21. Fejezet

161 4 1
                                    

A torkomba hatalmas gombóc növekedett, a tenyerem izzadni kezdett szorosan fogtam egyik oldalt a ruhám és nem győztem beletörölni nedves kezem. Hányingerem van. Azt nem értem, hogy Dylan, Nick és Leó miért nem mennek el. Én Connor miatt nem tudok, ugyanis Krasnov úr hihetetlenül sokat fecseg neki, a jó ég tudja miről. A mosdós kártyát felhasználtam már, az italos pult is mögöttünk van, azt sem mondhatom, hogy hozok valami frissítő italt, bár itt az alkohol sem segít szóval marad a nyomorúságos feszülő érzés, ami éppen telepszik rám.
Melegség szökik az arcomra, ég a bőröm, a fülem, a stressz kikészít.
Jómagam sem tudom, miért de félve Nickre pillanatok, egyszerre nézzük egymásra. Nem, egyszerűen nem bírom állni a pillantását, de zavaromban újra ráemelem a tekintettem. Szeme azt sugallja, hogy nyugodjak meg, jobb kezét felemeli kissé így nyomatékosítva üzenetét.
Zavar, hogy egyből szavak nélkül is értjük egymást. Nem, nem is zavar leginkább dühít.
Mind a három férfi dühít, a fejembe egy mondat jár, ami így hangzik ,,basszátok meg!"
Veszek egy mély levegőt, ökölbe szorult kezemet ernyedve engedem le combom mellett, erőt gyűjtve felszegett állal körbe nézek, átkozott körbe csöppentem. Ha nem oszlatják fel ők a kört, majd én megteszem.
Már éppen szólni akartam, Connornak, hogy valamit az autóban hagytam és szükségem lenne rá, amikor Madeleine megelőzött.
-Apó, mi inkább elmennék táncolni.- kényes hangja egy sípoló kávéfőzőre emlékeztetett, ráadásul úgy kapaszkodott Leó karjába, mint egy majom kölyök az anyába.
-Inkább szórakozunk Williams. Elég a beszédből.- Nick hangja éppen olyan erős és tekintély parancsoló volt, mint amilyenre emlékeztem. Megborzongtam.
Williams villámcsapásként érte a felismerés, hogy csak tiszteletből hallgatták a zagyvaságait, elvégre ki a fene kiváncsi arra, hogy Madeleine milyen francia előkelő iskolába járt, ha most úgyis csak egy modell ? Engem hidegen hagy. Az öreg úr köhögve leplezte a zavarát.
-Igazatok van, bocsánat.- jelentette ki, majd csendesen elballagott így tett Madeleine és Leó is. Megbántották az öreg Krasnovot és érdekelt is volna, ha nem a saját nyomorom foglalkoztatott volna inkább. Nem vártam meg, míg a többiek is eloszlanak Connorhoz fordultam.
-Lenne kedvem táncolni.- kacér mosolyt küldtem felé. Connor egy másodpercig Williams távolodó alakját bámulta, talán szánta, majd azonnal felém fordult.
-Miss. Grace felkérhetem egy táncra?- Connor mosolya és figyelme amelyet nekem szentelt, olyan volt, mint fuldoklónak egy mentőmellény, mégha nem is tudta milyen hatása van.
-Természetesen Mr. Lee! Ha megbocsátanak.- böktem oda a szavakat durván, majd mintha mi sem volna természetesebb nagy magabiztossággal haladtunk el a két férfi között, egyenesen a táncparkett felé.
Connorról, mint kiderült piszkosul jól táncol. Tipikusan az a férfi, aki nem, hogy csak tud kicsit táncolni, hanem felszántja veled a parkettet, úgy vezetett a táncban, mint kutya a látássérültet és élvezte. Végülis én sem voltam kispályás, a nevelőszüleim beírattak néhány tánc órára, amiért hálás voltam, legfőképpen most.
Szorosan fogta derekam nem kellett gondolkodnom, a lépések maguktól ösztönösen jöttek. Perdültünk, forogtunk. A feszülő érzés, elpárolgott helyét a felszabadultság vette át.
-Nem tudtam, hogy ilyen jól táncolsz.- súgom Connor vállába a szavakat, két lépés között.
-Sosem kérdezted.- megrántotta a vállat, mintha semmiség lenne.
A zene véget ért, mi pedig megálltunk. Csodálattal a szemembe néztem erre a tökéletes férfire, színpadiasan meghajoltam.
-Köszönöm, ezt a remek táncot.- Connor megcsókolta a kézfejem.
-Részemről az öröm.- tovább játszottuk az előkelőt, amitől tudattalanul is nevetnem kellett.
Még, mindig a táncparketten álltunk, amikor Nick jelent meg mellettünk ennyi elég volt, ahhoz, hogy a mosoly lehervadjon az arcomról. Connor felé fordult.
-Nem bánod, ha felkérem a hölgyet egy táncra?- Nick rekedtes hangjától régebben, jóleső borzongás futott végig rajtam, most leginkább a falra másznék tőle. Van képe idejönni és lekérni, Connortól. Pszichopata.
Connor észre vehette az arcomra kiülő, nem akarást, mert így felelt.
