Üvegszív - Heeseung ✔

26. fejezet

Kis kezek, melyek nem tudnak nyugton maradni, egyfolytában felém nyúlnak, miközben az apró ujjak szüntelenül azt szeretnék, hogy hozzám érjenek. Felsóhajtok és már tenném is az első lépést, hogy karjaimba vegyem, azonban a lábaim nem mozdulnak. Ijedt sírás csapja meg a füleimet, de nem látom a baba arcát és a hangja is távolodik, végül csak a saját lélegzetem hallom.

Hirtelen nyitom ki a szemeimet. A szobában sötét van, de kezd világosodni. Lassan pislogok, mert az álmosság uralja még a testemet. Ahogy felülök, hideg szellő csapja meg a hátamat, lenézve látom, hogy ruhám hozzám tapad az izzadtságtól. A hajamba túrok, hogy eltűrjem a szemeimből, ám az arcomra ragadt, ezért nem törődve vele állok fel. Amikor kopognak nem válaszolok, hiszen mint minden reggel, úgy most is Jaeyun lesz az.

- Hogy aludtál? - kérdi. Egy pillanatra a szemeibe nézek, mielőtt bólintok egyet. - Megint rossz álmod volt?

- Nem - hazudom, amit valószínűleg ő is tud, de nem kérdez tovább, csapán bevizez nekem egy rongyot, hogy töröljem meg vele az arcomat.

- Tényleg le kellene vágni már a hajadat. Az orrodig ér - felsóhajtok, mert napi szinten megkapom tőle, bár igaza van.

- Mielőtt Rikihez indulok levágatom - kezdek el átöltözni, hogy elvégezzem a feladataimat. - Most menj!

A szüleim előtt érek a tanácskozásra, ahol a birodalom ügyeit beszéljük meg. Ryujin bort tölt a poharamba, ami miatt furcsán nézek rá, mert egyáltalán nem kértem tőle és ő sem szól semmit, de fáradt vagyok ahhoz, hogy vele is vitatkozzak egy sort, ezért csak hátradőlök és várom a többiek érkeztét.

- Lee Dongwook, a király - hallom meg az őr bejelentését, miszerint ide tart, ezért felállok, hogy köszöntsem, Ryujin a falhoz lép, lehajtja a fejét és az őrök kihúzzák magukat, hogy tiszteletet adjanak.

Amint belép, mind meghajolunk, majd anyámra mosolygok egy kicsit, mögötte közvetlenül Soohyun lép be, a leendő királyné, elvileg a kedvesem, de még csak rá sem tudok nézni, figyelmen kívül hagyom és leülök, hogy elkezdhessük az egészet. Mielőtt apám megszólal, mélyen a szemembe néz, majd megszólal.

- Mikor mész a Nishimura birtokra?

- Délután indulok - felelek.

- Akkor kezdhetjük? - néz körbe az asztal körül, ahol csak családtagok vannak.

Pár órával később a sereghez megyek, hogy kiválasszam azokat, akik velem jönnek majd.

- Jungwon! - szólítom meg, és szinte látom, ahogy felcsillannak a szemei. Jaeyun szerint a seregben szeretne szolgálni, és azt sem felejtettem el, hogy megmentette apám és SeolHee életét. - Ma este el kell utaznom. Szeretném, ha velem tartanál.

Meghajol válaszul. Nem kérdez semmit, én pedig nem mondom, Jaeyun is teszi a dolgát, hogy embereket gyűjtsön, mert egyedül nem indulhatok el. 

Jungwon hirtelen meghajol, majd elhátrál tőlünk, ami annyit jelent, hogy a király ért ide. Egy apró sóhajjal megfordulok, majd én is meghajolok.

- Egy jó királynak ismernie kell a népét. Remélem, azért vagy most itt!

- Nem.

Látom, hogy ideges lesz a válaszom miatt. Nyitja a száját, hogy mondjon valamit, de becsukja.

- Lehetne több fiam, aki néha hallgat is rám! - jegyzi meg. Egy éve még tökéletes utódjának hívott, de tény, hogy akkor sem voltam az.

- Jaeyun is a fiad!

- Ő egy fattyú, ahogy a te fiad is, szóval ajánlom, hogy megtaláld! - vágja rá határozottan, és már vissza is siet a palotába. SeolHee szökése előtt épphogy megtudtam győzni, hogy fogadja el, de azóta esélyem sincs. Nézem, ahogy távolodik alakja, és ekkor veszem észre az öcsémet is, aki két méterre áll tőlem. Valószínűleg mindent hallott, de az arca kifejezéstelen, valószínűleg már megszokta, hogy így bánik vele, ezért én sem mondok neki semmit és visszafordulok előre, ahol látom, hogy Jungwon zavartan figyel minket, de ahogy észre vesz abbahagyja. Tudom, hogy hallotta, de kétlem, hogy továbbítja bárkinek is.

- Húsz ember elég lesz? - lép mellém Jaeyun.

- Mit gondolsz?

A délutánt a szobámban töltöm, mielőtt indulok, ahol látogatóm is van. Anyám ül le mellém, kezei közé veszi a sajátomat, mint amikor kicsi voltam és enyhén megszorítja, mielőtt beszélni kezdene.

- Rendben van, ha most nehéz neked és nem vagy jól - néz mélyen a szemeimbe. Nagyot nyelek, úgy érzem ki van száradva a szám, de nem akarok gyengének mutatkozni előtte. Csak hallgatom, amit mond: - Lehet hogy úgy érzed, hibát követtél el SeolHeevel, és ennek oka van. Fáj, hogy nincs melletted? Nehéz nélküle, igaz? Ez azért van, mert szereted. Tudom, hogy nem akarod bántani és biztos vagyok benne, hogy nem ok nélkül ment el. 

**********

Remélem van, akinek még tetszik:)
Őszintén szólva gondolkozom egy ideje azon, hogy töröljem az egészet