Csak egy érintés/Jude Bellingham ff./✓

11. fejezet

24.-e reggel arra keltem, hogy szól a kaputelefon. Pizsamában szenvedtem el magam, majd emeltem fülemhez a készüléket.

-Igen?- szóltam bele rekedtes hangon.

-Szia Gwendolyn.

-Andrew?- kerekedtek ki a szemeim. Nem is tudom mióta nem láttam drága öcsémet.

-Pontosan. Felmehetünk?

-Ja, persze!- visszatettem a telefont a helyére, utána pedig villámgyorsan nekiálltam teát főzni.

Csak úgy közlöm, hogy kilenc óra van. Ők meg már itt vannak. Hánykor indult a gépük, könyörgöm?

Drága egyetlen Andrew testvérem kopogás nélkül jött be az ajtón.

-Rég láttalak Gwen!- nyújtotta kezét, hogy lepacsizzak vele. Viszont én elkaptam a kezét és jó szorosan megöleltem. Baszki magasabb lett nálam.- Te mikor lettél ilyen magas?- méltatlankodtam.

-Hát ne is mondd! Lassan apádat is elkerüli.- nevette el magát anya.

-Igen, lassan ki kell húztam magam mellette.- jött be apa is a konyhába.- Kislányom, te még pizsamában?

-Még aludtam. Nem gondoltam, hogy ilyen korán itt lesztek. Amúgy tettem fel teát a gázra.

-Jól van, menj öltözz fel, addig én pirítok pár kenyeret.- intette anya, hogy húzzak vissza a szobámba.

A délelőtt folyamán Andrew és én megpróbáltuk feldíszíteni a műfenyőt. Az elején még egész jól ment, de aztán a harmadik összetörött dísz után már nem számoltam, hogy hányat kell gyászolnom.

Majd anyának segítettem főzni, hogy ne egyedül kelljen csinálnia. Mégiscsak ők a vendégek.

-És mizu azzal a két focista sráccal?- szólalt meg apa ebéd közben.

-Hát Jobe január elején visszamegy Birminghambe. Szóval vele nem fogok annyit találkozni, sajnos. És képzeljétek. Jude elhívott magával egy vacsorára, amit asszem' Londonban rendeznek az angol válogatottal. Szóval 28-án megyek Londonba.- hadartam el mindezt.

-Akkor ezzel a Jude gyerekkel most együtt vagy?- kérdezte anya.

-Mi? Dehogy! Csak barátok vagyunk.- pirultam azonnal el.

-De miért téged hívott el?- tette fel fintorogva a kérdését az öcsém.

-Azt mondta, én jutottam először eszembe és élvezné a társaságom.- vontam meg vállaimat.

-Hát őszintén nem értem Jude Bellingham mit eszik rajtad.- nevette el magát.

Imádom amúgy az öcsémet. Még ha nem is mutatjuk ki de szeretjük egymást. Mindig segítünk egymásnak és meghallgatjuk a másikat. Persze tőle kaptam életem első pofonját. Én pedig neki karmoltam meg először a kezét.

-Remélem jól fogod érezni magad Gwen, de egyetlen egy kérésem van...- kezdte el apa, de meglepetésemre anya folytatta mondatát.

-Nem szeretnénk még unokát.- kacsintott rám.

-Anya, apa! Ezt ti sem gondoltátok komolyan.- láthatóan szenvedni kezdtem.

~~~

Imádtam ezt a pár napot, amíg itt volt a családom. Még meg is fordult a fejemben, hogy magam mögött hagyom Dortmundot és visszaköltözök a szülővárosomba. De nem lenne szívem itt hagyni Dortmundot. Itt van Kim, akiben nagyon megbízok és rajta kívül nincsen másik barátnőm. Igaz Jobe elmegy, de vele biztos vagyok, hogy még fogok rengeteget találkozni. És nem utolsó sorban itt van Jude. A fiú, aki nagyon furcsa érzéseket vált ki belőlem. Soha nem gondoltam volna, hogy én ilyet fogok érezni. De Jude teljesen más, mint a többi fiú. Én nem rajongok érte. Az elején még azt sem tudtam, hogy focizik. De mégis vonzódok hozzá. Mintha valami hozzá kötne. Persze valószínűleg ő nem érez így, amit teljes mértékben megértek.

Jude-nak csupán elég egy apró érintése, amit véletlenül tesz és már úgy érzem, hogy egy egész állatkert van a gyomromban. Csak egy érintés...

~~~
Mondtam már, hogy nem szeretek repülővel utazni? Na most mondom. Ez a mellettem ülő fiúnak is feltűnt. Jude már minden hülyeséggel próbálta elterelni a figyelmemet, hogy ne a magasságra figyeljek. Őszintén fogalmam sincs, hogy mi az ami visszataszító a repülőben. Alapból nem félek a magasságtól, de hihetetlenül kényelmetlenül éreztem magam. Csak random rossz érzésem volt. De Jude nagyon aranyos volt, ahogy próbált velem egyfolytában beszélni. Persze szívesen társalogtam vele. Lényegében az egész utat elbeszélgettük. Majd mikor Londonba értünk megkerestük a tegnap este lefoglalt autót, és azzal elmentünk a szállodához.

Hát ez a szálloda se lehetett egy olcsó mulatság. A szobában rá se mertem ülni az ágyra, olyan drágának nézett ki. Viszont, mint később kiderül, nagyon puha volt.

-Pihenj le nyugodtan, majd szólok ha neki kell állni készülődni.- intézte hozzám szavait Jude.

-Oké, de legalább másfél órával előbb szólj. Nem könnyű menet elkészülni.- sóhajtottam fel.

-Sose értettem, hogy nektek nőknek miért kell ennyi ideig készülődni.- kacagott fel, miközben elterült az ő ágyán.

-Hát tudod mire a hajamat normálisan megcsinálom az legalább fél óra. Aztán az a minimális smink, amit felkenek az arcomra, na az is legalább fél óra. És akkor még magamra kell szenvedni azt a ruhát. Természetesen bármi közbe is jöhet, szóval kell az a másfél óra.- bólogattam halál komolyan, viszont, mikor Jude ismét elnevette magát én sem bírtam tartani magam.

-Ne aggódj szólni fogok!

~~~

Heey itt lenne ez a fejezet is. A következőben már ott lesznek a vacsorán. Nagyon remélem, hogy tetszett ez a rész is az ellenére, hogy ez nem volt olyan érdekes. Naaaagy ölelés nektek!