I Gave You My All - BTS FF

2. fejezet

Meleg van. Éreztem, ahogy a nap sugarai a bőrömet cirógatták, és ez a puha, forró selyem alattam... Minden végtagom teljesen el volt lazulva, nem éreztem sem fájdalmat, sem fáradságot. Olyan régen feküdtem már francia ágyban, hogy szinte el is felejtettem milyen jó érzés. Akárcsak egy felhő.

Amint eljutott az elmémig a felismerés, hirtelen felültem. Körülnéztem a szobában, a régi szobákban. Semmi sem változott, minden ugyanolyan volt, mint az emlékeimben. Még a ronda kínai vazám is meg volt, amihez annyira ragaszkodtam, holott Jungkook ezerszer megmondta már nekem, hogy dobjam ki.

Jungkook...

Az ágy mellettem még meleg, tehát velem volt. A fürdő felé pillantottam, aminek az ajtaja be volt csukva, és vìz csobogása hallatszott ki. Abban a pillanatban a hosszú évek után a lelkem is megnyugodott végre, de annyira, hogy könnyek szöktek a szemembe.

Azonnal felálltam, és az előszobába siettem. Farkasszemet neztem valakivel, akinek az arcát már teljesen el is felejtettem. Hófehér, gondosan ápolt bőr, sehol egy hiba, hosszú, ejsötét tincsek és mogyoróbarna szemek, amikben most könnyek csillogtak. Csupán egy falatnyi fehér fátyol takarta karcsú vonásaimat. A testem is fiatal volt. Nem volt rajtam felesleg, csak ahol kellett egy kicsi. A ruhácska alig takarta a combjaimat, szépen kiemelte őket. Jungkooknak nagyon tetszett előző éjjel. Miatta vettem csak meg, és mert tudtam, hogy egy hónapig nem fogom látni ezután.

Azt hittem, hogy egy hónap lesz, de egy örökkévalóság lett belőle.

- Teljesítettem a kívánságod, mégis az egereket itatod? - Taehyung jelent meg a semmiből, előttem.

Alig pár centi választott el minket egymástól. Letörölte a könnyeimet, amelyek megkönnyebbülésemből fakadtak. A keze hideg volt, az élet már nagyon rég nem járta át vénáit.

Ha élő volt valaha is.

Szemei olyanok voltak, akár egy fekete tó. Magamat láttam visszatükröződni.

Ijedten hátrébb léptem, éreztem, ahogy akaratom ellenére zavarba jövök. A lábam beakadt az egyik növény cserepébe és ellöktem azt. A föld kiömlött, a cserép pedig darabokra tört. Nekem is csak épp szerencsém volt, hogy nem estem el.

- Mi a fenét csinálsz itt? - suttogtam halkan, nehogy Jungkook meghallja. Még a végén azt hinné, hogy magamban beszéltem. Igyekeztem palástolni a remületemet, de az előbbi akcióm után teljesen felesleges volt.

- Ott vagyok, ahol csak lenni akarok - jegyezte meg a velem szemben álló, unottan a hajába túrt, majd mikor ismét felém pillantott, elmosolyodott. Élvezettel mért végig többször is. Szemérmetlenül megbámult. - Egész csinos voltál - közelebb lépett hozzám, mire vele egyidőben hátráltam. Nevetett. - Ne félj, nem harapok... Még.

Magam köré fogtam a karomat, azzal takarva testem. Félre néztem. Az arcom jobban lángolt.

- Nem nyugtattál meg - vilagítottam rá. - Végig velem fogsz lenni? Figyeled, ahogy alszom, velem vagy a zuhanyzóban és még akkor is, ha a legkevésbé vágyok rá? - a szavaimból kihallatszott egy kis gúny, amit hiába próbáltam tompítani, nem sikerült.

- Mondhatni - hangja jegesen csengett. Volt egyfajta tehetsége ahhoz, hogy megfagyassza az ereimben a vért. Végül elmosolyodott. Gyerekes vigyora volt ezúttal. Ő, akin az idő nem fogott, és az élet is csak egy játék volt számára, azzá vált, aki csak lenni szeretett volna. - Csak tudom mikor fog valami olyan történni, amiről nem szeretnék lemaradni.

Felvontam a szemöldököm, szerettem volna megkérdezni mire gondol, de ekkor két izmos kar ölelt át. Azok az őrjitően bicepszek... És a többi kidolgozott izom. Nem láttam, de éreztem, hogy nincs rajta semmi, csak egy törölköző. Bár ma még nem edzett, az előző hosszú éjszakának meg volt az eredménye. Minden kockaját éreztem a hátamnak nyomódni.