The days of our love // Charles Leclerc

24.

Charles Leclerc

2022. Május 7. Szombat, Miami 

A harmadik szabadedzés 

Az a pillanat, maikor az autódban ülve várod, hogy a rádióban elmondják, hányadik helyre sikerült kvalifikálnod magad akár egy edzésen, a legidegőrlőbb pillanat az egész munkánk folyamán. Az izzadságcseppek az arcodon, a kattogó agyad, és a sajgó testrészeiden a hatalmas súly  miatt, semmilyen kín nem olyan, mint az ólomperceknek tűnő hosszas várakozás. 

Amikor értesítenek az adott helyről, leomlik minden feszültség, izgalom a válladról, főleg akkor, amikor az első helyen vagy. Ez egy folyamatos törekvés a javításra, a legjobbnak akarásra, arra, hogy mindig te légy a tabella tetején, s hogy senki se tudjon onnan lesodorni. De mikor valaki jobb nálad, az még a várakozásnál is rosszabb. 

Tudva, hogy a legtöbb, amit megtehettél nem volt elég a legnagyobb fájdalom, amit nem csak egy pilóta, de egy ember megélhet az életében, s annak vége képen. A szúró fájdalom a mellkasodban, a küzdés érzése, s a veszteség szörnyű elismerése a padlóra küldés legrosszabb formája. 

A veszteség pillanata volt az is, amikor megtudtam, hogy Perez csak úgy egyszerűen lesodort a trónról, s második helyre lettem száműzve, tudván, hogy nem én lettem a legjobb. A csapatrádión beszéltem egy sort Mattiával, majd behajtva a garázsomba, fejben csalódottan szálltam ki az autómból. 

Amint kiléptem a kocsimból, levettem a sisakom és a kesztyűm, tekintetemmel rögtön keresőre fogtam az éj kék szeme tulajdonosát. Több percnyi keresés után, miután már nem találtam, csak elengedve egy 'biztos Carlos boxjában van' gondolattal indultam meg a csapatfőnököm felé. Miközben beleittam az italomba, és sétáltam az olasz  férfi felé, a szemeim a Red Bull garázsa felé fordult, ahol az emberek már serényen dolgoztak az autón, a pilóták pedig egymással beszélgetve tárgyalták ki a szabadedzést. 

Az időmérő 

- Charles, megvan az első hely. - tudósított már a csapatfőnököm hangjában örömmel és boldogsággal. 

- Ezaz! - kiáltottam fel, miközben a boxutca felé közeledtem. 

Amint több percnyi várakozás után, de sikerült bejutnom a boxutcára és a boxomba is, kiugorva az autóból vettem le a sisakomat és kesztyűmet, majd rögtön a szemüveges olasz férfi felé fordultam, aki a garázsomban nézegette a gépek képernyőjét összeráncolt homlokkal és értetlen fejjel. 

- Minden rendben? - pillantottam rá, amikor odaértem mellé. 

- Megszereztük az első helyet, hát hogy is ne lenne? - mosolyodott el. - Csak az adatokat és az összehasonlításokat néztem. 

- Rendben. - bíztam meg a férfiben. 

Miután beszéltünk, hogy holnapra min kellene javítanom, hol kellene gyorsítanom, és fékeznem, hogyan készüljek fel Max valószínűsíthető stratégiájára és támadási módszerére, léptem be a pihenőmbe, majd kezdtem el pakolni a cuccaimat. 

Ahogy a táskámba pakoltam be, nem hagyott nyugodni egy gondolat, miszerint a barátnőmet az érkezésünktől eltekintve nem láttam sehol és semerre. Aggódtam érte, és ezt már palástolni sem volt kedvem, ezért a hátamra kapva az egyik táskámat, másikat a kezemben véve, léptem ki a pihenőmből. 

Egy hosszúra nyúlt, annál kellemetlenebb búcsúzkodás után a csapattól és már a lábamat szedve siettem oda, ahol tudtam, ki tudhatja merre rejtőzködik a nő. Amint a McLaren boxja elé értem, rögtön a két pilóta felé vettem az irányt, s megállva mellettük köszöntem nekik.