Tűz

4. fejezet

4. fejezet



Érezhetően kezdtek összecsiszolódni. Az eltelt három hétben mindketten megtanultak alkalmazkodni a másikhoz, és Adrian azon kapta magát, egészen feldobja, hogy Josh vele él. Szerette, hogy a fiú reggelente, még félig éber állapotban bekészítette neki a kávét, pedig ő maga nem élt vele, Adrian pedig megszokta, hogy kettőjüknek csinál reggelit, sőt a fiúnak az iskolába szendvicset is pluszban. Nem akadtak össze a fürdőben, kialakult rutinjuk lett, ami a másikra is tekintettel van.
Persze ez nem azt jelentette, hogy nem zördültek össze apróságokon. Adriant eleinte teljesen kiakasztotta, hogy Josh mennyire rendetlen. Az együtt töltött hétvégéken ez nem tűnt fel neki, akkor csak arra koncentrált, hogy a fiú vele van, és utána nem bánta, ha pakolnia vagy takarítania kellett. A hétköznapjaiba viszont nem tudta és nem is akarta beleilleszteni, hogy rendet csináljon Josh után, és mikor ezt szóvá tette, a fiú duzzogva fogott neki, hogy elmossa az általa felhalmozott tányérokat és poharakat. Látszott rajta, hogy eddig az édesanyja körülrajongta, és egy keresztbe tett szalmát sem kellett arrébb tennie, így persze, hogy nem vette észre a rumlit, amit maga után hagyott. Egy idő után azonban annyira belejött, hogy Adrian csak azt vette észre, hogy nagyobb a rend, mint előtte. Josh tényleg igyekezett a kedvében járni.
- Mi a terv mára? – kérdezte vidáman a fiú szombat reggel. Az arcáról azonban azonnal lefagyott a mosoly, amikor észrevette, hogy Adrian a munkahelyi laptopját vette elő.
- Ne haragudj, de el vagyok maradva – mentegetőzött a férfi, de Josh csak megrázta a fejét, hogy ne tegye.
- Semmi baj, nekem úgyis tanulnom kéne – mondta, de látszott rajta, hogy csalódott.
- Igyekszem vele – próbálta engesztelni Adrian. – Viszont még a hétvégére muszáj kicsit összekapni a lakást is, de nem gond, ha holnapra marad. Este elmehetünk valahová, ha szeretnéd.
- Szuper – vágta rá a fiú, és úgy tűnt, máris jobb a kedve. Már nem azzal jött, hogy Adrian ne költsön rá, egyszerűen tudomásul vette, hogy ebben a helyzetben mást úgysem tud csinálni. Jobb híján előszedte a könyveit, és betelepedett az Adriannel szemközti fotelbe. Nem csacsogott közben, mert már tudta, hogy párja képtelen koncentrálni, ha ő közben beszél, így némaságban telt el két óra, csak a billentyűzet kopogása és a lapok súrlódása hallatszott.
- Nekem kell egy kis szünet – törte meg Josh a csendet. – Te hogy állsz?
- Már nincs sok belőle, úgyhogy én még folytatom – felelte Adrian továbbra is a munkába temetkezve.
- Akkor takarítok – mondta Josh színtelen hangon, a férfi pedig meglepetten pillantott fel.
- Tessék?
- Túl sok lehetőségem nincs, úgyhogy porszívózok. Vagy zavar a zaj?
- Nem, az csak zúgás, arra nem kell figyelni. Miért nem pihensz?
- Nézzem a plafont? – kérdezett vissza Josh, Adrian pedig megdörzsölte a halántékát. A fiú asztali számítógépe a szülei házában pihent, a tévé pedig a nappaliban volt, ahol ő dolgozott, tehát a fiúnak tényleg semmi szórakozása nem maradt.
- Bemegyek a hálóba, nézz valamit nyugodtan – ajánlotta, de várakozásával ellentétben Josh nem kapott az alkalmon.
- Csupa szemét megy a tévében, a dvd-idet meg már mind láttam – válaszolta, és kifelé indult. – Legalább hasznosan töltöm az időt, és aztán csinálhatunk együtt valamit – szólt még vissza, aztán pár perc múlva már csak a porszívó hangja hallatszott. Adrian sóhajtva merült el újra a munkában, de nehezére esett koncentrálni.
Már majdnem végzett, amikor Josh visszatért. A fiú végigsimított a hátán, amikor elment mögötte, a férfit pedig mosolyra fakasztotta a gesztus. Az ilyen apróságok miatt érezték mindketten, hogy megéri. Ilyenkor nem számítottak a körülmények, csakis az, hogy szeretik egymást, és kitartanak a másik mellett.
