Feltörkvő vágy

20 - Anya..

Ma van harmadik napja.. Harmadik napja, hogy semmit sem hallok Derek felől, de a falka azt hiszi, hogy megint csak lelépett.

-Hope - szólt hozzám Scott. Az ebédlőben ülünk, a suliban, és kajálunk - nyugi, biztos minden rendben Derekkel. Lehet, hogy megint csak lelépett

-Nem, nem lépett le. Akkor szólt volna - néztem rájuk

-Nem úgy volt, hogy nem beszéltek? - kérdezte Malia

-De beszélünk. Múltkor Peter bezárt minket Derek lakásába, és kibékültünk. De a lényeg, hogy aggódnom. Valami történt - sóhajtottam

-Hidd el, hogy jól van. Ismerjük, majd pár nap múlva úgy is felbukkan - próbált nyugtatni Stiles

-Basszameg - ütöttem bele az asztalba - ti csak azt hiszitek, hogy ismeritek. De nem! Nem lépett le. Érzem. Történt vele valami. De, hogyha ti ezt nem hiszitek el, akkor majd én megkeresem. Nem adom fel. Ha kell, akkor az egész világot körbe utazom, de megkeresem. Bármi áron - ezzel felálltam az asztaltól, ott hagytam őket. Nem bírtam már a suliban maradni, ezért fogtam magam, és beültem a kocsimba, majd haza mentem

Otthom szinte berontottam az ajtón. A táskám levágtam a földre, majd felmentem a szobámba, onnét a fürdőbe, és megint megnyomtam a csempét. Mögötte a széfet is kinyitottam. A számlákat elinteztém, és hétvégén végig dolgoztam, nem éppen tisztességes munkákban, de nem volt más választásom, így szereztem pénzt.

A széfből kivettem egy kisebb összeget, majd fegyvereket. Gyűlölöm a fegyvereket, de jól bánok velük. Derek is utálja a fegyvereket.

Derek..

Egy nagyot sóhajottam. Átvettem a ruhám egy harcosabbra.

Eltettem a pisztolyokat, egy botot, amiben áram fut végig, késeket is. Emellett még füstbombákat is.

Beültem a kocsiba, mikor Sebastian hívott.

-Mi van? - szóltam bele a telefonba talán egy kicsit bunkón

-Megyünk veled. Gyere a sulihoz - mondta, majd lerakta

Beindítottam a kocsit, majd mentem a sulihoz. Amint oda értem, Lydia, Malia, Lester, Scott és Stiles beültek a kialakított részbe, Theo, Liam, Isaac és Cora pedig a hátsó ülésre. bepattant hátra. (A képen nem látszódott, de van ott egy kanapé is a kocsiban). Sebastian beült mellém, az anyós ülésre.

-Hova megyünk? - kérdezte Sebastian

-Még én sem tudom - sóhajottam, miközben elindultam - tegnap elindultam, hogy megkeresem Dereket, de egy idő után már nem tudtam merre kell menni

-Hát, most többen vagyunk, majd kitaláljuk - mosolygott rám - tudom, hogy fontos neked. Meg fogjuk találni

-Nem csak nekem fontos. Mindenkinek. Még neked is. Az utóbbi időbe szinte legjobb barátok lettetek - mosolyogogtam rá

-Miről maradtunk mi le? - kérdezte Cora - Te újra beszélsz Derekkel - nézett rám - Te pedig szinte a legjobb barátja vagy - nézett Sebastianra - mik történtek itt?

-Sok minden - mosolyogtam - de ha megtaláltuk Dereket, akkor majd együtt elmondunk nektek mindent

-Remélem is - mosolygott Cora

A gázt tövig nyomtam, száguldoztam. A megérzéseim alapján mentem. Csodálkoztam is, hogy 30 perc múlva nem álltam meg, ott ahol tegnap. Mentem tovább. Tegnap megálltam, mivel onnantól már nem tudtam, hogy merre kell menni. Azonban most tudom. Remélem oda is találunk.

Még egy bő 10 perc kocsikázás után megálltam. A megérzéseim már nem mondtak semmit, nem tudtam merre kell tovább menni.

Kiszálltunk mindannyian a kocsiból. Körbe néztünk. Egy nagyobb ház előtt álltunk meg. Le volt égve. Amint végig néztem a házon, tátva maradt a szám.