A Maximoff lány és a Főnix Rendje (Harry Potter ff.) /BEFEJEZETT/

9. fejezet

A Minisztériumi csata után történt események néhány mondatban elmondhatóak.

A csata másnapján a Próféta lehozta a hírt, hogy Voldemort visszatért, Harry és Dumbledore igazat mondott.

Ezzel együtt szárnyra kapott a hír, miszerint a Mágiaügyi Miniszter hamarosan benyújtja a lemondását, részben Harryék alaptalan hazugsággal történt vádolása és az ellenük irányuló uszítás miatt.

Umbridget felfüggesztették, vizsgálat indult ellene az iskolában történtek miatt.

Dumbledore visszatér a Roxfortba, ezzel helyreállt az iskola rendje.

A tanév utolsó napján Harry elmondta nekünk, hogy Dumbledore szándékosan tartotta vele a távolságot. Az igazgató tudta, hogy Voldemort rajta keresztül könnyen eljuthat hozzá, ezért kerülte őt egész évben.

Bebizonyosodott, hogy a jóslat szövege arra utal, hogy a végső csatában Harrynek vagy Voldemortnak meg kell halnia, nincs más lehetőség.

Az utolsó nap estéjén éppen a Roxfort folyosóit jártam céltalanul, amikor valaki megbökte a vállamat hátulról.

Kedvtelenül fordultam meg, de amikor megláttam, hogy ki áll mögöttem, legszívesebben faképnél hagytam volna és folytattam volna céltalan bolyongásomat az iskolában.

- Hallottam a Minisztériumban történtekről. Részvétem az Apád miatt - mondta a szőke Mardekáros.

- Honnan tudod, hogy az Apám volt? - kérdeztem karba tett kézzel.

- Neville-ből szedtük ki - mondta lesütött szemekkel.

- Szép, mit ne mondjak - néztem rá szúrós tekintettel - Azért életben van még, ugye?

- Ne már Cora! Nem bántottuk! - akadt ki a szőke - Elég volt fenyegetni is.

- Szörnyű vagy Malfoy! - mosolyogtam a kiszámíthatóságán.

- Tudom - mondta - Nézd, Cora nagyon sajnálom ami az idén történt, nem kezdhetnénk előről?

- Most viccelsz ugye? - kérdeztem hitetlenül - Egy életre elegem van belőled és folyamatos hazugságaidból! Elárultál engem, pedig én feltétlenül megbíztam benned!

- De Cora...- kezdett volna magyarázkodni.

- Nincs de, Malfoy! - kiabáltam rá.

- Szerinted normális dolog az, hogy te mindegyik év végén idejössz hozzám bocsánatot kérni, az adott évi hülyeségeid miatt, és én mindig megbocsátok neked? - kérdeztem dühösen - Hát elárulom, hogy nem! Egyáltalán nem!

- Sőt már a második után el kellett volna küldenem téged melegebb éghajlatra, dehát a szerelem vak, ahogy a mondás tartja - mondtam felháborodva.

- Szóval már nem szeretsz engem? - kérdezte a padlót bámulva.

- Nem - feleltem tömören.

- Oké... - mondta lemondóan, majd elsétált - Szép nyarat.

- Még ha bármi szép lenne benne! - mondtam magamnak, majd folytattam bolyongásomat az iskolában.

Az egyik folyosóra érve megpillantottam Lunát, aki elég feltűnően keresett valamit.

- Szia Luna! Mit keresel? Segítsek? - álltam meg a lány mellett.

- Köszönöm, de nem kell! - nézelődőtt tovább - A cuccaimat keresem. Biztos a többiek dugták el őket.

- Dehát miért tennének ilyet? - lepődtem meg.

- Hát... Azt gondolják, hogy ez vicces, de most már jó lenne, ha előkerülnének a dolgaim, mert holnap indulunk haza - felelte.

- Sajnálom ami az Apáddal történt. - mondta szomorúan - Édesanyád tud róla?

- Igen, a varázsereje miatt ő is megérezte, hogy mi történt - sóhajtottam.

- Biztos ne segítsek? - kérdeztem, de csak megrázta a fejét.

- Anya mindig azt mondta, a dolgok amiket elveszítünk visszatalálnak hozzánk - nézett fel a plafonra, ahonnan az ő piros-fehér kockás tornacipői lógtak lefelé -, ha nem is mindig úgy, ahogy gondolnánk.

- Na, megyek, hátha előkerül a többi is! Szia! - ugrándozott el a folyosón Luna.

Másnap reggel a bőröndjeinkkel és az állatainkkal együtt indultunk el a vonathoz, hogy megkezdjük az utunkat hazafelé.

Mindenki a nyári terveiről beszélt a barátaival, csak mi négyen szeltük át teljes csendben az erdőt.

Az állomáshoz érve végül Harry törte meg a nyomasztó csendet.

- Gondolkoztam valamin, amit Dumbledore mondott - lépett mellénk a szemüveges.

- Mit mondott? - kérdezte Hermione.

- Azt, hogy kegyetlen csata vár ránk, de van egy nagy előnyünk Voldemorttal szemben - idézte az igazgatót.

- És mi az? - kérdeztem.

- Nekünk van miért küzdenünk! - mondta Harry.

S bár erre nem feleltem semmit, belül összeomlottam, hiszen úgy éreztem, hogy Apa halálával a remény is meghalt. Egy olyan élet reménye, ami már nem jöhet el, sem nekem, sem Anyának, sem Harrynek. Ha pedig nincs remény, akkor miért érdemes küzdeni?

_______________________________________

A befejező rész hamarosan érkezik, egy kisebb hírrel egybekötve.
Addig is puszi mindenkinek! ❤️

Vinora

+ Most vettem észre, hogy A Maximoff lány és az Azkabani fogoly elérte a 2K megtekintést. Nagyon szépen köszönöm mindnyájatoknak. ❤️