🖤 Sötét Hercegnők 🖤

8. Találkozás

Luna belépett az óriási fekete kapun, ami mintha mozgott volna... és halk sziszegést is hallani vélt. Inkább gyorsan továbbsietett. Egy nagy, fekete torony felé vette az irányt és amikor a bejárathoz ért, egy pillanatra megtorpant.
Kopogjon? Meggondolta magát, és egy határozott mozdulattal benyitott.
A helyiség korom sötét volt, csak a szemközti ajtó alatt átszűrődő fény látszott. Odalopózott, és a fülét az ajtóra tapasztotta, hátha meghall valamit. De teljes csend honolt mindenhol. Észre sem vette, hogy a mögötte lévő bejárat lassan bezárul.
Hirtelen kicsapódott az ajtó. A lány felkiáltott ijedtében, és fájdalmasan nekicsapódott a falnak.
- Hallgatózunk, mi? - kérdezte tőle egy farkas. Igen, egy farkas.
- Öhmm... ééén csak... - a meglepettségtől semmilyen értelmes kifogás nem jutott eszébe.
- Nem hiába vagytok Végességesek...
hogy tudtál kiszökni a szobádból?
Van három másodperced eltűnni innen, különben ne tudd meg mi lesz. - mordult rá a farkas.
- Végességesek? Azok meg kik? És nekem semmiféle szobám nincs. - válaszolta Luna.
- Ne szórakozz itt velem, tűnés! - üvöltött rá a farkas.
A hercegnő jobbnak látta, ha menekülőre fogja. Ám amint az ajtóhoz fordult, észrevette, hogy már nincs nyitva.
- Te zártad be? - nézett rá gyanakvóan a vadállat. - Vagy esetleg... gyere velem!
Majd megragadta, és a falból kifordított egy képet, ami mögött szűk, nyirkos átjáró bújt meg.
Mire Luna feleszmélt, már a folyosó végére értek. A farkas abbahagyta a ráncigálását, és egy ajtó elé lökte.
- Itt fogsz lakni, a szobatársad már bent van. El ne mozduljatok! Holnap értetek jövök! Ha nem talállak itt titeket, nagy bajban lesztek. Jó éjszakát! - mondta barátságtalanul, majd elviharzott.
- Nincs mit veszítenem, gondolta a lány, majd lenyomta a kilincset, és belépett.
Az ágyán egy hozzá hasonló lány ült. Ugyanúgy szőke volt a haja, ugyanolyan mocsaras volt a ruhája, ugyanolyan zavarodott volt a tekintete.
- Szia... -szólította meg.