- Nem hinném, hogy egyhamar ide kéne jönnöd.
- Camzi! - nyivákolt a kamerába Lauren - Tény, hogy fosul nézel ki, de engem ez hidegen hagy. Majd én meggyógyítalak! - mosolygott.
- Köszi. - nevettem.
- Most mi van? - nevetett fel hangosan.
- Ezt a nevetést nem lehet eltéveszteni! - nyitott be Dinah.
- Dinah te mit keresel itt? Nem mentél haza? - szipogtam.
- Nem Mila, nem hagylak itt amíg beteg vagy.
- Jó duma.. Van nekem egy anyám, nem kell belőle kettő.
Erre a kijelentésre Laur felnevetett, Dinah pedig leült mellém, hogy a kamera őt is lássa.
- Hello Lauren! Rég láttalak!
Nem válaszolt, csak integetett, és mosolygott.
- Sokára is fogod! - horkantottam fel.
- Hogyhogy? - nézett rám Dinah kérdően.
- Ne hallgass rá! - kezdett bele Lauren - Holnap átmegyek. Mivel gondolom neked suli van, valakinek pedig figyelnie kell a kis betegre. - kacsintott nevetve.
- Emberek! Nem fogok meghalni, csak egy megfázás.
- Kitudja. Na nem baj, a temetésed gyönyörű lesz! - mondta Dinah, majd kidőlt az ágyon a nevetéstől.
- Dinah, kifelé! - mutattam az ajtóra, amit elfelejtett maga után bezárni.
- Camila, vigyázz a nyelvedre! - jelent meg anyám lázmérővel a kezében.
- Nem, ne, ne, ne, ne anya, nem kell lázat mérni, jól vagyok! - tiltakoztam, de nem engedett.
Szuper. Nem is lehetne kínosabb. - gondoltam.
- Oh Lauren. Rég láttalak! - ült le az ágyra anyám is, engem így kiszorítva a képből.
- Igen anya, én is rég láttam, ezért megtennétek, hogy távoztok azon az ajtón, amelyiken bejöttetek?! - húztam vissza a laptopom.
Lauren nem szólt, csak nevetett a családi drámán.
- Úgy viselkedsz, mint egy óvodás! - lépett be a húgom is, majd beugrott az ágyamba.
- Te már csak tudod! - nevettem - Apa!!!! - ordítottam.
- Kicsim? - állt meg az ajtóban.
- Légyszi! - néztem rá felvont szemöldökkel.
- Sinu, Sofi, hagyjátok már őket. Gyertek ki. Beteg, és beszélni akar a barátnőjével, kettesben. - nevetett. Na hát ez fantasztikus. - Dinah, elviszed Sofit fagyizni?
- Persze! - ugrott ki így mosolyogva Sofi és Dinah is az ágyamból, majd köddé váltak, én pedig megkönnyebbülve felsóhajtottam.
- Sinu, drágám. Azt hiszem, nekünk lenne ennél jobb dolgunk is! - mosolygott apám, mire édesanyám egyből kikelt, és elindult kifelé a szobából.
- Ne túl hangosan, ha kérhetem! - ordítottam utánuk.
- Rossz az, aki rosszra gondol! - jött a válasz.
- De hülye aki nem. - motyogtam - Bocsi, hogy ezt látnod kellett.
- Camz. - nevetett - Az én családom sem jobb. Mellesleg, lázmérő. - szólt rám, én pedig kivettem a lázmérőt, és megnéztem - Mennyi?
- Nem sok. - hazudtam.
- Ne hazudj! - nézett rám morcosan.
- Tényleg.. - mormogtam.
