1. Fejezet

36 3 0
                                    

Mindannyiunknak vannak álmai, amiket szeretnénk megvalósítani. Már egész kicsi korunk óta az álmainkról beszélünk a szüleinknek,nagyszüleinknek aztán persze évekkel később mikor megkell alapoznunk a jövőnk útját akkor már teljesen más felé terlnek az érdeklődéseink és már nem azt az álmot követjük, amit kicsi korunkban gondoltunk.

Nos, én ennek az ellenkezője vagyok, ugyan is én már egész kicsi korom óta az álmomat követem és eszem ágában sem volt abbahagyni. Hogy mi ez? Nos, az én szenvedélyem a tánc. Hatéves korom óta táncolok és kevesebb mint egy hónap múlva töltöm a tizennyolcat. Madison-nak hívnak és amint mondtam szenvedélyem a tánc nagyon kicsi korom óta.
A jövőmet a tánc alapozta meg és minden erőmmel a tánctudásomon gyakoroltam egész életemben. Táncórákra jártam és tánctanárokhoz, míg nem bele szaladtam egy olyan iskolába ahol itt táncolhatok és tanulhatok egyaránt így nem is volt kérdéses, hogy idejövök tovább tanulni. A táncmániámat édesanyámtól örököltem, aki még akkor is folytatta a táncot, amikor én megszülettem, de egy baleset miatt nem táncolhatott többé így abba kellett hagynia. A szüleim mindig is hagyták, hogy a saját utamat járjam így nem volt kényszer a tánc, de amikor elkezdtem járni már akkor a részemmé vált. Anya a részemmé tette a táncot ezáltal pedig nehéz koreográfiákat is könnyebben tanultam meg. Így eldöntöttem évekkel ezelőtt hogy megvalósítom édesanyám és az én álmomat, ami nem más, mint hogy híres táncos legyek.

—jól van lányok öt hat, hét nyolc.- számolt vissza a tánc oktatónk Amber, aki az egyesület egyik leghíresebb táncosa volt. Amber nem csak a tánc szempontjából, de szépség szempontjából is gyönyörű volt. Ambernek természetes platina szőke haja volt óceán kék szemekkel az alakjáról meg ne is beszéljünk. Amber volt a megtestesült tökéletesség, de mint minden ember persze ő sem volt tökéletes és én ezt nagyon is jól tudtam. Amber mellett én voltam a másik legjobb, de én nem akartam a csapatot vezetni, mert én táncos akartam lenni Amber pedig vezető.

—jól van lányok szép volt! Madison hibátlan, mint mindig.- dicsér meg Amber és a magnóhoz sétál hogy leállítsa a zenét amiből Ariana Grande egyik száma a hét csengetés" szólt.

Kifújva a levegőt izzadtan sétálok, a padhoz ahol a cuccaim hevernek , és felkapom a kulacsomat amiből jó nagyokat kortyolva viszem be a nekem szükséges víz mennyiséget.

Miután pótoltam a folyadék mennyiséget a táskámba rakom a kulacsot és előkotorászom a telefonomat, hogy megnézzem az időt, és hogy kaptam-e értesítést. Miután a készülék bekapcsolt az óra három negyed ötöt mutatott így idejét láttam haza indulni.

A telefonomat a kezembe fogva összehúzom a táskám cipzárját ezután a vállamra kapva elindulok a kijárat felé. Az ajtót kinyitva megcsap a meleg levegő, ami ezután kellemesen járja, át a testem miközben a nap sugarai rám irányulnak.

A kocsi kulcsot előhalászva megnyomom a kulcson lévő nyitott lakat ikont mire a kocsi két első lámpája sárgán felvillan nekem jelezve, hogy a jármű nyitva van. Kinyitom a vezető ülési mögötti ajtót és bedobom hátra a táskámat és beszállok a vezető oldalra. Beindítom a motort és elindulok haza felé. Kisvárosban élünk így a különféle helyek nincsenek nagy távolságra egymástól. Hát ez lenne Wellock city. Egy eldugott kis város Kalifornia keleti részén, amit nehezen lehet megtalálni ugyanakkor, ha ebbe a városba, jársz érezhető a levegőben hogy bizony Kaliforniában vagy. Egy kis, de még is nagyváros egy barátságos környezettel és emberekkel, akik mind nagyon boldogok ebbe a városban.

