Among Us | Köztünk van ✓ [ Befejezett ]

35. rész

– Nagyon szépek... – mondtam, ahogy elmerengtem. – Mindig botanikus akartál lenni?

– Nem igazán, de az én eszemmel csak ennyi telt tőlem. A családom elégedett lett volna Veled, ők is mind ilyen okostojások voltak. – paskolta meg a hajamat.

– Ez kedves... – hagytam rá szemrehányóan, majd lágyabban folytattam. – Mi történt velük?

David elkomorodva maga elé bámult.

– A hitükért adták az életüket. Baleset volt. És ezért nem is haragszom senkire, abba haltak bele, amit mindig is szerettek. – együttérzően megfogtam a kezét. Érintése végtelenül jól esett és csillogó szempárjában elvesztem, amiből csak Jet üvöltözése zökkentett ki.

– DAVID!!! – hallottuk egyre közelebbről.

Zöld szemű fiúval értetlenül meredtünk egymásra, amikor Jet betoppant. Felkészületlenül ért minket a lendület, amivel ide ért.

Teljesen kikelve önmagából, dühösen ment neki a nyugodt srácnak. Ököllel többször megütötte Davidet, aki próbálta megbeszélni a dolgokat, de Jet olyan idegállapotban volt, hogy egy szót sem hallott meg belőle.

– Jet!!! – kiáltottam fel és mögé lépve, a kezébe kapaszkodva próbáltam megállítani, de könnyűszerrel lökött arrébb, aminek hatására a földön kötöttem ki. David, ezt látván visszatámadt, és a fenekemet fájlalva néztem, ahogy a két srác verekszik, teljesen addig, amíg Jet-en felül nem kerekedett David. Hihetetlenül pontosan csapott oda, meglepve ezzel a harcedzett Jet-et is, és engem is. A fekete srác pillanatnyi megtorpanása utána, szédülten meghátrált. Az egyen kezeslábasából előkapott egy marok fegyvert és Davidre szegezte, aki meglepődve ledermedt.

– Mi-miért van nálad pisztoly, Jet? – kérdeztem, miközben lassú mozdulatokkal csúsztam a fenekemen távolabb tőlük. Jet zord ábrázatától elöntött a félelem, és nem tudtam mire vélni ezt az egészet.

– Pinky! Menekülj! – szólt rám határozottan David és kezével az ajtó felé mutatott.

– Nem kell a színjáték, David! – sziszegett Jet és a fegyverrel egyenesen David szívére célzott. – Tudom! Már rájöttem! Lemértem az időt! Csak Te lehettél... Valld be!!!

David meredten nézte, de nem reagált semmit erre a kijelentésre, engem meg elöntött a kíváncsiság.

– Mit mértél le? – remegett meg a hangom, ahogy megtörtem a nyomasztó csendet. Jet lenézett rám és végre eljutott az infó az agyáig, hogy én is itt vagyok.

– Láttam Cloudot! Akkor... – kezdett bele Jet, de David kihasználta a pillanatot, hogy nem rá figyelt és a pisztolyt tartó kezét megragadva dulakodni kezdtek. A fegyver éles hangja megtöltötte az O2-t, ahogy többször elsült. Felsikítva elvetődtem és csak azért imádkoztam, hogy a gellert kapó golyó útjába, véletlenül se kerüljek.

A hatodik golyónál egy fájdalmas mély nyögést hallottam, amire rögtön felemeltem a fejem, hogy lássam mi történik. A két srác már a padlón birkózva, David alul, Jet felé kerekedve fagyott bele a mozdulatba, köztük a fegyverrel.

Egy átkozott pillanatig, nem tudtam kinél van a pisztoly, ki lőtt és kit talált el a golyó, de még kétszer villant fel a torkolati tűz, megvilágítva a helyes arcukat. Jet összerezzent, ahogy megérezte a golyók súlyos nyomását és mellkasára téve a kezét, a földre rogyott.

A hátán feküdve kapkodta egyre elgyötörtebben a levegőt, mellette David lihegve, ám tele adrenalinnal ült fel a kezében tartott fegyverrel, amit két mozdulattal, biztos kézzel szedett szét és nézte meg a tárat.

– Hihetetlen, hogy végig volt nála pisztoly... És milyen ósdi ez... Istenem! – nézte és amikor látta, hogy kifogyott a lőszer belőle, lazán arrébb dobta.

– Úristen, David! – kiáltottam fel. – Jól vagy? Megsebesültél? – ugrottam oda hozzá és amikor végigtapogatva megbizonyosodtam, hogy csak Jet ököl nyomai hagytak helyet a sármos arcán és az izmos testén, Jet felé fordultam, de ahogy hozzá értem volna, David hátra húzott.

– Ne csináld! Hagyd! Veszélyes!!! Láttad, hogy nekem ugrott...!