Hogy micsoda?

1. fejezet

*** Soffia szemszög:

**** 8 évesen ****

Egy gyönyörű nyári napon, egy elég érdekes dolog történt velem. Miközben játszottam a kutyusommal Miával véletlenül beleestem a kerti kútba, és átkerültem egy másik világba. Amint kimásztam a kútból egy erdőbe kerültem. Miközben sétáltam az erdőben, egy falura bukkantam.

Lementem a faluba, ami tele volt furcsa ruhás emberekkel. Miközben nézelődtem véletlenül nekimentem egy fiúnak, aki kábé velem egyidős. És a földön kötöttem ki a csapódás erejétől.

- Sajnálom. - szabadkoztam.

- Semmi baj.- mondta, és felsegített a földről.

Leporóltam magam, és sétáltam tovább, de a fiú megfogta a karom. Megálltam, és megfordultam.

- Mi a baj? - kérdeztem.
- Semmi csak gondoltam, elkísérlek. - válaszolta. 
- Köszi.

- Elnézést megtudhatnám, hogy hívnak?

- Felix vagyok. És a tiéd?

- Soffia.

- Te ide valósi vagy?  Mert még soha nem láttalak erre felé. - kérdezte Felix.

- Én át estem a  kertünkben lévő kúton, és úgy jutottam ide.  - mondtam.

- Menj vissza oda ahonnan jöttél, mert ez a hely nem biztonságos egy kislánynak.

- Nem is vagyok annyira kislány, 8 éves vagyok! Különben is, majdnem ugyanannyi évesek vagyunk.

- De attól még igenis kislány vagy, meg amúgy is én idősebb vagyok nálad.

- De ez nem azt jelenti, hogy a főnököm, vagy bátyám, vagy az apám vagy. Úgy hogy nincs jogod megmondani, hogy mit csináljak, és mit ne csináljak.- mondtam.

Kihúztam a karom, és mentem tovább, ahogy ki értem a faluból az erdőben találtam magam. Egy kicsit beljebb sétáltam, és leültem egy kidőlt fára. Miután lenyugodtam egy kicsit vissza indultam a faluba, mikor is az egyik bokorban hirtelen mozgás támadt, és elő ugrott egy fura szörny szerüség.

Menekülni akartam, de a szörny elkapta a bokámat, ki akartam  rántani, de nagyon erősen szorította. Próbálkoztam még egy kicsit, aztán teljesen feladtam. Ekkor a lény elkezdett maga féle húzni, azt hittem már itt a vég. Amikor a szemem sarkából megint mozgásra lettem figyelmes. Azt hittem, hogy még egy szörny jön, de tévedtem.

Mert szörny helyett Felix ugrott elő a bokorból a kezében egy karddal. Felix suhintott egy a karddal, a lény pedig holtan borult a földre és eltűnt.  Felálltam leporóltam a ruhámmat. Ezután a csönd, mint édes állom úgy borult ránk. A kínos csöndet Felix hangja törte meg.

- Jól vagy?

- Igen, de azt hiszem most szívesen haza mennék.

- Haza kisérlek.

- Köszi.

- Szívesen.

Miután a kúthoz értünk el köszöntünk egymástól. Nagy nehezen sikerült otthon ki másznom a kútból, és be mentem a házba. Megvacsoráztam és mentem aludni. Másnap reggel elhatároztam, hogy nem mondom el senkinek a tegnapi kalandomat.

Minden nap lementem a kúthoz, és meglátogattam Felixet. Ez így ment hónapokon sőt éveken keresztűl. A faluban lévő papnő megtanított íjjal bánni, mert már meguntam, hogy mindig engem kell védeni. Segítettem a falutól távol tartani a később mint kiderült szellemeket.

**** 7 év múlva ****

Ma is ellátogattam Felixhez, de nem azért, hogy szellemeket irtsunk, hanem azért, hogy elköszönjek tőle. Mert elutazom külföldre egy, cserediák program miatt. Tudom, hogy szomorú lesz, de jobb, hogy szólok mintsem egy szó nélkül elmenjek. Amint kimásztam a kút káváján máris ott termett, az említett személy.

- Szia Soffi. Na ma is készen állsz szellemeket eltakarítani.

