Véres kés (BEFEJEZETT)

1. fejezet

Leander vagyok, pszichopata. Tulajdonképpen, én vagyok a halál. Vagyis, ami azt illeti, csak félig. Mondom, eddig mennyit tudok; Az apám, (sima ember, vagyis földi) munkából hazafelé észrevett egy autót, ami lesodródott az útról, és nekihajtott egy fának. Az apám, megállt, hogy segítsen a megsérült sofőrnek, és ott összetalálkozott a halál angyalával, aki eljött a sofőrért. Vagyis, az anyámmal. Mint a könyvekben; első látásra egymásba szerettek. Később megszületett Konor, a bátyám, akit jelenleg, ismeretlen helyen tart fogva... nos a szüleink gyilkosa. Azt sem tudom él-e még. Amikor egy éves voltam, valaki betört hozzánk, az anyámat, és az apámat hátulról tüdőn szúrta, minket is meg akart ölni, de nem tudott. Az, hogy félig halál - félig emberek vagyunk, megölhetetlenné tesz minket. Vagyis majdnem. Egy módon minket is meg lehet ölni; hét embert kell megölni, mind a héttől vért kell venni, összekeverni, és belemártani egy tűt, és ezt belénk szúrni. Legújabb felfedezésem szerint, a csókunkkal megmenthetjük egy haldokló életét. Általában a fúriáknak a szüleik tanítják meg használni az erejüket, én viszont földi nevelőszülőkhöz kerültem, így magamnak kell rájönni mindenre. Még az eredeti nevemet sem tudom; a szüleim gyilkosa nevezett el. Egy papírt tett a bölcsőmbe. Azóta Leandernek hívnak. Megismertem pár fúriát, akik mellettem állnak, és segítenek előkeríteni a bátyámat és elrablóját, a szüleim gyilkosát. Alex, a vízerő, Peti, a tűzerő, és a legjobb barátnőm, Laura, aki földi.

Most, hogy már tudod ki vagyok, megismerkedtél a múltammal, rátérhetünk a fontosabb dolgokra: a mindennapjaimra, vagyis, hogy hogyan próbáljuk megtalálni Konort, az állítólagos bátyámat. Most suliba járok, (olyanba, mint a földiek) így nem sokat tudunk haladni. Pedig fontos lenne. Ki tudja, él-e még.

Szóval a suli... Onnan kirúgtak. Legyen elég annyi, hogy Alexnek felvagdosták az arcát, én meg túl szenvedélyesen védtem meg. Persze Alex, Peti és Laura, felajánlotta, hogy velem jönnek az új suliba, de, visszautasítottam. Megleszek egyedül is. Nekik jobb itt. Szóval, ma kezdtem először az új sulimban. Beléptem az osztályba, szinte csak fiúk voltak. Remek.

- Szia! Király - nyújtotta a kezét, egy kb. 175 cm, magas, szőke hajú, kék szemű fiú.

- Leander. És esélytelen, hogy így hívjalak. Mi az igazi neved? - fogtam vele kezet.

- Így hívják - karolta át a vállát, egy másik srác. Egy fél fejjel alacsonyabb, világosbarna hajú, és elég szórakozott siheder.

- Oszvald - biccentett, a fiú felé... Király.

-Aha - bólintottam. Elmentem mellettük, hogy helyet keressek magamnak, de Király utánam szólt.

- Ülsz mellém?

- Álmaidban!

- Na, ne már. Ne legyél ilyen!

- Milyen vagyok? - fordultam hátra.

- Nagyképű.

- Miért is? Mert nem zúgtam beléd azonnal, ahogy megláttalak?! - Meglepődött. Nagyon is, meglepődött!

- Belém fogsz szeretni - húzta újra elégedett mosolyra a száját.

- Esélytelen - legyintettem.

- Akkor miért nem ülsz mellém? - kérdezte olyan arcátlanul, hogy már majdnem bevettem.

- Legyen - adtam be végül a derekam. Szóval már az első nap egy beképzelt idióta mellett ülök. Egy beképzelt idióta mellett, aki mellesleg egész jól néz ki. De nem, nem fogok beleszeretni. Esélytelen. Soha. Kizárt.

Ahogy haza értem, Peti felívott. Beszámoltam neki mindenről -Királyon kívül, persze - ő meg persze felajánlotta - vagy századszorra, hogy ő is sulit vált. Inkább elköszöntem, és letettem. Nem volt kedvem vitázni.