- Mi ilyen vicces? – szólalt meg Josh, Adrian pedig csak megrázta a fejét.
- Csak elmerengtem.
- Oké – hagyta rá a fiú, aztán témát is váltott. – Ebédre tervezel valamit? Kezdek éhes lenni.
- Rendeljünk?
- Pizza? – csillant fel Josh szeme, Adrian pedig már elő is kereste a kedvenc étterme honlapját.
- Szokásos?
- Aha! – vágta rá Josh fülig érő szájjal, aztán lapozás hangja hallatszott, és mire Adrian ismét felnézett a rendelés után, a fiú már nagyban a tananyagot bújta, és a csengőig fel sem nézett a könyvből. Akkor viszont szó nélkül felpattant, és mire Adrian egyáltalán megmozdult volna, a fiú két tányérral visszatért, az egyiket pedig felé nyújtotta. Josh nagyon gondoskodó tudott lenni, ha akart, és erre Adrian nap mint nap rádöbbent.
- Köszönöm – motyogta meglepetten, Josh pedig egy gyors mosolyt küldött felé, mielőtt lehuppant vele szemben.
- Te rendeltél, én felszolgálok – felelte vigyorogva. – Finomat főztünk.
- Bolond – nevetett Adrian. Josh jókorát harapott a pizzából, és elmélázva bámult vissza a férfira. Adrian már azon volt, hogy rákérdez, min gondolkodik ennyire, mikor Josh végül kibökte:
- Nagyon sokat dolgozol. Ez régen valahogy nem tűnt fel.
- Te meg rengeteget tanulsz – kontrázott rá Adrian. – Örülök, hogy tényleg komolyan veszed. Hogy őszinte legyek, eddig azt hittem, csak túlzol, mikor arról beszélsz, mennyire hajtasz a felvételi miatt.
Josh megvonta a vállát.
- Vinni akarom valamire, és nem apámtól függeni. Ez azelőtt is így volt, hogy kivágott, most meg még inkább – magyarázta. – De én mindig leráztalak, ha sok volt a dolgom. Te sosem, pedig sokszor késő éjjelig itt lógtam, te meg még haza is vittél. Éjszaka csináltad, vagy mi?
- Általában – ismerte be Adrian.
- Mondhattad volna, hogy sok a munkád.
- Szeretek veled lenni – válaszolta Adrian őszintén. Neki tényleg nem volt gond, ha a fiúval lehetett. – Belefért, hogy utána dolgozzak, ezért nem szívesen ráztalak volna le. Ha muszáj volt, akkor általában szóltam.
- Én pedig mindig megsértődtem – ismerte el bűnbánó mosollyal Josh. – Ne haragudj.
- Nem haragszom.
- Akkor jó – zárta le a témát a fiú, és előszedett egy másik tantárgyat.
Adrian lassabban haladt, mint szerette volna, Josh már régen a telefonján játszott, mire a férfi felkelt, és végre a táskába süllyesztette a laptopját. Nyújtózott egy kicsit, mert teljesen elgémberedett, aztán a konyhába ment szétnézni. Úgy döntött, összeüt valami vacsorát, aztán elviszi Josht egy kicsit kikapcsolódni. A fiú ízlését tekintve, valószínűleg mozi vagy tánc jöhetett szóba, és Adrian hiába szeretett volna néha valami komolyabb programot, Josht sem a színház, sem a kiállítások nem kötötték le. Adrian kedvéért elment ugyan, de érezhetően unta magát, így a férfi egy idő után nem erőltette, és már legalább egy éve nem is dobta fel az ötletet.
- Főzöl? – jelent meg Josh az ajtóban, Adrian pedig megugrott meglepetésében.
- Adj ki valami hangot, könyörgöm!
- Nem akartalak megijeszteni – mondta Josh, és közelebb lépett. – Segíthetek?
- Főzni? – döbbent meg Adrian. Josh ilyenkor maximum abban segít, hogy szórakoztatja, míg az étel elkészül, és még sosem ajánlotta, hogy aktívan részt vesz a műveletben.
- Aha – felelte Josh, és a nyomaték kedvéért bólintott is hozzá. – Nem fogom leégetni a konyhát.
- Azt reméltem is – vágta rá Adrian, aztán átgondolta, mit is sózhatna a fiú nyakába. – Feltehetnéd a vizet a tésztának.
