Godly pieces

Naplójegyzet 1/31

Cory, 13/l

Nem szeretem, ha az emberek butának néznek. Ha a nevemben beszélnek, kifigurázott hangsúllyal és túlzott gesztikulációval utalnak a személyemre. Rajtam kívül csak pár tanár nézi ezt rossz szemmel, de ők sem tesznek sokat. A többség véleménye nyert, nem ők a hibásak, hanem én nem vagyok közéjük való. Persze ez nem igaz, de ez csak évekkel később fog feltűnni.

 Beilleszkedési problémákkal küszködő gyermek érkezik az általános iskola pszichológusának szobájának ajtaja elé. Nehezen lenyomható kilincset fülsértő nyikorgással nyomja le, a zár enged, a diák belép. Kellemes hangulatú, ámde kicsi szoba. A gyermek körbenéz, de megvárja, amíg ülésre kéretik. Nem jól nevelt, de tudja, hogy mutassa annak magát. Nem tanították illemre, de ha el kell érnie valamit nála rendesebb senki sem lehet. Az, hogy ez kitől és miért alakult ki évek múltán fog csak kiderülni. Egyenlőre egy vidéki kislányt lát maga előtt a pedagógus akinek nehezére esik a beilleszkedés egy nagyvárosi  zsivány osztályba. A kislányon anyja ízlése szerint válogatott göncök lógnak, nem hordja, lógatja. Haja is más kedvére van igazítva, nem hordja, copfólja. Ez is csak évekkel később derül ki, mi a kislány igaza.

A gyerek hónapok óta jár, eddig csak húzta a pszichológus agyát, kitalált rögeszméivel fárasztotta, addig sem engedte, hogy benne turkáljanak. Persze mind ezt nem szándékosan, csak kerül mindent, amivel neki baja volt. A családját, a saját gondolatait, mások emberszámbavételét. Ahogy telik az idő, a gyerek lelkén egyre több lett a mocsok, nehezen titkolta, inkább mutatta volna. Megmutat másoknak mindent ami fájt. Segítség helyett kinevetik és megalázzák. Nem veszik komolyan, ha saját testét sanyargatja, azzal áll hadban. Nem veszik észre, hogy megutál mindent ami rajta van. Ezer szó és könny, rossz a módszer, de ez is csak évekkel később kerül fény alá. Nem kell mások orra alá tenni a véred, csendben nőj fel, magadat szeresd ne azt akinek látni is fáj téged. A pszichológus felfedi a fájdalmat a családban, mindenkinek tisztul a kép, de sosem tűnik olvashatónak. A gyermek nyílt pofával beszéli fájdalmát, elviccelve, mást hibáztatva, rejtve önbizalomhiányát és kevés szellemi energiáját. Ez is csak évek múlva lesz átlátható. Mindenki furcsállja a stílusát, a szülei is aggódnának, ha vennék a fáradtságot hozzá. 

Így kerül az instabil lelkek milliója gimnáziumba, úgy hogy ők fel sem fogják. Súgok egy titkot, nem az ő feladatuk lenne. Bármikor rásüthető bárkire, hogy a te helyzetednél van milliárdszor rosszabb. Amíg nem segítesz azon, akinek milliárdszor rosszabb, egy szót nem szólhatsz az ellen aki megmutatja a vérző sebeket a lelke peremén. Az a seb nem gyógyul, avasodik és fertőz. Gyűlik és betegít, mígnem egyszer a lélek meghal és marad egy kiégett alig 20 éves, ki nem érzi többet a szeretet meleg fogságát a bőrén. Mert bárki öleli, nem ismeri ezt a fogalmat, csak úszik az árral és túlél. Ahogy azt egész életében csinálta. 

-------------------------

Nem kell éhezni ahhoz, hogy egy probléma el legyen intézve. Meg lehet mindene egy embernek, mégis az egész világ számára üres és szagos. Ez a kellemetlen probléma ebben a világban, a társadalom kitaszító és önző eszméi amitől a hajam az égnek áll. Sosem tudtam senkinek elmagyarázni mi az ami fáj, mert tudom, hogy semmibe veszik és nem akartam kinevetve lenni. Magányosan csendben emésztettem mindazt, amit most igyekszem leírni. Hátha valaki nem önsajnálatnak, hanem késői segítségkérésnek és kifakadásnak értelmezi.