Szőke herceg limuzinban

16. FEJEZET

Olivier és én néma csendben ültünk egymás mellett. Már kerek 20 perce, amikor is megérkeztem és leültem. Csak odalökte a tankönyvet ami már nyitva volt a 90. oldalon. A lap tetejére odaírták azt, hogy 'egészet'. A betűket az illető elegánsan és döntve írta, kétségtelenül Olivier hagyta az üzenetet. Felpillantottam rá, de ő csak olvasott és rám sem hederített. Úgy tűnik nem akart hozzám szólni, ezért én is inkább a lapra meredtem. Bármennyire is próbálkoztam, nem ment a feladat, de valószínűleg hiába kérdeztem volna meg Oliviert.

-Nos? -hangja nemtörő volt, mint aki csak túl akar esni a dolgon. Mit ne mondjak, ez elég szarul esett, de inkább nem mondtam semmit.

-Kérdeztem valamit. -szólalt meg újra. Hangjában már egy kis unalom nem volt. Sőt, hidegnek és kegyetlennek hangzott, mint amikor közölte, hogy onnantól korrepetál.

-Még nincs kész. -mondtam az igazságot. Nem néztem rá, csak a papírt bámultam. Úgy tűnik nem most fogjuk megcsinálni a tervet. Sajnálom srácok, de ez nem fog működni.

-Fél órája ülsz felette és még nincs kész?! -kérdezte ingerülten. Még csak 30 perc telt el? Legalább egy órának tűnt.

-Nem értem a feladatot. -közöltem a nyilvánvalót. Kezdtem én is ideges lenni. Nem tudom mi történt azzal az Olivier-rel aki odaadta a pulcsiját és fél ajánlotta ( jó, inkább kijelentette ) , hogy maradhatok nála estére. Belül egy hang azt súgta, hogy mit vártál egy Leoni-tól, de ezt gyorsan el is hessegettem. De a gondolat, hogy ez is csak egy terv, hogy kibasszon velem, nem hagyott nyugodni.

-Erőltesd meg magad. - vetette oda. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Az asztalra csapva álltam fel. 

-Kezd elegem lenni belőled, tudod? TE mondtad, hogy korrepetálsz a pontokért! De ez amit csinálsz nem igazán hívható segítségnek. -akadtam ki. Miután kimondtam, utána realizáltam mit is mondtam. Leszóltam a Leoni család örökösét. Viszont már nem hátrálhattam meg. Igazam volt és az igazságot mondtam, és ezt ő is tudja.

-Megkérdőjelezed a tanítási módszeremet? -állt fel ő is. A kezdeti magabiztosságom kezdett elszállni. A helyzet megváltozott, eddig ő nézett fel rám, de most már fentről nézett le rám. Az se segített, hogy a szemeiben tisztán láttam az idegességet és a kegyetlenséget. Az az Olivier állt előttem aki még általánosban letöröltette velem a cipőjét. Álltam a tekintetét, mást nem is tehettem volna.

-Én csak azt mondom, hogy ha nem magyarázod el, akkor nem fogom megérteni és akkor a dolgozatban is el fogom rontani. -mondtam és próbáltam magabiztosnak tűnni. A szürkés kék szempárban akaratlanul is elvesztem. Ahogy rám nézett nem tudtam elnézni. A légkör azonban meglepően nem volt nyomasztó. Olivier megkerülte az asztalt és felém lépkedett. Vegyes érzelmek kavarogtak bennem, egyszerre féltem, hogy mit fog csinálni de közben örültem, hogy közelebb jön hozzám. És tudom, hogy ebben a helyzetben nagyon nem erre kéne gondolnom, de sehogy sem tudtam kiverni a fejemből. 

Lassan elkezdtem hátrálni, azért még nem vesztettem el teljesen az eszem. Éreztem ahogy a hátam nekiér az egyik könyvespolcnak. Hát ez így nem lesz valami jó. Kezdtem kétségbe esni amikor rájöttem, hogy a könyvtáros sincs sehol és egyedül vagyunk. Azzal nyugtattam magam, hogy ha megölne itt akkor egyértelmű lenne, hogy ő volt. És nem olyan könnyű megúszni egy gyilkosságot mégha gazdag is az ember.

Olivier egyre közelebb ért, én pedig hozzásimultam a szekrényhez. Megtámaszkodott a fejem mellett, és úgy bámult rám hidegséget sugárzó szemeivel. A helyzet kezdett nagyon is ismerősnek tűnni. Csak arra eszméltem fel, hogy Olivier arca öt centire van az enyémtől. A következő pillanatban megszűntette a távolságot és odanyomta az ajkait az enyéimre. Most nem húzta el a fejét egy pillanat után, erőszakosan tartotta ott esélyt se adva arra, hogy én elhúzzam a fejem.