- Hűha, micsoda felelősségteljes munka.
- Életedben nem főztél még – nézett rá Adrian, a fiú viszont csak megvonta a vállát.
- De igen, rántottát, és túléltem.
- Gyorskaját csinálok csak, úgyhogy túl bonyolult része egyébként sem lesz – magyarázta Adrian türelmesen, de látva Josh fancsali ábrázatát, hozzátette. – Ha akarod, tanítalak főzni. Már, amit én tudok.
- Az bőven elég program lesz a következő fél évre – nevetett fel Josh, és végre megmozdult, elővette a legnagyobb fazekat. Kérdően felmutatta, Adrian pedig bólintott.
A férfi értékelte, hogy Josh közös elfoglaltságot talált ki nekik, még ha a fiú észre sem vette. Mielőtt Josh hozzá költözött, az együtt töltött idő legtöbbször szexből, beszélgetésből és bulizásból állt, és Adrian komolyan tartott tőle, hogy a fiú hamar rá fog unni a hétköznapokban. Most viszont egyre inkább hajlott afelé, hogy ebből a szempontból nagyon félreismerte Josht, emiatt viszont furdalni kezdte a lelkiismerete.
- Hová szeretnél menni? – kérdezte inkább, hogy elterelje a gondolatait.
- Nem tudom. Én legszívesebben buliznék egy kicsit, de mozi is szóba jöhet, ha neked ahhoz van inkább kedved – felelte Josh. A fiú a konyhapultnak támaszkodott, és maga elé bámult. – Vagy sétálhatunk is. Nincs konkrét ötletem.
- Mind jól hangzik. Akkor majd meglátjuk, mihez lesz hangulatunk vacsi után.
- Oké. – Josh végignézett a konyhapulton. – Úgy látom, tényleg boldogulsz egyedül – állapította meg. – Bemegyek, úgyis csak láb alatt vagyok.
- Nem zavarsz.
- De hasznom sincs. Megnézem inkább, hogy állunk a ruhákkal.
- Ahogy akarod.
Adrian figyelte, ahogy a fiú eltűnik a konyhából. Sejtette, hogy ezzel az estéjük is eldőlt, mert ha Josh ruhákat válogat, akkor abból nagy valószínűséggel buli lesz. Mikor azonban végzett az étellel, és Josh még mindig nem került elő, utánament. A fiút a szekrény előtt találta, teljesen tanácstalanul.
- Mi a baj?
- Az egyik kedvenc pólóm otthon maradt – mondta Josh színtelen hangon, és Adrian tudta, hogy nem a pólót sajnálja. A fiú mögé lépett, átölelte, és a nyakába csókolt.
- Szóval merre megyünk? Kitaláltad már? – váltott inkább témát, hogy elterelje a figyelmüket, de Josh nem felelt és nem is mozdult. – Hm?
- Ágyba.
Adrian a fiú bőrére mosolygott.
- És mit szeretnél? – kérdezte. Mindig Josh hangulata döntött, a fiú most viszont csak megvonta a vállát.
- Téged. Rád bízom.
Adrian lejjebb csúsztatta a kezét, végig a fiú oldalán, és megállapodott a nadrágja elején, lassan kigombolta a gombot és lehúzta a cipzárt. Josh felnyögött, amikor Adrian az alsójába nyúlt, aztán lassan megfordult a férfi karjai között, és az ajkára szorította a sajátját. Innentől csak pillanatok kellettek, hogy meztelenül terüljenek el az ágyon, és Josh felkuncogott, mikor Adrian játékosan a feje fölé fogta a kezeit, hogy ne karmolhasson. A férfi lejjebb mozdult, és onnantól a fiú a párnába marva sóhajtozott egyre hangosabban.
- Adrian...
A férfi tudta. A hangsúlyból, Josh elakadó légvételéből. És megadta. Lágy ringással indult, hajszává duzzadt, míg végül Adrian kimerülten dőlt a fiú mellé.
- Legyen mégis séta – szólalt meg Josh percekkel később. – Nincs kedvem az emberekhez. Téged kivéve.





Josh hetente egy-két alkalommal meglátogatta az édesanyját, és Adrian utálta, hogy a fiú ilyenkor csak egy üzenetet küld, miszerint később ér haza. A férfi mindig aggódott, nehogy Josh balhéba keveredjen otthon. A csütörtök is így telt, de amikor Josh hazaért, jókedvűnek tűnt, Adrian pedig megnyugodott.