A kocsi felhajtóra felhajtva állok be a családi SUV mögé. Kiszállva a kocsiból a cuccaimmal együtt indulok be a házba.

—Sziasztok! megjöttem.- kiáltok amint beléptem a házba, a kijelentésemre Abby a családi Golden retrieverünk figyel fel majd felém szaladva üdvözöl hatalmas örömmel.

—Szia Abby!.-köszöntöm mosolyogva miközben összeborzolva a szőrét bolondosan játszani kezdek vele.

—Szia Madison.-hallom öcsém hangját az étkezőből mire Abby el az oldalamon megindulok a helyiség felé.

—Szia James!.-köszöntöm mosolyogva, aki a pultnál ülve bajlódik a matek leckéjével.

—Szia Kincsem!.- köszön anya mosolyogva, aki a vacsorával foglalatoskodik.

A hűtőhöz sétálva kiveszem a hűtőből a pont megfelelő hőmérsékletű limonádét és egy poharat leemelve a polcról töltök magamnak éd jó nagyokat kortyolva tüntetem el az italt.

—milyen volt az edzés?.- érkezik a kérdés anyától miután helyet foglaltam a pult előtt.

—Fárasztó és fantasztikus.- felelem kimerülten. Amin anya jót mosolyog.

—Amber megdolgoztatja a csapatot igaz?.- kérdezi, miközben egy konyharuhával törölgeti a poharat amiből az imént ittam.

—igen, de mennem kell tanulni, mert holnap fizika dolgozatot írok.-indulok meg, de anya utánam szól:

—Madison! Ugye a tánc nem befojásolja a jegyeidet?.- kérdezi és az utolsó mondatnál James-re sandít aki fület farkat behúzva lapít a széken.

—Nem dehogy! Szeretek táncolni de azért még szeretnék egyetemre menni.- felelem vigyoromat visszafojtva. Anya egy bólintással reagál, én pedig megindulok az emeletre a táskámmal a kezemben.

A ruháimat a mosógépbe bedobálva elindítom, hogy mihamarabb kitudjam teríteni és hamar megszáradjon.

Miután a mosógép elindult beszállok a zuhanyzóba, hogy letusoljak.

A vízsugarat megnyitva csukott szemmel hajtom hátra a fejemet amint a víz a testemhez ér.

Egy hosszú és fárasztó nap után senki nem vágy semmi másra csak egy kényeztető fürdésre és ez most pontosan ilyen volt. Miután megmostam az arcomat a mahagónija illatú tusfürdőt felvéve a földről nyomok egy kis adagot a kezemre amit ezután elkenek magamon. A kellemes illat könnyen járja át a fürdőszobát.

Miután végeztem a vízsugarat elzárom és egy törölközőt magam köré tekerve indulok a szobám felé. A szobámba beérve egyből a gardróbhoz veszem az irányt valami kényelmes darabért kutatva. Hamar megtalálom az egyik kedvenc melegítő szettemet, aminek most csak a fekete nadrágját veszem magamra és egy ujjatlan felsővel veszem fel.

A fizika felszerelésemmel sétálok az ágyam felé és a lábaimat törökülésbe felhúzva állok neki a tanulásnak.

Ha érdekel Madison és Axel története akkor nyomj egy csillagot és hagyj itt egy kommentet!

Du hast das Ende der veröffentlichten Teile erreicht.

⏰ Letzte Aktualisierung: Jun 10, 2023 ⏰

Füge diese Geschichte zu deiner Bibliothek hinzu, um über neue Kapitel informiert zu werden!

Tényleg szeret?Wo Geschichten leben. Entdecke jetzt