Csavargó Elme

Kezdetek

Heló! A nevem Kuzvich Luna, és ez az én történetem. Egy nyolcadikos lány vagyok és hazugság lenne az, hogy minden rendben van velem vagy hogy boldog vagyok e. Az életem egy káosz, mindig is az volt, de miután anyukám meghalt az életem pokolá vált. Anyukám mindig megvédett apukámtól, attól a szörnyetegtől. Anyukámat mindig bántotta és megcsalta, és hamar elhunyt, az apám végzet vele, soha nem bocsátom meg ezt neki. Apám sosincs otthon, mindig elmegy bulizni és új nőkkel tér vissza majd reggel távoznak. A suliban folyton bántanak az osztálytársaim, de még a tanárok is rühelnek, ők se védenek meg. Akárhányszor verekedek az iskolában mindig engem látnak meg és mindig én vagyok a bűn bak. Általában egyedül vagyok, elbújok és a kedvenc könyvemet olvasom vagy éppen rajzolok. Otthon is ugyan ezt csinálom csak ott nem a szobámba hanem a padláson az én egyetlen menedékemen ahová apám nem megy fel, ezért csak az enyém, senki nem tud róla. Nem kapok ételt, ezért éhezek is, nehéz tudom de megpróbálom túl élni.... de már, nem bírom...

Az egyik este a rendőrök kopogtattak az ajtón, ki nyitottam nekik és láttam hogy az apám van náluk. Megkérdezték, hogy ismerem e, nekem természetesen igent kellett válaszolnom különben tudom mi lett volna. A rendőrök elmondták, hogy betörést hajtott végre az apám, én ezen természetesen nem lepődtem meg ezen. Azt mondták ne legyen több ilyen, apám nyilván azt felelte, hogy nem lesz több ilyen de tudtam, hogy úgyis megfogja tenni mivel soha nem állja a szavát. A rendőrök márt majdnem elmentek majd az egyikük megkérdezte tőlem, hogy miért vagyok tele karcolásokkal és sebekkel. Apámra néztem akin lehetet látni, hogyha elmondom nekem végem, ezért azt feleltem, hogy barkálcsoltam. A rendőrök furcsálták , de végül elmentek. Apám be zárta az ajtót majd pálinkát felvéve elkezdte inni majd végül rám nézett és rám ordított, hogy készítsek neki vacsorát. Nem volt választásom, este 11kor muszáj volt megtennem, mikor kész lettem vele nekem dobta a pálinkás üveget majd rám ordított. Véres lábbal és remegve álltam és hallgattam a bántó szavakat amiket hozzám vágott. Majd fogta magát és ki sétált az ajtón azzal a szöveggel, hogy "takaríts fel". Könnyeimet vissza tartva kezdtem takarítani, de a szilánkok nagyot sebeztek. Mindenem fájt, leültem a földre és be csuktam a szemem. Mikor felkeltem reggel 7:40 volt, körbe néztem és láttam, hogy még nincs rend és az első óra 20 perc múlva kezdődik de 30 perc mire be érek.

Elkezdtem gyorsan rendet rakni, majd iskola táskám megfogva ki rohantam. Futás közben kötöztem be sebeim, még néhány helyen vérzett de be kötöttem sikeresen. Mikor be értem az iskolába a tesi tanárom állt velem szembe. Na nekem most lett végem. A tesi tanár rám ordított, hogy késtem 15 percet ezért futnom kell 15 iskola kört megállás nélkül és táskával együtt. Miközben futottam az egész osztály nevetve nézet engem, amíg nekem futás addig nekik szabad program volt. A hatodik  körömnél azt hittem meghalok, de az osztály társaim folyton "bíztattak", hogy ne adjam fel , de persze nem kedves módon. Utálom őket, mondjuk ők is engem, de ez van. Mire le futottam nehezen a 15 kört a tesi tanárom fel küldött az igazgatóhoz. Oh az igazgató, szerintem ő utál a legjobban, bajkeverőnek hív, pedig nem is vagyok. Igaz, hogy sokat kések meg verekedni lát , de verekedést se én kezdem hanem azok a barmok. Kedves igazgató úr gúnyosan elbeszélgetett velem, de nem is figyeltem mit mond, ő csak mondta a magáét. Majd mikor meghallottam azt a szót, hogy mehetek vissza órára, futottam ki ahogy csak tudtam. Na és most jön a szenvedés, több óráig ezekkel az idegesítő emberekkel. Nade essünk túl rajta, csak be megyek az osztály terembe és le ülök, mi lehet ebben nehéz? Ahogy be léptem az egész osztály gúnyosan nézett rám és próbálták nem elnevetni magukat, mikor beljebb léptem egy madzagban megbotlottam és egy vizes vödör esett rám. Már megse lepődtem, az egész osztály nevetett rajtam, sokan fel vették videóra és ki rakták Tiktokra, Snapchatre, Instára, nem tudom nagyon ezeket az appokat, telefonom sincs, szerintem érthető miért. Felkelek nehezen, de a kötések le jönnek rólam és a vér is látszódik, az osztály undorodva néz rám és fotózgatnak engem, szégyenkezve ülök hátra a helyemre. Bejön a tanár, hát persze, hogy én vagyok a hetes, nehezen, takarva sebeim ki megyek. Az osztály nevetését vissza tartva néz engem, a tanár is undorodva tekint rám, majd elmondom amiket kell és minél hamarabb vissza ülök a helyemre. Mikor vége lett az órának ki mentem a mosdóba a sebeket be kötni csak aztán jöttek ők.. Ők az iskola ribiei, mindenkit megaláznak, de főleg engem, mert én vagyok a sebezhető hús. Szuper. Neki löktek a falnak majd vizet öntöttek a táskában ez által a könyveim és füzeteim el áztak, kettejük be vert nekem. Mikor ki mentek próbáltam menteni a menthetőt, nagyjából sikerült, könnyezve fogtam a fejem és azon gondolkodtam, hogy miért én vagyok ez a szerencsétlen. Nehezen telt a nap de végre le telt a 7 órám és mehettem haza, bár az se csábított nagyon. 

