𝐄𝐋𝐋𝐄𝐍𝐒𝐙𝐄𝐍𝐕 - 𝐦𝐚𝐫𝐯𝐞𝐥 𝐟𝐟

Nagy szó.

A szép, csodás, havas karácsony.

Mindenki a családjával, szeretteivel tölti a hétvégét, a hetet, az ünnepet.

Melegség. Mézeskalács, csillagszórók.

És vagyunk mi. Akik ketten, egy sötét szobában veszekedtek.

-Te átadod magad az érzelmeidnek. Te dühös vagy. Te robbansz. Azonnal, meggondolás nélkül. -sorolta.

-Ugyan már te még annyira se jutsz el dolgokban, hogy idáig elérj! -kértem számon. -Másrészt legalább belém szorult valami kis picike érzelem, ami belőled mint nagyon jól tudjuk, hiányzik! - mutogattam.

Az eső kopogása hallatszódott ablakomon. Nem hó, nem gyönyörűség. Hideg, kemény eső.

-Hogy lehet, hogy kiindulunk abból, hogy nem vagyunk érdemesek a Hydra ellen menni és Te még is személyesen vagy csak képes támadni? - nézett rám kérdőn. 

-Oh, Istenem -temettem tenyerembe arcomat. -Oh, istenem... -motyogtam. -Mond Bucky, Te mit csinálsz velem két éve? -néztem fel rá. - Szerinted amikor Te gyerekesnek, értetlennek, éretlennek és használhatatlannak hívsz, feleslegesnek, akkor Te mit művelsz? -kérdeztem komolyan.

-Jhonson, beszéljük meg normálisan.

-Nem, Én nem akarom Bucky. -suttogtam  lépkedve a szobában.

-Blair.

-Nem, ne kezd el. - könyörögtem könnyes szemekkel, Ő pedig döbbenten nézett rám.  - Miért jöttél utánam? -kérdeztem megtörölve az orromat.

-Blair... -szólt felém lépve, de Én azonnal hátrálni kezdtem.

-Ne, Bucky. Miért jöttél utánam? - kérdeztem keservesen.

-Nem beszélünk erről.

-De, Én akarok. Én nagyon is akarok!

-Én meg nem.

-Úgy nézek ki, mint akit érdekel, hogy mit akarsz? -nevettem fel. -Nem!

-Istenem Jhonson.

-Ne Jhonsonozz! - akadtam ki.

-Tudod mit? Hagyjuk.  Hagyjuk! Élvezd a hülye karácsonyod. Ezért hoztalak vissza.

-Nem. Téged ez a világon semmennyire sem érdekel Bucky. A karácsony hidegen hagy. Nem érdekel, elkerülnéd, átugranád, gyűlölöd! Ne kifogásokat mondj Bucky. Gyűlölsz és én is téged.  Nem bírunk meglenni egymás mellett, nem bírjuk ki egymást, nem tudunk egymással beszélni sem. Miért hoztál vissza? -taglaltam.

-A többiek miatt. -rántotta meg a vállát, Én pedig hitetlenül néztem rá.

-Nagyon jól megvoltam Strange házában! - meredtem rá. 

-Képzelem! -nevetett fel dühösen. -Csináltál te ott bármit is takarításon kívűl?

-Szerinted úgy sem vagyok érdemes többre, akkor meg mit számít? -harsantam fel.

-Túlreagálod! -intett le, megdörzsölve állkapcsát.

-Hagyjál már ezekkel! -vágtam rá karjàra.

-Te meg engem hagyjál! - fakadt ki belőle. -Ne ütögess, mert visszakapod! - fenyegetett szúrósan.

-Gyerünk -löktem rajta egyet.

-Jhonson, állj le! - figyelmeztetett.

-Miért, ha nem mi lesz? - kérdeztem megütve vállát, Ő pedig azzal a lendülettel vágott rá fenekemre.

-Tessék. 

- Ez... nem a jelenlegi vitánk témájához tartozik. -mondtam köhintve, még is mérgesen.

-Tudom. Ezért hagyd abba.

-Akkor menj ki innen! -meredtem rá.  -Hagyj egyedül!

-Döntsd már el, mit akarsz! -meredt rám döbbenten. -Az isten szerelmére! Az egyik percben hagyjalak, de utána rögtön faggatsz? Mi bajod van? Mit akarsz?

-Oké.  Tudod mit akarok?

-Nem.

-Akkor most elmondom.

-Hogy Én ennek mennyire örülök! - csapta össze tenyereit, elvékonyított hanggal.

-Mond el, miért hoztál vissza.

-Már elmondtam.

-Nem nem mondtad. Tudom, hogy hazudtál Barnes. Tudom! Ismerlek!

-A francokat ismersz. Minden egyes nap veszekszünk. Ez nem ismerettség.

-Az sem az Én hibám - emeltem fel védekezően a kezem.

-Ne mond azt,hogy egyszer sem kezdeményeztél vitát.

-Nem ezt mondtam.

-Akkor ne mond azt, hogy egyik sem a te hibád volt.

-Nem ez a lényeg Barnes, miért hoztál vissza?

-Hiányoltak a többiek.

-Ha annyira de annyira nem bírsz elviselni, ha annyira de annyira minden egyes nap veszekszünk, ha annyira nem vagyok érdemes arra hogy dolgozzak, ha annyira nem értesz velem egyet semmiben, ha éretlennek tartasz, ha hülyének nézel, ha egymás teljes ellentétei vagyunk és nem győzünk nem ugyan abban résztvenni, ha szerinted én mindenbe fejetlenül belemegyek, ha annyira nem vagyok érdemes hogy itt legyek.. miért hoztál vissza? - hadartam az arcomat törölgetve.

-Ha mégegyszer kimondod... -szólt rám eréjesen.

-Nem érdekel mi lesz, Bucky! - kiabáltam rá.

-Karácsony van! Menjél és szeressétek egymást a francba is! - csapott a levegőbe fém karjával, hajába túrva.  -Istenem, de elegem van.

-Válaszolj!

-Elegem van belőled! - dünnyögte.

-Miért hoztál haza? - kérdeztem dühösen taglalva, kiabálva.

-Szeretlek Jhonson. -mondta, Én pedig döbbenten néztem rá.

-Tessék? -kérdeztem döbbenten.

-Szeretlek.