Wolfred

1.

Szokásos csütörtöki leltározásunkat tartottuk, amit a postás fiú zavart meg. Általában csak kedden és pénteken jár felénk, így meglepett, hogy ma is megjelent. A táskájába nyúlva egy díszes borítékot vett ki, majd adott át. Nem tudom, hogy mi volt a legfurcsább a levelet illetően. Az, hogy nem volt feladó a borítékon és postai pecsét sem vagy az, hogy viaszpecséttel zárták le.

— Ez vajon kitől jött? — forgattam meg a levelet a kezemben mialatt gyanúsan méregettem.

— Fogalmam sincs. Amikor elindultam a levelekkel, még nem volt nálam. Emlékeztem volna rá — vont vállat Dave a postás. — Aztán mielőtt visszaindultam volna, akkor láttam meg a táska alján. Arra gondoltam, hogy fontos lehet. Így nem akartam holnapig várni vele, amikor a hivatalos kézbesítés ideje lett volna.

— Köszönjük, hogy még most elhoztad, lehet, hogy fontos — mondta Katerin.

— Én is így gondoltam, viszont én megyek is — pillantott az órájára —, sziasztok — hagyta el az irodát a magas, barna hajú postás fiú.

A kezemben a levéllel a váróban lévő fekete bőr kanapén foglaltam helyet, ahova Katerin is követett. Olyan közel ült hozzám, hogy a combunk összeért és a vállamon éreztem a leheletét. A szívem a torkomban dobogott. Nagyon rejtélyes volt ez a levél és félelemmel töltött el, hogy vajon ki írta és milyen ügyben. Az üzleti életben eddig is nagyon sok akadállyal kellett szembe néznünk amiatt, hogy nők vagyunk. Lassan feltörtem a pecsétet, majd remegő kézzel hajtottam szét a háromba hajtott, régies hatású levélpapírt.

— Szafira, hangosan olvasd jó? — bökött karon Katerin, amire csak némán bólintottam, majd elkezdtem felolvasni

Mélyen Tisztelt Dream Art Products!
Katerina Monuse és Szafira Saidon!

A vállalkozásuk felkeltette az érdeklődésemet, így a hétvégén megrendezésre kerülő háromnapos szemináriumra Önök is hivatalosak.

Nemleges választ nem fogadhatok el!

Amennyiben nem szeretnék, hogy a kis üzletük idő előtt zárja be a kapuit, jobban teszik, hogyha részt vesznek ezen a kis összejövetelen.

A szemináriumra csak az általam méltónak ítélt üzletvezetők részesülnek meghívàsban és minden megjelent partner olyan szakmai tudást sajátíthat el, amivel sikerre viheti a vállalkozását.

Várom önöket pénteken 1 órakor a Frezen kastélyban.

Gondolom a címet nem kell elmondanom. Pontosan tudni fogják, hogy melyik épületről is van szó.

Megjelenés a helyszínhez illő öltözetben.

Wolfred

Amint felolvastam a levelet, lassú kéz mozdulattal engedtem le a papírt az asztalra. Ijedten néztünk össze Katerinnel.

— Ez az a Wolfred? — jött a kérdés a jobb oldalról.

— Bizonyára igen — sóhajtottam gond terhesen.

— Mihez kezdjünk?

— Részt kell vennünk a szemináriumon, hogyha nem akarjuk, hogy eltaposson minket — dörgöltem meg a homlokomat.

— Rohadtul nincs kedvem ehhez az önjelölt üzleti báróhoz… annyira arrogáns és kiàbrándító — sóhajtott a lány.

Igazából nem tudtuk, hogy milyen ember. Sosem láttuk még, de a hírneve jócskán megelőzte. Senki nem tudja, hogy hogyan, de amihez ő ér, az arannyá válik a kezei között. Ha valamilyen üzletre vagy vállalkozásra azt mondja, hogy jó, az hamarosan nagyon felkapott lesz. Mindenkinek számít a szava, de senki sem mer beszélni róla. Ezek az összejövetelek mindig titkosak és akik részt vesznek rajta, azok titoktartási kötelességgel vannak a báró iránt. Emiatt van az, hogy senki nem tudja, hogy ki is ő. Csak azok, akik valaha találkoztak vele, de senki nem tudja kik azok, csak találgatni lehet. A mendemondák is úgy kaptak szárnyra, mintha lennének is, meg nem is. Teljes homály fedi a kilétét és a pletykák mögött megbúvó igazságot.