- Ma nem igazán van rá kedvem. - mondtam. Valójában hazudtam, mert nem akartam elmondani az igazat, arról, hogy elutazom.

- Miért?

- Mert. - mondom, egy kicsit idegesen, és a hajamat a fülem mögé tűrőm.

- Tudom, hogy nem mondasz el valamit. Mi bánt?

- Semmi.- mondom még idegesebben.

- Tudtad, hogy amikor ideges leszel, vagy hazudsz, akkor mindig a füled mögé tűrőd a hajad. - kérdez, egy kis mosollyal az arcán.

- Nem.

- Pedig,  most is ezt csinálod, szóval kérdezem megint, mi bánt?

- Az, hogy elutazom Japánba egy cserediák program miatt, de nem szeretnélek itt hagyni, mert tudom, hogy egyedül nem megy. Főleg hogy, az erősebbekket még ketten is alig bírtuk megölni.

- Ez igaz, de boldogulók, ne aggódj.

- Oké, de ígérd meg, hogy amíg nem vagyok itt addig nem öleted meg magad.

- Ígérem.

- Akkor sok sikert.

- Haaaaaaaa? Azt hittem ma azért segítesz.

- Nem mert még be se pakoltam. Jó szellem vadászatot.

- Meglesz. - mondta.

Vissza másztam a kútba, és haza mentem csinálni a dolgomat. Miután kész voltam a pakolással megvacsorázta, letusoltam, és elmentem aludni. Mert holnap korán kelek, hogy ne késsem le a gépet.

Másnap amint felkeltem felvettem, az elkészített ruhákat. Ezután lementem reggelizni, és még volt annyi időm a taxi érkezéséig, hogy elköszönjek a szüleimtől. Ezután már szállatam is be a taxiba, ami kivitt a Liszt Ferenc repülőtérre. Felszálltam a Mongóliába indulógépre, hosszú volt az út amíg oda értünk. Onnan száltam át a Japánra menő járatra, ami Tokióba tett le. Ott egy hotelbe aludtam, amég megnem lesz, hogy hol lakom az itt létem alatt.

Másnap, lementem a szálloda éttermébe, és megreggeliztem, ezután pedig elmentem a közép iskola ahova járni fogok. A suliba érve, egy kicsit megbámultak pedig az ottani egyen ruhát viseltem. Elmentem az igazgatóhoz, aki oda hívta az ofőt, hogy kisérjen el az osztálytársaimhoz.

*** Kagome szemszög:

Éppen a irodalom tanár olvasott egy verset, amikor bejött az osztályfőnk mögötte pedig egy lány jött aki nem igazán úgy nézett ki mint mindenki más. Világosbarna göndör haja van, amit ki engedve hord, őzikebarna szemében pedig elszántság csillant. 168 cm-er magaságával nem annyira tűnt ki a tömegből, de mégis van benne valami megmagyarázhatatlan másság. És ez a másság valamiért vonz magához, de nem tudom megmagyarázni miért.  

Az osztályfőnök azt mondta a cserediák program miatt utazott ide Közép-Európából, és onnan is Magyarországról. Ezután a lány bemutatkozott:

- Soffia Heart vagyok.- mondta szinte tökéletes japánnal.

Ezután leült a mellettem lévő üres padba, és az óra tartott tovább. A szünetben mindenki oda gyűlt köré, kérdezték erről-arról.

Eltelt néhány nap, és Soffival nagyon jóba lettünk. Sőt még hozzánk is költözött így nem kellett egy egész iskola évet egy hotelben töltenie, és mivel még nem döntötték el, hogy melyik családhoz helyezik ki. Így ez a probléma is meglett oldva.

Ma van tizenötödik szülinapom, Soffival a suliba készültünk, amikor megláttuk Sotát az öcsémet rohangálni.

- Mia baj? - kérdezte Soffi.

- Nem találom Buyot.- mondta Sota.

- Suli után megkeressük. - mondtam.

Aztán hirtelen meghallottunk egy nyávogó hangot, a kutas házból. Ezért odamentünk hátha Buyo az. Lementem a lépcsőn megnézni, aztán valami történ, mert azt vettem észre, hogy zuhanok.