Engedj el! | Max Verstappen ff.

𝑩𝒊𝒛𝒂𝒍𝒎𝒊 𝒋𝒂́𝒕𝒆́𝒌 | 14

𝑴𝒂𝒙

- Értem én hogy apa leszel, de már undorítóan boldog vagy. - röhögött ki Sergio az imolai versenyhétvége első közös edzésén. Mondatára nem válaszoltam csak még jobban mosolyogtam. A pólóm szélével megtöröltem a homlokom, majd Sergio idióta képével találtam szembe magam.

- Mi az? - kérdeztem.

- Te végig szexelted az éjszakát. - jelentette ki, mivel észrevette a hasamon lévő nyomokat. Felnevettem.

- Az éjszakát, a nappalokat, az egész szünetet. - mondtam vigyorogva, Sergio pedig csak hitetlenül megrázta a fejét. - Most mi az? Ne tegyél már úgy mintha tegnep este nem tőled meg Carmentől zengett volna a hotel. - feleltem szemrehányóan.

- Nem is voltunk hangosak! - védekezett.

- Ah nem. Csak jobban hallottam a te barátnőd nyögéseit mint a sajátomét. - vágtam oda nevetve.

§§§

- Max. Szép volt. Pole-ból indulsz a holnapi futamon. - felelte Christian miközben már vissza tartottam a boxba.

- Köszi. Köszi mindenki. - feleltem. Az autómból kiszállva lepacsiztam a csapattársammal és Christiannal. A tekintetem a sok embert pásztázta és egyet keresett köztük. A legfontosabbat.

- Jenni a pihenődben van. Nem nézett ki jól. - suttogta Christian. Bólintással válaszoltam és megindultam a pihenőbe. Kinyitottam az ajtót és már meg akartam szólalni, amikor is megláttam a kanapén aludni Jennit. Óvatosan mellé guggoltam és a hasán pihenő kezére simítottam. A másik kezemmel a homlokába lógó tincseket simítottam ki, aminek hatására ébredezni kezdett. Tekintete először riadt, majd mosolygós lett.

- Hát te? - kérdezte, miközben a kezét összekulcsolta az enyémmel. 

- Vége van az időmérőnek. - feleltem, ő pedig szomorúan nézett rám.

- Nem láttalak, ne haragudj. Csak egy kicsit akartam lepihenni, mert nem aludtam túl jól az éjszaka. - szabadkozott. 

- Nincs baj. - nyomtam egy puszit ajkaira.

- És? Hányadik lettél? - kérdezte mosolyogva.

- Első természetesen. - mondtam. A mosolya még szélesebb lett, majd egy csókba forrtunk össze.

§§§

- És ez még nem minden! Én lőttem a nyertes gólt! - mesélte Benedict, Jenni öccse.

- Ügyes vagy, büszke lehetsz magadra. Mi is azok vagyunk! - felelte Jenni.

- Köszönöm. - mosolygott ránk a képernyőn keresztül. A fiú egy pillanatra elnézett a telefon felett majd szomorú arccal nézett vissza ránk.

- Minden rendben van? - kérdezte azonnal Jenni.

- Igen persze. - felelte Ben. - Csak beszélhetnék Maxel? - kérdezte.

- Persze mondjad csak. - felelte Jenni.

- Mármint csak Maxel. - mondta, a nő pedig értetlenül nézett.

- Hallottad az urat. Velem szeretne beszélni. - mosolyogtam rá, majd kivettem a kezéből a telefont.

- Hall minket még? - kérdezte Benedict. Az ajtóban álló barátnőmre néztem, akki ezt hallva megforgatta a szemét és inkább kiment a nappaliba.

- Már nem. Mondjad pajti. - ültem fel.

- Van egy lány. Lotti. - mesélte. - Tök jól el vagyunk. A padtársam irodalmon. Nagyon kedves és szép lány. És képzeld! Ma kint volt a meccsemen! Amikor pedig odajött gratulálni elrontottam mindent. - szomorodott el.

- Mi történt? - kérdeztem.

- Miután megölelt adtam neki egy puszit. - mondta, én pedig figyelmesen hallgattam.

- Ezzel mi a baj? - kérdeztem.

- Max! A szájára! - pontosított.

- Ó. - értettem meg. - És? Kedveled ezt a lányt, nem?

- Igen. - mondta. - De mi van ha ő engem nem? - kérdezte aggódva.

- Megpofozott? - kérdeztem

- Nem.

- Lekiabált? 

- Nem.

- Mosolygott?

- Igen.

- Rendben lesz minden. Ő is kedvel hidd el. - mondtam neki. - Hívd el valahova. Kísérd haza suli után. Vigyél neki csokit. Ilyenek. - tanácsoltam.

- Max te nagyon király vagy! - jelentette ki.

- Köszönöm, én is így gondolom. - nevettem fel. 

- Mizu? - mentem ki a szobából, miután letettük a telefont Bennel.

- Mizu? Hogy Mizu? Max Emilian Verstappen te csak ne kérdezd azt hogy mizu! - rivált rám, miközben ledobott maga mellé két kórlapot. - Az öcsém titkolózik előttem. A kisfiú akit én neveltem fel titkolózik előttem! Szóval ne kérdezd azt hogy mizu. - dühöngött. Mosolyogva mentem hozzá közelebb, majd a háta mögé lépve apró puszikat hintettem a nyakára. 

- Nyugodj meg. Te a nővére vagy. Én meg egy haver féle. Neki most nem nővéri tanács kellett, hanem pasis. - mondtam.

- Mégis mit tudsz te jobban mint én? - fordította felém kérdőn a fejét.

- Erre most komolyan válaszoljak? - kérdeztem, bólintott. - Mondjuk csajozni. - feleltem, ezzel is rávezetve a témára.

- Szóval Ben csajozási tippet kért? - kérdezte döbbenten.

- Olyasmi. Inkább történt valami és be pánikólt egy kicsit. Én pedig segítettem a kételyeit elűzni. - mondtam, majd leültem mellé.  

- Szóval az öcsém egy vadidegen pasival hamarabb beszél ilyenekről mint velem. - felelte, nekem pedig kitágultak a szemeim.

- Nem vagyok vadidegen Prem. - ráztam meg a fejem.

- De az vagy! Nem is tud semmit. Szóval neki vadidegen emberként kéne tekintenie rád. - mondta.

- Már miért kéne? Jenni, nem hülye. Tud dolgokat. Hidd el. - feleltem. 

- De akkor se kellene ilyen szinten megbíznia benned. - felelte.

- Tessék? - kérdeztem vissza. - Miért nem kellene? - kérdeztem feszülten.

- Túl sok bántódás érte már. Nem kell még hogy tőled is ezt kapja. Kedvel téged. De te nem leszel örökké az élete része. - mondta. - Az életünk része. - javította ki. Én pedig egyszerűen nem is tudtam hogy mit kellen mondanom erre. Jenni szavai lyukat kreáltak a szívemre és csak egyre jobban nőttek.

- Te nem bízol bennem? - kérdeztem elhalt hangon. 

- Nem tudom, Max. Nem tudom. - suttogta.