- Hogy van Lizzy? – kérdezte, miközben egy tányért rakott a fiú elé. A vacsora, amit főzött, már régen kihűlt, de nem bánta, hogy meg kellett melegítenie.
- Jól, csak megint jött a szokásossal – felelte Josh, és enni kezdett.
- Hogy költözz haza?
- Aha – válaszolta a fiú két falat között. – Mondtam neki, hogy ő is hiányzik, de amíg apa így gondolkodik, nem jó ötlet.
- Így van.
- Meg hát... – Josh sejtelmesen felnézett, és elmosolyodott. – Nem tudom, hogy menne-e még.
- Micsoda?
Adrian leült a másik székre, hogy legalább a közös étkezés illúziója meglegyen. Túlságosan éhes volt ahhoz, hogy megvárja Josht, pedig általában együtt vacsoráznak.
- Szeretek veled élni – ismerte be Josh. – Nem tudom elképzelni már másképp.
- Ennek örülök. Már én se nagyon.
Josh telefonja rezgett, a fiú pedig kíváncsian nyúlt utána, és rögtön utána elhúzta a száját.
- Anya azt írja, apa öt perccel azután ért haza, hogy eljöttem. Ezt megúsztam.
- Jobban vigyázhatnál, ha nem akarsz találkozni vele – mondta Adrian, Josh pedig bólintott.
- Tudom, de anyával beszélgettünk, és elszaladt az idő.
- Ha gond van, akkor viszont rögtön hívj – kérte a férfi.
- Persze.
Adrian nem tudta eldönteni, Josh komolyan mondja-e, vagy csak ráhagyja, mert valahol a kettő közöttinek tűnt.
- Komolyan.
- Jól van, értettem – felelte Josh, és inkább az étellel foglalkozott, de látszott rajta, hogy valamin nagyon rágódik. A tányér már rég üres lett, de a fiú még mindig nem mondott semmit, és ez már idegesítette Adriant.
- Na, ki vele! – noszogatta. Josh felnézett rá, és először nem is értette, miről van szó.
- Csak elgondolkodtam – válaszolta végül, mire Adrian összevonta a szemöldökét.
- Min?
- Terveztél valamit holnapra? – kérdezte a fiú, Adrian pedig megrázta a fejét. Konkrét programja nem volt másnapra, és eddig nem is beszéltek róla, hogy mennének valahová. Az elmúlt időszakban Adrian világa eléggé leszűkült Joshra, így a barátaival sem egyeztetett.
- Nem, miért?
- Nem gond, ha elmegyek kicsit bulizni a srácokkal? – bökte ki Josh, Adrian pedig megdöbbent. Nem értette, miért kellett ennyire kerülgetni a témát.
- Miért lenne gond?
- Hát hogy nélküled megyek...
- És mikor csináltam én ebből problémát? – értetlenkedett Adrian, Josh pedig nyugtalan sóhajjal dőlt hátra a széken.
- Jó, de most együtt élünk.
Adrian a konyhapultra könyökölve nézte a párját. Igazából imponált neki, hogy Josht bántja a lelkiismerete, amiért nem vele szeretné tölteni a péntek estét, másrészt viszont bosszankodott, mert a fiú azt hitte, hogy emiatt megharagudna rá. Az elmúlt két és fél hónapban, mióta Josh hozzá költözött, ez még nem került szóba, és úgy tűnt, eljött az ideje.
- Ez nem azt jelenti, hogy összenőttük – kezdett bele Adrian. – Nekem is van életem rajtad kívül, és neked is legyen. Ez így egészséges, emiatt ne érezd magad rosszul.
- Ott a pont – mosolyodott el Josh végre, és látszott rajta, hogy nagyon megkönnyebbült. – Kicsit féltem, hogy mit reagálsz.
- Tényleg nem értem, miért.
- Mert ez olyan... nagy lépés – magyarázta Josh szavakat keresgélve. – Úgy értem, én még sosem hoztam ilyet hatalmas döntést, és ez most egyszerűen furcsa nekem.
- Túlbonyolítod – felelte Adrian fejcsóválva, és felkelt, elpakolt az asztalról. Nem nézett hátra, úgy kérdezett. – És megbántad életed első nagy döntését?
- Viccelsz? – hördült fel Josh. – Jobbat nem is tehettem volna! Hogy kérdezhetsz ekkora baromságot?
- Te az előbb azt gondoltad, megharagszom, mert nélkülem akarsz elmenni egy este – fordult vissza Adrian. Josh felnevetett, és felkelt az asztaltól, hozzá lépett.
