A színeshajú [m.c.]

23. rész

-Cliffy!-ébresztgettem az alvó barátom. Én már teljesen elkészültem, ő pedig még békésen szundikált.

-Hmm?-morogta álmosan.

-Szedd össze magad, mehetnékem van már nagyon.-mondtam neki. Fáradtan fölült az ágyon és próbálta összeszedni magát. Fölkapott egy fölsőt, felvette majd a lábára húzta fekete Converse cipőjét. Nadrágját nem vette át. Az maradt ugyan az amiben reggel reggelit hozott nekem, azaz egy térdénél kiszakított fekete farmer. Fölkapta a pénztárcáját.

-Mehetünk.-jelentette ki álmosan egy ásítás kíséretében. Lesétáltunk, ahol Luke és Betty alkottak valamit a konyhában. Kimentünk az utcára és elindultunk a pláza irányába. Azaz a telefon szerint abba az irányba volt. Egyikünk sem ismeri úgy LAt, mint a tenyerét, szóval a telefonunkra kellett hagyatkoznunk. A forró nap sütötte bőrömet. Nagyon meleg volt. Csendben sétáltunk egymás kezét fogva. Mikor odaértünk és bementünk Michael rögtön feltette a kérdését.

-Merre megyünk először?

-Nem tudom. Csak menjünk aztán majd találunk valami jó boltot.-rántottam meg a vállam.

~~~~~~~
A táskáinkkal sétáltunk hazafele. Nagyon jól éreztük magunkat, rengeteget nevettünk. Az egyik üzletben éppen próbáltam fel az egyik ruhát, mikor Michael bejött a próbafülkébe és engem bámult, mire a fejére dobtam a pólóm. Aztán elmentünk kávézni. Éppen beléptünk a házba, mikor megpillantottam Lukeyt és Betet a kanapén.

-Nyugalom baby nem lesz semmi baj.-simogatta Hemmo vállát a lány. Luke észre vette, hogy hazaértünk.

-Sarah, gyere ide légyszi.-mondta. Hangja kissé remegett. Odamentem és leültem mellé. Mikey követett.-Az...az van, hogy...-nyelt egy nagyot. Szemében mintha könnyek jelentek volna meg. Mély levegőt vett majd folytatta.-Az előbb felhívott anya, mivel téged nem értek el. A szüleidnek autóbalesete volt.-mondta el nagy neheze. Még a vér is elfelejtett hirtelen folyni az ereimben. Teljesen lesápadtam. A szemembe könnyek gyűltek.

-Hogy mi? De ugye jól vannak?-kérdeztem aggódva. Luke szeméből utat tört egy könnycsepp. Soha nem láttam őt sírni. Mindig erős maradt, még a legdurvább helyzetekben is.

-Sarah, Amanda és Bruce nem élték túl.-szipogott. Egy pillanatra teljes sokk alatt áltam. Ültem, néztem a padlót és próbáltam kielemezni magamban, hogy mit is mondott. Mikor eljutott a tudatomig a mondat jelentése keserves zokogásban törtem ki. Michael magához húzott és hajamat simogatta.

-Shh, nem lesz semmi baj.-suttogta nyugtatás képpen. A sós könnyek szinte égették arcomat. A testem rázkódott a hangos hüppögés és a mérhetetlen lelki fájdalom miatt. Szorosan Mikeyhoz bújtam, és fejemet mellkasába fúrtam.

-Nem, nem, nem, nem!-mondogattam hangosan, miközben még mindig sírtam.
•A gyász első fázisa: a tagadás.
Nem, nem halhattak meg. Biztosan csak tévedés történt. Lehet, hogy a szüleim boldogan élik mindennapjaikat isten tudja hol. Nem! Nem halhattak meg! Nem! Ez az egész csak átverés! Egy rossz tréfa! Nem lehet, hogy meghaltak!-vívtam belső harcomat a gondolataimban. Ebből a külső szemlélők csak hangos szipogást és néha néha fájdalmas nyöszörgést hallhattak.

-Semmi baj nem lesz, Méhecském! Gyere fölmegyünk a szobába, rendben?-beszélt kétségbeesetten Mike. Hallatszott, hogy az ő hangja is remeg. Óvatosan fölvett menyasszony pózban, majd lassan fölvitt a szobába.

-Nem!-zokogtam. Csak ennyit tudtam mondani: 'nem'. Bevitt a szobába, majd letett az ágyra. A térdeimet mellkasomhoz húztam és átkaroltam őket. Nem bírtam abba hagyni a sírást. Csak bőgtem és bőgtem. Mike nem tudott mit csinálni velem. Mellém feküdt, magához húzott, simogatta a karom, puszilgatta a homlokom és folyamatosan azt hajtogatta 'nyugodj meg nem lesz semmi baj'.

-Baj van!-mondtam keservesen, miközben a szemeimből újabb és újabb könnyadagok törtek utat maguknak. Nem tudtam értelmes szavakat kinyögni, pedig csak annyit szerettem volna a 'baj van' helyett mondani, hogy 'ne mondogasd, hogy nincs baj mert kurva nagy a gebasz'. Ez nem is annyira tűnik nehéznek, igaz? Pedig ebben a szituációban igenis az volt. Mikor úgy tűnt kezd csillapodni a sírás, újra neki kezdtem. Végül csak fáradtam és fáradtam, mígnem álomba sírtam magam.