Hiába ez volt a tervem, váratlanul ért a dolog és leblokkoltam. Valahogy nem stimmelt valami. Az előző pillanatban még úgy tűnt mindjárt kinyír. Nem értettem mi történik és kezdtem kétségbe esni. Egy pillanatra még az is átfutott a agyamon, hogy meg akár erőszakolni. Tudom, tudom, hülye gondolat, de ott akkor elég ijesztő volt a helyzet. Ha nem lettem volna egyszerre megrémülve,   és összezavarodva, akkor még reménykedni is elkezdtem volna. Naggyon sok különböző érzés volt bennem.
Azonban mielőtt bármi más történt volna, megszólalt egy telefon. El kellett telnie pár másodpercnek mire leesett, hogy az én telóm csörög. Megmozdultam, jelezve Olivier-nek, hogy tervezem felvenni a telefont, és ahhoz el kell engednie. Farkasszemet néztünk én pedig éreztem ahogy a lelkembe hatol a tekintetével. Végül félre lépett utat hagyva nekem az asztalhoz. Felkaptam a készüléket és anélkül húztam jobbra a zöld ikont, hogy megnéztem volna, hogy ki is hív.

-Igen? -szóltam bele. Egy két másodpercig csönd volt, ezért azt hittem téves hívás, de aztán megszólalt valaki.

-Alex? Én vagyok az Mark. -mondta ezek szerint Mark. A telefont elemeltem a fülemtől és ránéztem a képernyőre. Tom-ot írta ki nem Markot, ami megmagyarázza miért mutatkozott be, hogy ki.

-Igen rájöttem. Mit szeretnél? -sóhajtottam. Kedveltem a srácot de néha a legrosszabb helyzetekben hív. Igaz, most valamilyen szinten megmentett, félek, most hogy megtört a hangulat, újra egy bunkó köcsög lesz a Olivier. Bár azt mondom hogy hangulat, amikor történt eléggé be voltam szarva, hogy tovább megy és nem áll le. Nem ilyennek ismertem Olivier-t, de elhihetitek, most már nem tudom mi van.

-....Szóval ez lenne. Meg tudod csinálni? -fejezte be a mondandóját Mark. Valami új mintáról beszélt, és olyasmit mondott, hogy nézzek rá, hogy mit csinált.

-Persze majd ha ott vagyok mutasd meg. Szia. -tettem le. Nagyot sóhajtva fordultam Olivier felé aki idő közben mögém került. A két oldalamon az asztalra támaszkodott, ezzel elzárva a menekülési utaimat.

-Ki volt az? -hajolt közelebb. Nos, úgy tűnik a "hangulat" még meg van.

-E-egy kollégám. -gratulálok Alex, mostmár dadogsz is!

-Értem. -megint úgy nézett rám mint aki belelát a lelkembe. El akartam nézni, de amint megtettem a jobb kezével megragadta az állam és visszafordította a fejem.

-Csak hogy tudd, mostantól hozzám tartozol és nem tűrök el semmilyen más fiút körülötted. -közölte fapofával. Először azt hittem csak viccel, de percek teltek el és nem lépett hátra az mondva, hogy 'csak vicceltem, látnod kellett volna az arcod!'. Semmi ilyesmi nem történt, és én lefagytam. Végül csak sikerült valamit kinyögnöm.

-Mi? -jó sokra telt tőlem, mi? Viccek kívül, egyszerűen nem tudtam mást mondani. Fel sem fogtam mi történik. Hirtelen közli ezt a hülyeséget, én nem tudom mit gondolt mi lesz, de ezt nem hagyhatom szó nélkül. Mármint, honnan jött neki ez az orbitális baromság? Nem létezik, hogy ezt komolyan gondolja. Kétszer lesmárolt és onnantól az övé vagyok és nem barátkozhatok más emberekkel? Mi vaan.

-Hallotad amit mondtam. Rodriguez-éket még elviselem de a többieket felejtsd el. -közli. Egy győztes mosolyra húzta a száját, majd megfordulva el kezdett kisétálni.

-Megőrültél? Mi a jó égről beszélsz?! -kiabáltam utána, de ő meg sem állt. Még vagy fél óráig ott álltam és próbáltam felfogni mi történt. Holnap majd a képembe röhög, hogy elhittem, aztán tovább megy minden úgy ahogy eddig. Igen. Így fog történni.

Mint mondtam, nem értek semmit. Hát mostmár azt sem értem amit eddig igen.