- Rendben, vettem a lapot.
- Helyes.
A fiú adott egy gyors puszit Adrian szájára, aztán motyogott valamit a tanulásról, és eltűnt a szoba irányába, Adrian pedig azon gondolkodott, hogy bármennyire húzta volna még szíve szerint az összeköltözést, már nem csinálná vissza semmi pénzért.




Mégis, amikor péntek este Josh készülődni kezdett, és Adrian végignézte, ahogy a fiú ruhát választ, felöltözik, borotválkozik és pepecsel, féltékeny lett. Próbált úrrá lenni ezen az érzésen, de mégis más volt látni, hogy most nem az ő kedvéért csinálja, pedig tudta, hogy Josh nem tudatosan teszi, hanem mert szeret jól kinézni. A fiú szimplán csak adott magára, hiszen az iskola előtt is ugyanezt eljátszotta, de Adrian most mégis úgy látta, hogy Josh túlfeszíti a húrt, túlságosan izgatott, pedig tudta, hogy ez csak azért van, mert hetek óta nem mozdult ki nélküle. Megértette, hogy neki is kell egy kis idő „egyedül", mikor ő nincs vele, de most igazán örült annak, hogy eddig az ilyen készülődésnek nem volt tanúja. Egy idő után túlpörgött az agya, és inkább elvonult játszani. Nem fért a fejébe, hogy miért vannak ilyen gondolatai, hiszen Josh soha semmi jelét nem adta annak, hogy meg akarná csalni. Jó, előfordult, hogy pofátlanul flörtölt előtte, de az mindig a játék része volt, az igazából neki szólt, de most Adrian belegondolt, hogy talán mégsem így van...
- Mi bajod? – kérdezte Josh, és hátulról hozzá hajolt, még félig nedves tincsei az arcához értek, Adrian pedig lehunyta a szemét. Szívesen megkérte volna a fiút, hogy mégis inkább vele töltse az estét, de nem akarta égetni magát. Butaságokon lovagolt, ezzel ő is tisztában volt.
- Semmi. Pénzed van?
- Oké, te tudod. Anya adott egy kis pénzt, köszi – hagyta rá Josh, aztán adott egy gyors csókot Adrian arcára, és bejárat felé indult. – Nem maradok sokáig.
- Ameddig jól érzed magad – mondta Adrian, és remélte, hogy meggyőző a hangja. Elvégre nemrég ő magyarázta a fiúnak, hogy mindkettejüknek kell a tér, és még emlékezett, hogy tinédzser korában ő is mennyire szeretett bulizni a haverokkal. Arról nem is beszélve, hogy még most is imádja az éjszakai életet. Josh azonban mintha megérezte volna a vívódását, visszafordulva elmosolyodott.
- Jó fiú leszek, ígérem – nevetett, és mielőtt Adrian reagálhatott volna, már az ajtón kívül is volt. A férfi sóhajtva konstatálta, hogy hosszú éjszakának néz elébe.
Nem bírta sokáig, inkább előszedte a telefonját, és írt pár üzenetet, hátha valaki ráér. Szerencséje volt, így hamarosan inkább lezuhanyozott, gyorsan összeszedte magát, és elindult az egyik barátjához. Ezzel sikerült is elterelnie a figyelmét pár órára, de amikor hazaért, megint újrakezdte a pörgést. Zavarta a csend, a magány, hogy Josh nem vele van, közben viszont utálta, hogy nem bízik a fiúban. Pedig míg külön laktak, Josh ugyanígy eljárt, ugyanúgy nem vele volt, ezer alkalma akadhatott volna, és Adrian igazából nagyon jól tudta, hogy Josh tényleg évek óta csak őt látja. Elképzelni sem tudta, Josh hogyan szerethetett így belé, és miért tartott ki az érzései mellett annak ellenére, hogy ő hányszor küldte el, és nem, egyáltalán nem vette komolyan. Néha nagyon nem tartotta magát méltónak a fiúhoz.
Hajnali három körül feladta, és lefeküdt aludni, de épphogy bebújt a takaró alá, mikor hallotta a bejárati ajtó nyitódását, és ez volt az a pont, mikor végre fellélegzett. Josh bedugta a fejét a hálóba, és meglepődött, hogy Adrian még ébren van.
- Hogyhogy nem alszol?
- Most készültem – válaszolta Adrian.
