A Sötét Éjjel Ragyogó Fénye |18+|

Part 4

Kinyitottam a szemem, de a szobában vakító fény volt. Fel akartam emelni a kezem, hogy eltakarjam a szemem, de valami megakadályozta. Bele telt pár pillanatba, mire realizáltam, hogy ki vagyok kötözve, ettől be pánikoltam és a fejemben éreztem a szívem heves dobogását. Egyszer csak a melletem lévő gép elkezdett sipolni majd egy hirtelen mozdulattal kinyilt az ajtó. Egy ismerősnek tűnő férfi lépett be rajta, arca aggodlomról árulkodott.

-T..te...te Olivér vagy. - teljesen össze voltam zavarodva, hogy ő meg, hogy került ide.

-Szia Jessi. Örülök, hogy újra láthatlak, de a körülményeknek már kevésbé. - megvillantotta ezer wattos mosolyát.

-Hogy érzed magad? - kérdezte aggódó tekintettel, miközben rá pillantott a körülöttünk lévő gépekre.

-Jól. - válaszoltam egy erőltetett mosollyal.

-Tehát nem fáj a fejed a gép sípoló hangjától, ami nem azért sípol, mert túl gyorsan ver a szíved és remegsz. - jelentette ki, egy amolyan "nekem ne akard bemagyarázni" nézéssel. Nem válaszoltam, csak elkaptam a tekintetem.

-Oldozz el kérlek, kényelmetlen már. - emeltem fel a kezeim, már amennyire tudtam.

Nem válaszolt, csak eloldozott és elhagyta a szobát. Pár pillanattal később újra kinyilt az ajtó.

-Jessi ő Amanda. - mutatott egy idősebb vörös hajú nővérre. - Ő fog rád vigyázni, ha nem érzed jól magad csak nyomd meg ezt a piros gombot - vette kezébe az ágyam mellett lévő kis távirányító szerüséget - és azonnal jönni fog. A szobádat egyedül nem hagyhatod el. Ma csak az a feladatod, hogy pihenj és egyél. - mondta szigorúan, végig a szemembe nézve. - Később még jönni fogok. - ezzel kilépett az ajtón és egyedül hagyott a nővérkével.

A nap nagyon lassan telt. Oliver látogatása után már csak a nővéreket láttam egész nap. Hoztak ebédet, majd segítettek lefürdeni és feltettek még egy csomó kérdést. Vacsora után folytattam a semmit tevést, egész nap csak feküdtem és vagy aludtam vagy sírtam, de nem tudom miért nem akartam csak jöttek a könnyek. 7 óra múlhatott nem sokkal, amikor elcsendesedett az egész emellett, sírásomat egy gyengéd kéz érintése zavarta meg. A kéz egy elég magas, szőke hajú, kidolgozott testű férfihoz tartozott, Oliverhez. Sokáig nem szólt egy szót sem, csak fogta a kezem és ült az ágyam mellett található széken.

-Hol van? - bár nem mondtam, hogy kire gondolok tudtam, hogy tudja.

-Reggel ment haza, holnap reggel jön. - válaszát egy bólintással nyugtáztam.

-És te miért vagy itt? - kérdeztem két könnycsepp között.

-Itt dolgozom. - adta meg egyszerűen a választ.

-Úgy értem itt melletem miért vagy? - ezen elgondolkodott.

-Hallottam, hogy sírsz és gondoltam megnézem mi a helyzet, amúgy is szerettem volna veled beszélni mielőtt haza megyek. - csak most vettem észre, hogy már utcai ruhában volt.

-Miről szeretnél beszélni? - félve kérdeztem meg, mert nincs hozzá sok kedvem.

-Mark azt mondta ma csak pihenj és majd holnap beszélget veled, de nem hagy nyugodni egy gondolat. Miért nem hagytad, hogy Mark segítsen? Mit titkolsz, amit nem akarsz, hogy bárki is tudjon? Mi törté...

-Nem... Én nem titkolok semmit. Nincs semmi bajom.. - kiabáltam szavába vágva.

-Jessi. Kérlek nyugodj meg. Nem szerettelek volna felzaklatni. - próbált nyugtatni, kezemet kikaptam a szorításából és éreztem, hogy a remegés úrrá lesz a testemen.

Éreztem ahogy a szívem egyre hevesebben ver és a gépek újra sipolni kezdenek. Egyszer csak egy tűt szúrt a branulön keresztül belém és pár pillanattal később már sokkal nyugodtabban éreztem magam.

