𝐂𝐇𝐈𝐋𝐃𝐑𝐄𝐍 𝐎𝐅 𝐓𝐇𝐄 𝐕𝐀𝐋𝐋𝐄𝐘 ( 𝐋.𝐒 )

HETEDIK FEJEZET: Az önzés játéka

Miután megkértem Oliviát, hogy estére is figyeljen anyára, kedvesen mosolyogva belement.

Az a büdös ribanc tudta, hogy ezért elkérheti a napi kétszeres bérét is. De nem érdekelt már. Megígértem Phoebe-nek, hogy ott leszek. Én pedig nem az a típus voltam, aki szart csinált volna a szájából, így tehát lefürödtem és megborotválkoztam, majd fújtam magamra egy kis kölnit. A frissen mosott hajamat beszárítottam.

Talán életemben nem fordítottam ennyi időt magamra, de ha már belementem, akkor jó fényt kellett vetnem Phoebe-re. Miután elmagyarázta, hogy miért is kell a segítségem... Azt hiszem megsajnáltam. Meg is akart ütni, amikor látta rajtam.

Pheobe ugyanis a család fekete báránya volt. Még attól független is, hogy a bátyja meleg volt ő számított a családban különcnek. Valahol áttudtam érezni ezt. És a szülei sokszor hangoztatták, hogy ha így fog viszonyulni az élethez, akkor soha senki nem fogja szeretni.

Be akart nekik mutatni azzal, hogy neki is kijár ez a szeretet. Még ha csak színjáték volt az egész.

Phoebe olyan lány volt, aki nem ragadt le túl sokáig egy valakinél. Ő szabad volt, de ezt a szülei nem értették meg. Nyilván az ő részükről is érhető, hogy a legjobbat akarták a lányuknak, de néha, ami nekünk a legjobb, az lehet másnak a legrosszabbat jelenti.

Felvettem apám egyik öltönyét, ugyanis az enyém már nem volt jó rám. Olyan régen volt már a temetése, hogy azóta nem vettem újat. Sosem kellett és távol állt tőlem.

Amikor már teljesen elkészültem elbúcsúztam anyától és elindultam. Kivételesen kölcsön kértem egy autót a műhelyből. Alapból is el kellett vinni egy próbakörre és pont kapóra jött. Így nem kellett szégyenkezve megjelennem a Tomlinson családnál.

Phoebe még délelőtt a kezembe nyomott egy doboz bonbont és egy üveg whiskyt.

„Ezek a szüleim kedvencei." – mondta.

Egy kicsit rosszul éreztem magamat akkor, hogy én nem is gondoltam ilyenre, de aztán rájöttem, hogy ez az egész nem igazi és nem tartozom semmivel a lánynak. Mégis... Sosem voltam még egy lány családjánál sem. Sosem volt még olyan tartós kapcsolatom, ami idáig eljutott volna. Vagyis... Azt hiszem, hogy nekem még sosem volt igazi kapcsolatom.

A gazdag negyedben éltek. Hol máshol? Leparkoltam a kétszintes, mályva színű ház előtt és igyekeztem természetesen viselkedni. Fogalmam sincs, hogy Phoebe mit adott elő a szüleinek rólam, de ha tippelnem kellett volna azt, hogy gazdag és tehetős családból származtam. Ezt még az akkori megjelenésemből el is hitték, ha a Tomlinson fiú addigra nem kavart be az igazsággal.

Gondolom nem örültek volna annyira, ha kiderül, hogy csak egy szegény díler vagyok, aki már másodszorra járja a negyediket, mert szart tanulni.

Becsöngettem a bonbonnal és a whisky-vel a kezemben. Magamra erőltettem egy feltehetőleg barátságos mosolyt és vártam.

Pechemre a fiú nyitott ajtót. Olyan gyorsan összeszaladt a szemöldöke, hogy időm sem volt reagálni. Leragadtam a részletnél, hogy egyszerű fekete nadrágban és fehér ingben van. Mint egy normális fiú.

━ Te meg mit keresel itt?!

„Egyébként tényleg nagyon kedves."

━ Én is örülök, hogy látlak. – jegyeztem meg gúnyosan elmosolyodva.

━ Ki hívott? – értetlenkedett tovább.

━ Honnan tudod, hogy nem éppen hozzád jöttem, cicus? – tréfálkoztam tovább mire lemerevedett. Mosolygásra késztetett az értetlen zavara.