- Mindjárt jövök, várj meg! – vágta rá Josh, és eltűnt. A fiú siethetett, mert két perc sem telt el, máris visszatért, és megállt az ágy előtt.
- Jó estéd volt? – kérdezte Adrian, Josh pedig bólintott.
- Kicsit sokat ittam, de nagyon jól szórakoztunk – felelte Josh, és kibújt a pólójából, amit aztán az ágy melletti székre dobott. – Majd holnap elpakolok – tette hozzá, pedig Adrian egy szót sem akart szólni érte. A fiú megakadt a mozdulatban, amellyel az övét kapcsolta ki, és sejtelmes mosollyal a férfira nézett. – Álmos vagy?
- Egy kicsit.
Josh lassan vetkőzött. Tudta, hogy Adrian értette a célzást, a férfi tekintete követte a mozdulatait. A fiú a félhomályban még csábítóbbnak tűnt, különösen az érzékiség, amivel Adriant nézte. Aztán bemászott hozzá az ágyba, szorosan mellé heveredett, megcsókolta, a férfi pedig még a fogkrém ízén át is érezte az alkoholt.
- Tényleg be vagy csípve – jegyezte meg, Josh viszont csak nevetett.
- Sőt, kanos is vagyok – felelte a fiú, a keze már be is jutott a takaró alatt Adrian alsójába, türelmetlenül próbálta lejjebb gyűrni az agyagot.
- És mit csinálnál, ha most nem lennék kéznél?
- Megoldanám, ahogy szoktam, de az nem ennyire kellemes módszer – sóhajtotta Josh a fülébe, mielőtt a férfi vállát és nyakát kezdte csókolni, egyre tüzesebben, és Adrianre szinte azonnal átragadt a szenvedély.
Josh felette volt, a lehelete forrón cirógatta a bőrét, ahol csak érte, centinként haladt lefelé, és mire az ágyékához ért, Adrian már türelmetlenné vált. Josh viszont húzta az időt, lassan izgatta a kezével és a szájával is, semmit nem kapkodott el, és csak azért volt hajlandó továbblépni, mert Adrian szinte felrángatta magához, forró csókba vonta, és addig mocorgott, míg a fiú elé nem térdelt, a szerszáma Adrian arcához került. A férfi nem tudta levenni a szemét a látványról, ahogy Josh felette a falnak támaszkodik, lehunyt szemmel, az ajkát harapdálva élvezi a ténykedését, miközben az izmai szinte hullámzanak a férfi keze alatt.
Josh hirtelen szakadt el tőle, kapkodva keresgélt az éjjeliszekrény fiókjában, majd a férfi combjai közé mászott, és látszott rajta, hogy küzd magával, hogy képes legyen gyengéd maradni. Adrian mellkasára hajtotta a fejét, hogy lenyugodjon egy kicsit, mert érezhetően már a határon táncolt. Aztán nem tudott tovább várni, egyre hevesebb mozdulatokkal vette birtokba a férfit, miközben folyamatosan csókolta, a keze mintha mindenütt ott lett volna, Adrian pedig maga is meglepődött azon, hogy ő bírta kevesebb ideig. Zihálva, lehunyt szemekkel ringott még a fiúval, aztán Josh szinte ráomlott, és percekig csak a levegőt kapkodva feküdt rajta.
- Hű – sóhajtotta aztán, és Adrian mellé gördült.
- Hm?
- Most nagyon kerek a világ – vigyorogta a fiú.
- Azt látom – mondta Adrian, és amíg a fiú megszabadult az óvszertől, ő felkelt, hogy a fürdő felé vegye az irányt.
- Indulás előtt úgy tűnt, rossz kedved van – szólt utána Josh, megtorpanásra késztetve. – Kicsit olyan érzésem volt, mintha féltékeny lennél.
- Lezuhanyozok, aztán beszélgetünk – mondta inkább Adrian, és menekülőre fogta. Bár őszinte szokott lenni a fiúval, és remélte, hogy Josh is az vele, most valahogy nem akaródzott válaszolnia. Josh azonban utána ment, belépett mellé a kabinba, és hozzá simult, puszit adott a vállára.
- Ez roppant hízelgő, de mivel adtam rá okot?
- Semmivel, én vagyok csak hülye – felelte Adrian.
- Dehogy vagy.
- Tényleg butaság. Csak olyan lelkesedéssel igyekeztél jól kinézni, hogy legszívesebben bezártalak volna a lakásba.
Josh felnevetett.
- Oké, tényleg bolond vagy – vágta rá, Adrian pedig kénytelen volt igazat adni neki.