-Jól van. Nyugalom. Minden rendben lesz. - nyugtatgatott Oliver. Majd éreztem, ahogy megfogja egyik majd másik kezem és megköti, de nem volt erőm ellenkezni. A szemeim egyre jobban csukodtak le, majd elragadott a sötétség.

Mark szemszöge

-Kopp. Kopp. Jó reggelt haver. - még nem realizáltam, hogy álmodom vagy ez a valóság. Aztán kinyitottam a szemem és ott állt előttem a legjobb haverom kezében két gőzölgő kávéval.

-Neked is. Remélem azt nekem hoztad. - mutattam rá az egyik kávéra, amit ő át is adott nekem.

-Látom hosszú volt az este. Elég ramatyul festesz.

-Ne is mond. Aludtam talán 2 órát, de lehet sokat mondok. - ásítottam egy nagyot.

-Jessica hogy van? - látszott az aggodalom az arcán.

-Még alszik. Az értékei egész jók, de a pszichés és egyéb vizsgálatokkal még várni akarok. Arra gondoltam, hogy ma hagyjuk pihenni, holnap majd beszélgetek vele. Mit szólsz? - erre csak egy bólintással válaszolt.

-Láttam le van szíjjazva. Agresszív vagy veszélyes volt?

-Inkább csak zavart, minden áron elakart menni és kinézem belőle, hogy megszökik.

-Napközben azért leveszem róla, állandó felügyelettel.

-Rendben de éjjel kerüljön rá vissza és ha lehet ne nagyon nyugtatózzátok. Írtam a kartonjára antidepresszánst és estére enyhe altatót, hátha ennyi is elég.

-Rendben, haver. Menj pihend ki magad, vigyázni fogok rá. - ezzel hátba veregetett és ki ment az ajtón.

Nem sokkal később én is követtem, miután elköszöntem a nővérektől haza felé vettem az irányt. Haza érve először a fürdőszobát vettem célba, egy forró zuhany után felhúztam egy alsónadrágot és lefeküdtem aludni.

Délután öt órakor a lemenő nap utolsó sugaraira ébredtem fel. Kipihenten pattantam ki az ágyból, majd egy gyorsan elkészített szendvics után elhatároztam, hogy edzek egy keveset.

Mire jó a saját edző terem, ha nem arra, hogy ne keljen kitenni a lábadat és emberek közé menni ha sportolni szeretnél. Persze Olivérrel elég sűrűn szoktunk mostanság terembe járni, hogy addig se itthon legyek, ha már a munka miatt kevés időm van kimozdulni.

Elég rendesen elfáradtam az edzésben egy gyors zuhany után leültem a vadonatúj bőr kanapémra és elgondolkoztam, hogy valamit csinálni kéne. Egyből a telefonom után nyúltam és írtam egy üzit Olivérnek.

Mark: Helló, nincs kedved átjönni meccset nézni?

Olivér: Jól hangzik, de hosszú napom volt és farkas éhes vagyok nem lehetne máskor?

Mark: Nem. Gyere. Csinálok kaját! Jessi miatt volt hosszú?

Oliver: Nem igazán tudtam vele sokat lenni, rá bíztam Amandára. Egész nap aludt és sírt, az ebédje és a vacsorája egész jól elfogyott. De, amikor beszélgetni akartam vele kiakadt és remegni kezdett.

Mark: Holnap keresünk rá megoldást. Na gyere.

Olivér éjfél körül indult haza. Megnéztük ahogy a hazaiak földre küldenek mindenkit a pályán és kicsit beszélgettünk komolyabb témákról is. A munkát és Jessit hanyagoltuk, annyiban maradtunk, hogy fogalmunk nincs mi történhetett vele, ami miatt ilyen rossz állapotban van, de muszáj neki segítenünk.

Reggel viszonylag rövid alvás után, de kipihenten ébredtem. Össze dobtam egy rántottát és leküldtem mellé egy kávét is. Főztem még egyet egy elviteles pohárba majd felvettem az ingemet, sötét kék öltönnyel és hozzá illő nadrággal valamint nyakkendővel. Kisebb késéssel, de bepattantam az autóba és elindultam a kórházba, hét előtt pár perccel csekkoltam be a biztonságiaknál.

Az irodámba beérve átfutottam az asztalomon lévő papírokat. Elég sok megbeszélés várt rám, de mielőtt neki álltam volna, megakartam látogatni Jessit.

Végig mentem a folyosón, biccentettem a nővéreknek majd benyitottam az ajtaján, de a szoba teljesen üres volt.