A 162. emelet

Tizenkettő

Addison szemszöge

-Ó, Nick!-borulok rá a testvérem vállára.-Szörnyű éjszakám volt!
-Miért, történt valami?-néz Nick azzal a Ne túlozz! nézésével.
-Kössz, hogy aggódsz értem!
-Jó, na! Mondjad már, mi volt!
-Szóval én aludni készültem, ahogy minden normális teremtés is így cselekedne, és mire már elaludtam volna, valaki a semmiből ott termett az ágyam mellett, és jó erősen kirántotta a lila nyakláncom a nyakamból!-hadarom el egy szuszra.
-Még most is érzem, ahogy a nyakamnak feszül a medál-dörzsölöm meg a nyakam.-Nagyon kellemetlen!
-Azt hittem valami nagyobb durranás történt-mondja unottan Nick.
-Miért, ez neked nem elég nagy durranás?!
-Hát nem. Az csak egy nyaklánc.
-Persze! Csak egy nyaklánc!
-Ja.
-Nick! Komolyan beszélek!-markolom meg mind a két vállát, és szembe fordítom magammal.-Myst azt mondta, hogy veszélyes tárgy ez! És, ha tényleg az, akkor nem lenne túl jó, ha a gonosz kezébe kerülne!

Nick nem mond semmit, csak lerázza magáról a kezeimet, és sötéten bámul maga elé.

-Mi a baj?-váltok át kissé ijedt hangszínre.
-Semmi.
-De látom, hogy van valami!
-Nincs semmi bajom!
-Jól van na, ne legyél ideges! Ha nem akarod elmondani, akkor nem kell..
-Mondom, hogy nincs semmi bajom!
-Hát jó...
-És a lánccal meg ne törődj, amúgy sem a tiéd volt! Na még van valami mondanivalód, vagy mehetek végre?
-Most miért lettél velem ilyen bunkó?
-Akkor megyek, mert látom már nincs!
-Nicholas!-kiáltom ingerülten, de már feleslegesen, mert felpattan, és elmegy.

Mi a fene ütött ebbe a gyerekbe? Sokszor viselkedett már bunkón velem, és én is vele, de ez valahogy mégis csak más. Mindig elmondta, hogyha bántotta valami, ha meg csak őszintén bólintott egyet, akkor is jelezte, hogy valami nem oké. Most meg semmi. Nem értem. Ahogy azt sem értem, hogy ki a fasz lopta el a láncot. Azt hittem, ha abban alszom, nehéz ellopni, de hát bebizonyosodott, hogy tévedtem. Egy csomó kérdés van most a fejemben, amikre nem találom a választ. Tehát mit szoktak ilyenkor mondani? Keressük meg a válaszokat! Valami ilyesmi, nem? De ha Nick nem ér rá velem foglalkozni, akkor semmilyen segítséget nem kapok, tehát egymagam kéne megkeresnem. És hol lelhetem meg őket egyedül egy ilyen nagy iskolában? Lehetetlennek tűnik, de muszáj megpróbálnom.

Chester szemszöge

Megtettem. Bementem a szobába, lerántottam a nyakáról, és elszeleltem. Muszáj volt. És ha úgy vesszük, az ő érdekében tettem. Most meg mi van? Ha nincs nála a medál, akkor anya nem tudja Addisont elfogni. Vagyis eltudná, de nem lesz miért. Már csak az a kérdés, hogy hova a francba tegyem addig, amíg nem tudom az anyámnak adni. De egyáltalán akarok vele találkozni? Honnan tudhatom, hogy nem akar majd most is megölni? Ó, Addison! Ha tudnád mennyi mindent megteszek érted! Akár barátok is lehetnénk.

DiNazzo próbái és pár nagydolgozat után következhet végre a pihenés. A pihentető hétvége-legalábbis ezt szoktam mondani. Mindig örültem a hétvégének, de most valahogy nem tudok. Nick miatt szomorú vagyok, és valamiért most a Nathan-ügy is kezd nyomasztani. De talán csak szeretethiányos vagyok.

-Chester!-kiáltják a nevemet.
-Igen, Nathan?
-Beszélhetünk négyszemközt?
-Aha.. Persze!
-Nagyszerű!

Van olyan érzésem, hogy ez kínos lesz... Bárcsak süket lennék, és nem hallottam volna meg, hogy hozzám szólnak. Akkor mehetnék a szobámba. De az egyszerűbb lett volna, ha csak elutasítom. Áh, miért mondtam igen? Nem akartam bunkó lenni? Fasz tudja! Olyan, mintha folyamatosan egy másik ember beszélne a fejemben. És amiket mond, az nem mindig jó.

-Emlékszel még gondolom a tavalyi évre, ugye?-kezdi el egy sugárzó mosoly kíséretében a mondandóját.

Uh, minden egyes percére!

-Ja, asszem. Miért?
-Hát én csak bocsánatot szeretnék kérni-túr bele zavartan a hajába.-Amikor elmondtál nekem mindent, én annyira ledöbbentem és megijedtem, hogy elkezdtem ellenségeskedni veled. Pedig haverok voltunk.
-Ühüm-bólintok egy nagyot.-Hát én nem haragszom.

JA, csakhogy kurva szarul vagyok!

-Tudod én undorodtam tőled, ahogy magamtól is.-Hm..magától miért?
-Jó tudni...
-Tényleg nagyon nagyon sajnálom! Hülye voltam. Lehetnénk megint barátok?

Csoda történt volna? Talán visszakaphatom az egykori haverom?

-Persze.
-De jó! Már úgy hiányoztál!-visong kissé gyerekesen Nathan, és szorosan megölel.-De lenne itt még valami...
-Mi?
-Szeretnélek azzal kiengesztelni, hogy elhívlak egy randira!
-Hogy mi..?-nézek rá megütközve, és kiszabadítom magam az öleléséből.-Te...?
-Jaj, hát úgy gondoltam, hogy én olyan lennék, mint egy bérbarát, csak én nem kérnék utána pénzt, érted?
-És ez miért lenne jó nekem?
-Mert látom, hogy az új fiú után sóvárogsz már egy jó ideje, és depressziózol miatta. Sápadtabb vagy, mint valaha! Azt hitted, hogy nem veszem észre?-boxol bele játékosan a vállamba.
-Ez hülyeség-szögezem le ridegen.-Csak azért, mert szeretethiányos vagyok, és szeretnék járni valakivel, nem fogok randizni egy olyannal, akinek egy cseppet sem tetszem!

Hát ez bolond! Nem is meleg! Legalábbis még sosem mondta volna, hogy a fiúkhoz (is) vonzódik.

-Hát jó, ha nem akarod, nem erőltetem!-vonja meg a vállát könnyedén, mintha az előbb semmi sem történt volna, és lazán elsétál. Mondjuk még egy sziát odabök a háta mögött, de ennyi. Olyan, mintha már el is felejtené az egész beszélgetést. Mi a fasz? Hogy lehet valaki ennyire fura gyerek? Asszem most már tényleg felmondok!

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Na helló drágáim! Hát igen, ez nem lett valami hosszú, és már baromi régen raktam ki részt, de egy szavatok sem lehet, mivel egyszerre rakom ki a 13. résszel! :} Na akkor a 14. részig pusziii! [Az első részen már 70 megtekintés van, amit nagyon köszönök! Örülök, hogy tetszik!<3] Jók legyetek gyerekek!(•̀ᴗ•́)و