Kérges bőr / Larry Stylinson ff / BEFEJEZETT

25. EPILÓGUS

Harry:

Nem mondom, hogy nem voltam ideges. Az voltam, nem is kicsit. Hiszen a mai napon fogjuk megpróbálni eladni Louis faragott tányérjait, és egyéb csecse-becséit. De most először fogunk együtt mutatkozni a nyilvánosság előtt. A szerelmem biztatóan mosolygott rám, míg pakoltunk a kis tajigába. Az úton, ami a faluba vezetett, senkivel sem futottunk össze. A piacra beérve aztán az emberek összesúgtak a hátunk mögött. Undorodva néztek ránk, illetve volt, aki szánakozva. Nem értem őket. Miért a baj az, hogy mi egymással vagyunk boldogok? Ezzel senkinek nem ártunk pedig.

- Gyere szívem. Senkivel nem kell foglalkozz. - mondta apuci. Ahogy megpillantottunk egy üres részt, ahová le tudtuk volna pakolni az áruinkat, egyből elhajtottak minket, így kiszorultunk a többiektől messze, ki a placc szélére. Ez azzal járt, hogy a vásárlók nem jöttek oda hozzánk, mert túl távol voltunk. Egy két hölgy szállingózott arra, és vásárolt egy két dolgot. Még így is többet el tudtunk adni, mint amire számítottunk. Az estéhez közeledvén, a tajigán lévő láda jócskán kiürült, és egy kisebb összeget is magunkénak tudhatunk. Hangos kiabálás ütötte meg a fülünket.

- Gyere ide te mocskos kis zabigyerek! - üvöltötte egy apáca ruhát viselő árvaházi nevelőnő. Egy négy - öt év körüli kisfiú szaladt előtte, látni, hogy rettegett. Az egyik sarkon befordult, a nő utána.

- Szerencsétlen kicsi... - mondtam Louisnak.

- Igen. Az árvaházban nem kímélik őket.

- De hisz olyan apró!

- De kell a munkás kéz. Ha nem fogad szót, nagyon elverik. Egy gyermek sem érdemelne ilyen sorsot.

Akkor viszont a semmiből hullt le egy fehér toll, majd mikor összenéztünk Louisval, az előbb üldözött kisfiút pillantottuk meg.

- Bácsi! Segíts nekem! A kisfiú azt mondta, ti segíthettek! - nézett rám a barna, loknis hajú, kék szemű kis tündér. Gondolkodás nélkül emelte fel a láda tetejét Louis és így szólt:

- Bújj ide! Nem lesz baj!

A kisfiú tette, ahogy a szerelmem mondta, majd távolról megpillantottuk a kis Thomast. Fénylőaura vonta körbe, és mosolygott. Louis és én kézen fogtuk egymást, és elrebegtünk egy köszönömöt. Thomas vezette hozzánk a kicsit. Ő az ajándék. Nemsokára megérkezett a gondozónő is.

- Nem láttak egy négy-öt év körüli kisfiút? Barna göndör haj, kék szemek.

- Nem, nem láttuk. - mondtam neki. A nő nagyot sóhajtva ment tovább.

- Menjünk haza! - szólt Louis, és a maradék edényeket óvatosan a kis jövevény mellé pakolta.

- Haza viszünk. - nézett rá a szerelmem, mire a ládából a következő hang érkezett:

- Ti vagytok a papáim?

- Igen szívem.

Haza érve a kisfiú kimászott a ládából, és így szólt:

- Az a kisfiú azt mondta, add nekem két apukát! - mondta, majd megölelt minket. 

- És mi a neved? - kérdezte a drágám. 

- Edward William Black. 4 éves vagyok, és nincsenek szüleim. Az árvaházban élek mióta megszülettem. De nem szeretek ott lenni. Sokat ki kapok.

- Édesem. Mi nem bántunk, szívem. Gyere, adok neked tejecskét. - invitálta be a kunyhóba Louis a csöppséget. A következő meglepetés akkor ért minket: egy erszény volt az asztalon, mellette ismét egy fehértoll. Oda léptem, és mikor belenéztem, elképedtem. Tele volt arannyal.

- Azt hiszem, költözünk! - néztem rá Louisra. 

- Tessék?

- Ebben annyi pénz van, hogy ebből tudunk venni egy kisebb kunyhót és elindulhatunk. 

Pár nap múlva hárman elindultunk felfedezni a világot. Elköltöztünk, hogy új életet kezdjünk. Sikerült egy szép, takaros kis otthont vásárolni, és egy lovat szekérrel. Hála az égnek itt nem ismertek minket, így egy családként kezdhettük az életünket. Végre ránk talált a boldogság.

Louis:

Lassan 10 éve, hogy Edy, Harry és én, elköltöztünk. Azóta sok minden történt. Eleinte az általam faragott dolgokat árultuk, szerencsére, elég jó kis pénzért. Majd lassan gyűjtögettünk és tudtunk fejlettebb eszközöket venni a munkához. Harry időközben olyan tervvel állt elő, hogy mivel elég nagy a házunk melletti épület, és mivel felújítást igényel, így olcsóbb, vegyük meg. Akkor nem is sejtettem, mit tervez. Kipofoztuk a házat, és megnyílt a 'Styles-Tomlinson' féle gyermekotthon, utca gyerekeknek. Hamar lettek lakóink, és mint kiderült, nem egy, nem két tehetség is van köztük, így az általuk készített kézműves termékeket is elkezdtük árusítani. Ma már 50 gyermek él az otthonban, és közösen alkotunk a héten dolgokat. Ki mihez ért. Van, aki ékszert készít, valaki kötni tud, vagy épp faragni. Pénteken pedig Harry megy, és árul. Azóta is töretlen a szerelmünk. Hallomásból eljutott hozzánk a hír, hogy Desmond öngyilkos lett, mert a fiatal felesége megcsalta őt Malik gróffal, és elszedték minden vagyonát... Ilyen az élet. Kiszámíthatatlan. De sose felejtsd el, hogy a vihar felhők mögött húzódik a szivárvány. 

Vége

Hát ennyi. Ennek a könyvnek is vége :) Köszönöm, hogy itt voltál velem :)

Eliza