vicc

9 4 3
                                    

Egyszer a pápa elhatározta, hogy kitiltja a zsidókat a Vatikánból. A zsidók felháborodtak, ezért a pápa beleegyezett, hogy ha egy zsidó le tudja győzni teológiai vitában, maradhatnak.
A zsidók egy bölcsességérol ismert rabbit választanak, hogy kiálljon a pápával a vallási párbajra.
A rabbi azt mondja, hogy tegyék érdekesebbé a vitát és egyiküknek se legyen szabad beszélni. A pápa beleegyezett. A vita napján a pápa és a rabbi leültek egymással szemben, a hívek köréjük gyűltek.
– A pápa felemelte három ujját.
– A rabbi erre felmutatta egy ujját.
– A pápa egy kört rajzolt a levegőbe.
– A rabbi erre a földre mutatott.
– A pápa elővett egy ostyát és egy pohár bort.
– A rabbi erre elővett egy almát.
A pápa ekkor felállt:
– Feladom – mondta. – Te túl bölcs vagy, rabbi. Maradhattok.
Később megkérdezik a pápát a bíborosok:
– Mit beszélt a rabbival?
– Először felmutattam három ujjamat, hogy a Szentháromságra emlékeztessem. Ő felmutatta egy ujját jelezve, hogy egy Isten van mindkét vallásban. Ezután rajzoltam egy kört a levegobe, mutatva, hogy Isten mindenhol ott van körülöttünk. Erre a földre mutatott, jelezve, hogy Isten itt is van, velünk. Ekkor elővettem egy ostyát és egy pohár bort, megmutatva, hogy Isten feloldoz a bűneink alól. Ő elővett egy almát, hogy az eredendő bűnre emlékeztessen. Mindenre volt válasza. Mit tehettem volna?
Közben a zsidók is körbeveszik a rabbit:
– Mi történt, rabbi?
– Először azt mutatta, hogy három napunk van elhagyni a várost. Mutattam, hogy EGY zsidó sem fog elmenni. Ezután körbemutatott, jelezve, hogy az egész várost megtisztítja a zsidóktól. A földre mutattam, jelezve, hogy mind itt maradunk.
– És utána?
A rabbi vállat vont:
– Nem tudom. Elővette az ebédjét, mire én is.

Fandom, Aranyköpések + RANDOM+ HÍREK StbWhere stories live. Discover now