Álmomban már láttalak | Szoboszlai Dominik

~20. Er ist verzweifelt~

Veronika olyannyira felriadt, hogy önkéntelenül fel is ült az ágyban. Szíve ki akart ugrani a mellkasából, ő maga pedig kétségbeesetten nyúlt az éjjeli lámpa kapcsolója felé, s sebesen kapcsolta fel. Egyedül volt a szobájában, a csendet csak szaggatott és zavart légzése törte meg. Telefonját megnyomva láthatta, hogy éjjel 3 óra múlt nem sokkal.

Vett pár mély lélegzetet, s próbált megnyugodni. Nem akarta elhinni, hogy az altató ellenére is egy ilyen valóságos rémálom kísértette. Annyira nyomorultul és élettelenül érezte magát álmában. Ugyanakkor nem is értette, hogy mi vitte őt arra, hogy minden bizonnyal megkíséreljen egy öngyilkosságot. Ez nagyon nem volt helyes.

Mielőtt ezen tovább agyalhatott volna, telefonja folyamatos rezgésbe kezdett, ő pedig sebesen fordította tekintetét a készülék felé. Dominik. Veronika fájdalmasan ráncolta szemöldökét ezt látva... volt egy olyan érzése, hogy a focista azért hívja, mert pontosan tudja, hogy mit álmodott, hiszen megintcsak részese volt.

- Szia. - vette fel elhalóan.

- Szia. Jól vagy? - kérdezte tőle sietősen Szoboszlai.

- Igen... csak... hiszen úgyis tudod. Rosszat álmodtam. - sóhajtott mélyet és visszadőlt fekvő helyzetbe.

Hallotta, amint a focista viszonozza a gondterhelt sóhaját a vonal túlsó végén.

- Történt valami? - kérdezte komolyan.

- Nem. - válaszolt Veronika túl gyorsan és ő maga is tudta, hogy ez semennyire sem volt hihető válasz.

- Veronika... - érkezett a válasz Dominiktól.

Hangja furán csengett. A nő tisztán érezte, hogy nem hisz neki, de tényleg nem akarta ilyesmivel traktálni a focistát. Ugyanakkor azt is tudta, hogy nem hazudhat neki, Szoboszlai átlát rajta, ezenkívül pedig félt, hogy ha továbbra is elhallgatná az igazságot, akkor a rémálmok talán folytatódnának.

- Norbi küldött nekem egy könyvet. Ma kaptam meg. - válaszolt halkan végül.

Néhány hosszú másodpercig csak Dominik zaklatott lélegzetvételeit hallotta.

- Milyen könyvet? - kérdezte.

- Nem fontos, tényleg... csak zavart engem ez az egész. - kezdte Veronika, de ő maga is érezte, hogy mindez csak magyarázkodásnak hat.

- Veronika, kérlek. - Szoboszlai halkan és őszintén intézte hozzá ezt a mondatot.

A lány szemeit összeszorítva engedett ki egy mély sóhajt.

- Még az enyém volt. Egy Coelho könyv. Veronika meg akar halni a címe. - vallotta be fájdalmasan.

Dominik hatalmas levegőt engedett ki, Veronika pedig tudta, hogy nem szabad elmondania, hogy mi volt abba a könyvbe írva, különben a focista tényleg nagyon ki fog akadni.

- Baszki, ez...

- Dominik, kérlek. Nem jelent ez az egész semmit. - kezdte sietősen Veronika.

- Nem jelent semmit? - kérdezett vissza elhűlve. - Ez akár halálos fenyegetés is lehet, Veronika!

A nő nagyot nyelve gondolkodott el ezen egy pillanatra.

- Ez nem igaz. - nyögte ki végül. - Ő csak nem tudja elviselni, hogy boldog lehetek nélküle. Kérlek, ne idegeskedj ezen.

Veronika hallotta a férfi mély sóhaját, azt azonban nem látta, hogy mennyire dühössé is vált, Dominik pedig örült is ennek.

- Figyelj rám. - szólalt meg finoman végül a focista. - Megígértem neked, hogy mindig vigyázni fogok rád, ez pedig így is lesz. Nem hagyom, hogy az a szemét alak ismét bántson téged.