-Csak, ha a hölgy is így akarja.- Connor hangja kimért volt, ami büszkeséggel töltött el, abban biztos voltam, hogy nem ismerték ők ketten egymást és ez így volt jól. Connor nem küld olyan könnyen egy szörny karjaiba, itt csak velem volt a baj, ugyanis én előszeretettel vettem magam bele.
Nick arca, mint mindig most is kifejezéstelen volt.
-Nos?- kérdezte, nem akartam jelenetet rendezni így hát beleegyezően bólintottam, azért próbáltam a szememmel csúnyán nézni, hogy vegye a lapot miszerint a hátam közepére sem hiányzik.
-Legyen.-feleltem egyszerűen. Nick a kezét a derekamra csúsztatta, néhány lépéssel arrébb kerültünk Connortól, amikor táncolni kezdtünk. A zene lassabban szólt, mint az előző és valamiért, az az érzésem, hogy lassabban is fog eltelni ez a három és fél perc.
-Mióta van bejárásod, a sznobok világba?- nem köntörfalazott, a lényegre tért egyből, szokásos Nick. Semmi, hogy vagy? Minden rendben veled ? Voltaképpen akkor gyanakodtam volna, ha ilyen kérdésekkel ostromol.
-Nincs bejárásom.- mondtam kurtán. Erősebben szorította a derekam, nem tetszett neki valami.
-Nézz rám!- utasított. Nem akartam engedelmeskedni, mégis megtettem. Egyből elnyelt a szeme kéke akárcsak a háborgó tenger a hajókat.
-Újra!- szólt és tudom mire gondolt. Szemébe néztem, és elismételtem, az előbbi mondatot.
-Nincs bejárásom.- megremegett a hangom. Most félek? Nem engednek ennek az érzésnek.
-Mégis itt vagy. Aminek mellesleg örülök.- megnyalta az alsó ajkát.
-Bárcsak én is ezt mondhatnám.- vetettem oda felszegett állal. Ekkor megpörgetett így visszaérkezéskor, a hátamat a mellkasához szorította. Fenekem önkéntelenül az ágyékához nyomódott. Vegyes érzések kavarogtak bennem.
-Már egyszer betörtelek, megteszem újra. Add meg a tiszteletet vagy ha nem megy szólj és segítek.- súgta a fülembe ellenkezés nem tűrő hangon. Kirázott a hideg. Megint csak a parancsolgatás, meg a fenyegetés. Újra megpörgetett és most ismét a szemébe néztem. Háborgó tenger, soha nem csendes, mindig viharos, ilyen a tekintette.
-Nick, elég ne játssz velem! Mit akarsz tőlem?-kérdőn néztem rá, kerestem a válaszokat a szemébe, nem mintha bármit is ki tudtam volna venni belőle.
-Nem tetszik, ahogyan elváltak az útjaink és az sem, hogy úgy vagyok beállítva, mint egy szörnyeteg.- jelentette be a nem tetszését, száját vonallá préselte.
-Az vagy, a legrosszabb fajtából. Elhitetted a nőkkel, hogy a gonoszságaid és a bántalmazásaid nekünk jók és erre van szükségünk.- felhorkantottam, aztán folytattam.- Pedig, csak kurvára kihasználtad, azt, hogy gyengék és végtelennek vagyunk. Mikor veled voltam úgy éreztem, ettől jobbat nem érdemlek, de végül rájöttem, te nélkülünk senki nem vagy, mi adtunk neked erőt. Tudod mi vagy?- nem vártam meg míg válaszol, nyilván költői kérdés ez.- EGY NÁRCISZTIKUS FASZ!!- gonosz mosolyt kanyarítottam arcomra, hogy honnan gyűjtöttem ennyi erőt, arról fogalmam sem volt, de a büszkeségtől legszívesebben megkoronáztam, volna saját magam.  
Nick kék szeme eddig háborgott immár most tombolt, kitörő vulkán lett, olyan erősen szorította a felső karom, hogy azt hittem eltörik. Levezetett a táncparkettről, körbe néztem hátha meglátom Connort, de sehol nem volt. Egészen mosdóig tudott rángatni, míg sikerült kiszabadulnom a szorításából, ám épphogy csak szabad voltam, már nyúlt utánam ismét, sikeresen. Egy sötét szobába lökött, éppenhogy megtudtam állni a saját lábamon. Szememmel rögvest keresni kezdtem, a kinti fények megvilágították szökés barna haját és ádáz nézését.
-Te őrült vagy!-kiszabadult a tüdőmből a levegő, a mondat kiabálásként tört ki mellkasomból. Félelem, kúszott fel a gerincemen. Magas izmos testével felém iramodott, nem volt hova menekülni, hátráltam de fenekem beleütközött egy asztalba. Egy lépéssel előttem termet, jobb kezével megragadta a hajam és úgy tartotta a fejem. Fájdalom nyílalt belém, ahogyan húzta a hajam. Testéből áradt a düh melege.
- Azt, hiszed, hogy ide jössz valami gazdag faszival és egyből így beszélhetsz velem? Kinek képzeled te magad? Én tanítottam neked mindent! A szex fogalmát sem értetted a találkozásunkig és ha jól emlékszem készségesen fogadtál el tőlem mindent, te jöttél mindig, te kértél többet. Akkor ki is a szörnyeteg?- a felbőszült vadállatot láttam a szemében és én engedtem ki.
Igaza van szörnyeteg vagyok én is, de megfordult a fejembe, mit szerettem benne egykoron ennyire, hogy nem tudtam elválni tőle, egyszerűen..

Ígérem mindhárman kellettekWhere stories live. Discover now