Oh anyám, bárcsak itt lennél velem, bárcsak lehetne jobb életem, jobb apám...Hiányzol.. Haza fele úton nekem jött pár osztálytársam, elkezdtek fel lökni, piszkálni. Földre estem, földet nézve remegtem és hallgattam a sértő szavakat. Be csuktam a szemeim és tűrtem, csak tűrtem, tűrtem és tűrtem... Majd egyszer meghallottam egy női hangot aki az osztálytársaimnak ordított, el kergette őket. Megmentett? Valaki egyszer az életben segített nekem? Alig akartam elhinni. A nő felsegített és aggodóan nézett rám, elmondta, hogy Evelyn-nek hívják. Ugyan az volt a neve mint az anyukámnak. Olyan kedves volt és ártatlan, halványan mosolyogtam. Evelyn be kötötte a sebeim, majd fel állított, látta, hogy nagyon sápadt vagyok. Megkérdezte mikor ettem utoljára, én azt válaszoltam neki, hogy egy pár órával ezelőtt, de persze ez hazugság volt. Szerintem tudta, hogy hazudok mégse tett semmit. Megfogta a kezem majd elvitt egy étterembe, én csak tátott szájjal néztem körbe és kérdően néztem Evelynre aki mosolyogva mutatta nekem hova üljünk. Mikor le ültünk kérdezte milyet kérek, de nagyon nem ismertem sok ételt ezért választott helyettem. Azt mondta, hogy az étel neve Gyros és nagyon finom. Még nem hallottam róla, érdekesnek és furának hangzott. Mikor ki hozták az ételt csak szagolgattam és néztem. Evelyn azt mondta, hogy csak bátran kostóljam meg. Félve megkostóltam, amit éreztem... Csodás volt, soha nem ettem ennél finomabbat! Nagyon ízlett, Evelyn kuncogva kezdett enni ő is. Mikor végeztünk megköszöntem neki, fizetni akartam, de Evelyn megállított. Soha nem láttam még ilyen kedves embert, olyan, mint anya! Ő csodálatos! Mikor ki mentünk az étteremből megköszöntem neki többször is, majd elköszöntünk egymástól és haza mentünk mindketten.

Mikor haza értem apám be vert nekem egy erőset és ordítozott velem, hogy hol voltam. Remegve fogtam az arcom majd arrébb lököt és egy sört megfogva ment a konyhába. Én könnyezve mentem a szobámba ahol le pakoltam és be zártam az ajtóm. Ki nyitottam a padlás feljáratát majd felmentem. Be ültem a kis sarkomba. Végre... Az egyetlen hely ahol nyugodt lehetek és senki nem zavar, bánt vagy gúnyol. Ennek a könyvnek köszönhetem, hogy nem vesztettem el az épp eszem. Ezt a könyvet még anyukám adta nekem mikor még élt. Még alá is írta nekem. Ebben a könyvben le írhatom a fájdalmaim vagy például a napjaim. Most is ezt teszem, most is írom mi történt velem. Viszont már késő van, ideje le feküdni, most úgysincs ő itthon és nem tud megkérni dolgokra, ezaz. Na jóéjt kedves Naplóm, holnap újra mesélek.