A Bűn városa

52. fejezet

Naruto:

Apám lerakta az evőpálcikát és összekulcsolt kezein támasztotta meg az állát.

- Kíváncsi vagyok, hogy mit akarnak tőlünk - elmélkedett magunk között.

Volt egy erős gyanúm, hogy Hinata miatt vannak itt. Nem leplezhetem le a származását apám előtt, nekem kell valahogy elbírnom velük.

Apa már épp fel akart állni, mikor megállítottam.

- Hagyd. Majd én - álltam fel határozottan, mire fentebb kúszott a szemöldöke meglepettségében - Valahol el kell kezdeni a klánfő szerepének gyakorlását - rántottam meg lazán a vállamat.

- Ha bármikor... - kezdett volna bele a segítség felajánlásába, de csírájában elfojtottam a gesztust.

- Nem vagyok már gyerek - raktam zsebre a kezem és elindultam kifelé.

A két férfi mozdulatlanul várta az érkezésemet.

- Kifejezetten utálom, ha kaja közben zavarnak meg. Legyünk lényegretörőek, uraim - roppantottam ki a nyakam, de szemem nem vettem le róluk.

Mégiscsak egy klánfővel állok szemben és kísérője is elég combosnak tűnt. Az öreg ravaszul elmosolyodott.

- Tudod ki miatt vagyok itt Uzumaki. Te adtad azt a nagylelkű hozományt a lányomhoz.

- A lány hozzám tartozik már - feleltem jegesen, kezem a zsebemben ökölbe szorult.

Gyomorforgató volt a viselkedése. Rögtön apjaként viselkedik Hinatának, amint hasznot lát benne. Sőt még apjaként is túlzás nevezni ezt a férfit, ki el sem nevezte a saját lányát, hanem eladta az első kupinak, ki többet ígért neki.
Hányingerem van az ilyen szörnyektől.

- A Vörös ördög hogy reagálna, ha a családi körben a bátyja gyilkosának vérvonalát kellene üdvözölnie? - Moderáltam az arckifejezésemet, tekintetem gyilkos szikrákat szórt.

- És ahhoz, hogy a klán jogos utódja az én markomban van?

- A klán jogos utódja a lányom, Hyuuga Hanabi.

- Az elsőszülött lányát megtagadhatja, de a vérét nem. Minden kétséget kizáróan egy Hyuuga és ha úgy találná kedvem, még igényt is formálhatnék a klánfő helyére - Hiyashi rideg tekintetében gyilkos nyugalom ült.

- Az úgy sem fog megtörténni - jelentette ki magabiztosan. Erre én azért nem vettem volna mérget. Nem mintha érdekelne a Hyuugák vagyona. - A lány ugyanis nálunk van...

Hiyashi az arcára kiülő gúnyos vigyorral a lábam elé dobta Hinata kontaktlencséjét. A szívem hevesen verdesni kezdett, a körmeim karmokká nőttek egy szemvillantás alatt. Egy pillanat alatt gyilkos vörös aura lepte el a testem.

A szörnyet viszont nem tudtam szabadjára engedni, ereje láthatatlan akadályba ütközött.

- Döntsd el melyik oldalra állsz, Uzumaki! - hajbókolt a férfi, majd köszönés nélkül távoztak.

Sakura:

A fejem a párnába fúrtam és a szégyenérzetem valahol messze a felhők felett szállt.

Csináltuk.

És Shikamaru ennek mind szemtanúja volt. Akárhányszor erre gondoltam, legszívesebben két kézzel kapartam volna ki a saját árnyékomból és fojtottam volna meg.  Hiába vigasztalt azzal Ino, hogy Shikamarut nem érdeklik az e világi dolgok, de a tudat, hogy a nap minden egyes másodpercében néz valaki...

Nos azt hiszem ennél lejjebb már úgysem... Nem! Erre nem is szabad gondolnom, mert tudjuk, hogy de!

Kár ezen agonizálnom, ami megtörtént az megtörtént. Ezentúl kár is szégyenkeznem, hisz újat már úgysem fogok tudni mutatni. Ettől formásabb úgysem lesz a testem és remélhetőleg a harmadik mellem sem fog kinőni. A gátlás mint fogalom megszűnt a fejemben létezni.