( enhypen. )
[ 𝘼𝙈𝙀𝙇𝙔𝘽𝙀𝙉
a blockbuster app sokkal
többet ígér Somi számára,
mint ahogy azt ő gondolja . . . ]
𝘦𝘯𝘩𝘺𝘱𝘦𝘯 𝘩𝘪𝘨𝘩 𝘴𝘤𝘩𝘰𝘰𝘭!𝘢𝘶 𝘧𝘢𝘯𝘧𝘪𝘤𝘵𝘪𝘰𝘯
chat formátum !
𝐬𝐭𝐚𝐫𝐭𝐞𝐝; július 4...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
"Mostmár kurvára nem értem, hogy mi van!" - Ordítottam torkom szakadtából, s a sós könnyek olyan gyorsasággal csorogtak le az arcomon, mint eddig még soha, miközben Jay előttem mélyet sóhajtott a látványomra.
"Somi légyszi, csak hagy magyarázzam -"
"Már így is eleget magyaráztál, Jay! Kurvára összezavarsz, ugye tudod? Az egyik percben még azt mondod, hogy oké hagyjuk ezt az egészet a francba, mert hogy te nem érzel irántam semmit és nem akarsz kapcsolatot, plusz tudod hogy ezzel csak bántasz engem, a következőben meg egy másik csoportban azt ecseteled a fiúknak, hogy mégis vannak érzéseid irántam! Mégis hogyan higgyek ezután bárminek is, amit mondasz rólam??"
"Egyáltalán miért érdekel? Nem mintha te is velem akarnál lenni!" - kiabált vissza mostmár Jay is, mire én lefagytam. Mégis honnan vette ezt?
"Közülünk aki nem akar a másikkal lenni mert egy gyáva köcsög, az te vagy, Jay!"
"Nem vagyok gyáva bazdmeg!" - Jay egyre hangosabban üvöltött, s olyan nagy hévvel lépett oda elém, hogy egy pillanatra tényleg átfutott az agyamon, hogy megüt.
Hátam a falnak préselődött és reflexszerűen tettem ki az arcom elé a kezem, védekezés céljából, miközben összegörnyedtem. Én tényleg készültem az ütésre, a fájdalomra, a hangos csattanásra, csakhogy az sose következett be. Amint újra kiegyenesedve álltam megpillanthattam Jay teljesen összetört arcát, ahogyan hitetlenkedve néz engem, könnyes szemmel.
"Te tényleg..." - nem tudta befejezni a kérdését, de nem is kellett. Pontosan tudtam, hogy mit akar mondani, így csak szemem lesütve vártam, hogy mi következik ezután.
Viszont ami történt, arra nem számítottam. Azt vártam hogy majd megint elkezd üvöltözni, esetlegesen elsétál mellettem, szavak nélkül. De amint megéreztem meleg tenyerét a vállamon, amint magához húzott egy szoros ölelésre, végleg megtörtem.
Olyan szorosan öleltem derekát, hogy féltem, fáj neki, fejemet pedig a mellkasába fúrtam és elkezdtem olyan hangosan sírni, hogy csak imádkoztam, hogy senki más nincs itthon rajtunk kívül. Jay eközben egy szót sem szólt, csak ujjaival hátamat simogatta, s várta, hogy lenyugodjak.
"Annyira utállak." - sírtam mellkasának, miközben testem úgy remegett, mint a nyárfalevél.
"Tudom." - mormolta.
"Eddig csak fájdalmat okoztál nekem."
"Tudom."
"Jobb lett volna, ha sosem megyünk bele ebbe az egészbe."
"...Tudom."
Amint kicsit lenyugodtam elváltam tőle, mindvégig kerülve a szemkontaktust. Tudtam, hogy ő viszont nagyon is kereste azt, de én még nem mertem a szemébe nézni.
