A hírneven túl - C.L. ff. /befejezett/

8.rész

Június 12. - Vasárnap.

Ma van a futam napja. Nagyon izgatott voltam, ezért eléggé korán kipattantak a szemeim. 10 perc alatt elkészültem (új rekord), aztán átrohantam Charleshoz. Kopogtattam az ajtaján, majd rögtön ki is nyitotta. Álmos szemei arra utaltak, hogy most kelt fel, így bocsánatot kérve belibbentem a szobába, és elkezdtem csacsogni.

-Azt hittem hogy inkább éjjeli bagoly vagy, mint hogy korán kelj. - mondta álmos hangon.

-Most miért? - bigyesztettem le a szám, majd megdobtam egy parnával. Nevetve visszalökte, majd elment készülődni. Mire kész lett, addigra az óra 12-t mutatott, így elmentünk ebédelni. Én és Charles rizst ettünk natúr hússal, majd megvártuk a többieket. Ebéd után komótosan kocsiba ültünk, viszont én most George-al mentem ki a pályára, mivel a Mercedes garázsból nézem a nagydíjat. Beültem Toto mellé a monitorhoz, majd elkezdődött a futam. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy Charles lelassul, és megáll.

-Baszki. - nem érdekelt semmi, fogtam magam, és átfutottam a Ferrarisokhoz. Mire odaértem, már Leclerc is ott volt, így elé mentem.

-Charles! Annyira sajnálom! - fakadt ki belőlem, majd megálltam előtte. Nem mertem csinálni semmit, mivel ő is csak ott szobrozott, lenézve rám, egyenesen a szemembe.

-Miért sajnálod? Nem csináltál semmit. Egyébként meg, a bátyád még versenyben van. - közölte úgy, mintha nem tudnám.

-Tudom, de én most miattad vagyok itt.

-Ne beszélj hülyeséget, Russell.

-Hülyeséget?! Neked teljesen elment az eszed?! Charles, én csak azt akarom, hogy ne érezd magad rosszul.

-Tudod, a hírneven túl nem minden ugyanolyan, mint amilyennek látszik. Egy kis szánalomtól nem fogok újra versenybe szállni!

-Ezzel most mit akarsz? Hogy nézzem végig ahogy búslakodva leülsz valahova, és nézed tovább a futamot? Hogy ne jöjjek ide hozzád, legalább csak megpróbálni azt, hogy felvidítsalak? Akkor egy szavadba kerül és itt sem vagyok..

-És mi az a szó? - kérdezte érzelemmentesen.

-Tessék? - suttogtam. - Tudod, szerintem nagyon félre ismertelek, Charles Leclerc. Amúgy elég lett volna, ha azt mondod menj el, de tudod mit? Ne erőltesd magad, megyek magamtól! - fordultam meg, és idegesen elindultam.

-Azért kérdeztem, hogy tudjam, mit ne mondjak soha.. - közölte, mire megtorpantam, és megperdültem a tengelyem körül.

-Ez most.. Ez most komoly? Te ezt most durekt csinál-

-Hallgass már, inkább gyere ide és ölelj meg! - tárta szét a karjait, mire a szememet forgatva mosolyogva a karjaiba borultam.

A futam végén egyébként George harmadik lett, így neki gratuláltam, és boldogan átöleltem, majd a hotelhez visszatérve összepakoltunk, és elindultunk a reptér felé. Charles volt az első, akitől elköszöntem, aztán a többiekkel is beszéltem még pár szót, aztán felszálltunk a gépre. Úgy döntöttünk, hogy haza megyünk vagy 2 napra, ezért most George picit később lesz kint a Kanadai futamon.

Haza érve Jane tényleg nálunk dekkolt, és mivel aludtam a repülőn, ezért nem voltam álmos, szóval megünnepeltük George pódiumját egy kis bulizással. Úgy döntöttünk, hogy elmegyünk valahova, ezért George hívta még Norrist, és Lewist is. Szóval így öten elindultunk egy közeli bárba. Én és Jane rögtön kértünk is egy mojito-t, amit leülve beszélgetés közben elfogyasztottunk. Egy picit émelyegni kezdett a gyomrom, és nagyon szédültem, rendesen forgott velem a világ.

-Srácok, nem érzem jól magam. - mondtam, majd felálltam, de rögtön le is rogytam a földre. Nagyon szúrt a szívem, ezt már tegnap észre vettem, de nem kerítettem neki nagy figyelmet, úgy voltam vele, majd elmúlik. Fogalmam sem volt, mitől lehetett ez az egész, de nem is tudtam ezzel foglalkozni, mert a következő pillanatban elsötétült előttem minden.

Napsütésre ébredtem, fehér takaró volt rám borítva, a kezemből műanyag csövek álltak ki, és tele voltam sebtapaszokkal.

-Hol vagyok? - kérdeztem megpillantva George-ot, aki a szobában lévő kis széken ücsörgött.

-Kórházban, de ha jobban leszel, akkor már ma délután kiengednek. - próbált nyugtatni a bátyám. - Ami azt jelenti, hogy egy nappal később indulunk Kanadába, de ott tudsz lenni a hétvégén.

-Hála a jó égnek! - könnyebbültem meg. - A telefonom? - kérdeztem félve.

-Persze, már is adom. Már keresett. Ő volt az első, és egyben egyetlen, akinek szóltunk erről.

Azonnal a telefonomért kaptam, és már tárcsáztam is Charles számát. Egy csengés után fel is vette, és bele is szólt.

-Hogy van, tudtok valamit róla? - kérdezte rémülten, mire elmosolyodtam.

-Igen, minden rendben. - mondtam, majd hallottam a megkönnyebbült sóhaját. - és a futamra is megyek. - közöltem nevetve, mire ő is felröhögött.

-Ez a beszéd! Na, de menj, és épülj fel, 2 nap múlva találkozunk. - elköszöntünk egymástól, és leraktuk.

Délután valóban kiengedtek a kórházból, így George haza vitt engem, majd Janenel együtt segített bepakolni. Az este további része unalmas volt, főleg, hogy a legjobb barátnőm haza ment, és én csak telefonozni tudtam. Átpörgettem az instagrammom, aztán felnéztem a tiktokra is. Kedveltem pár videót, aztán a tegnap előtt szerzett gyűrűmre néztem, amit azóta se vettem le, és a készülékemet töltőre rakva elaludtam.