zongora állt az egyik sarokban, ami szinte tekintélyt parancsolt, amint belépett az ember. A másik sarokban egy gitár árválkodott pár székkel, valamint volt még pár asztal, egy nagy kivetítő vászon, és csomó mikrofonállvány. Matt azonnal otthon érezte magát abban a teremben, és izgatottság futott végig rajta.

- Nézzünk szét kint is. – mondta Matt, miután alaposan kigyönyörködte magát a zongorában is. Bár azon éppen nem tudott játszani, de mindig lenyűgözte, ha egy kiváló zongorajátékot hallott. Gitározni viszont nagyon is tudott.