~~~~~~~~~~

Egy hatalmas csattanásra keltem. Kipattamtak a szemeim. Michael még mindig a hátamat simogatta és szorosan ölelt magához. A szemem égett és ki volt száradva. Átfordultam, így ki tudtam nézni az ablakon. Odakint a napos, kék eget sötétség váltotta föl. Hallani lehetett a zuhogó esőt. Hirtelen fénycsóva jelent meg az égen, majd egy hatalmas dörgéssel jelezte, az isten haragos. Nekem pedig még mindig csak egyetlen egy szó járt az eszembe: 'nem'. Nem voltam képes elfogadni ezt az egészet. A történteket. Azt kívántam bárcsak egy rossz álom lenne, felkelnék és magam mellett látnám a mosolygó hamvas szőke hajú barátomat. Csendben hallgattam az esőt. A szívem sajgott. Könnyek már nem jöttek a szememből.

-Jól vagy, Méhecském?-kérdezte Cliffy halkan. Visszafordultam felé és szorosan megöleltem.-Kérsz inni?-simogatta a hátam. Bólintottam. Halkan lementünk a konyhába. Mike egy pohár üdítőt rakott elém a konyhapultra.

-Köszönöm.-suttogtam. Ittam pár kortyot a Spriteból, majd leraktam.-Idő?-kérdeztem. A teljes mondat egy 'mennyi az idő?' lett volna. De tudtam, hogy Michael ennyiből is tudni fogja, meg amúgy sem voltam képes értelmes mondatokat kiejteni a számon.

-Hajnal négy.-választotta, majd mellém ült. A lépcső felől lépéseket hallottunk, majd megjelent Calum és oda jött hozzánk.

-Aludt már?-kérdezte egy cseppnyi aggódással a hangjában.

-Igen. Szerintem kialudta magát.-felelte Mike. Úgy viselkedtek, mintha nem érteném mit mondanak.

-És te aludtál már, Michael?-tette föl újabb kérdését a kiwi.-Olyan karikásak a szemeid.

-Nem igazán. Egy hunyásnyit sem.-ásított egy nagyot Clifford.

-Menj el, legalább egy pár órát szunyálj!-parancsolta Hood. Mikenak muszáj volt aludnia, hiszen kimerült. Nem ő Superman, hogy soha nem fáradt el.

-Nem, maradok Sarahval.-tiltakozott. Én mindeközben magam elé bámultam és néha-néha belekortyoltam az italomba.

-Menj aludni, én el leszek.-nyögtem ki.

-Nem hagylak itt.-folytatta.

-Michael, kérlek!-kérleltem.-Muszáj pihenned.

-Rendben.-mondta, majd megölelt és megpuszilta a fejem.-Jó éjt, Méhecském!-köszönt el.

-Jó éjt!-viszonoztam. Kimentem a mosdóba, hogy összeszedjem magam. Belenéztem a tükörbe és megrémített a látvány. A szemeim vörösek voltak és duzzadtak a sírástól. Szemeim alatt sötét karikák húzódtak eltekintve a majdnem 10 óra alvástól. A bőröm sápadt volt, pasztell lila kajam kócos. Nekiálltam kifésülni a borzalmat a fejemen. Arcomat hidegvízzel megmostam. Hosszan néztem a tükörképemet. Túlságosan hasonlítottam a szüleimre. Már észre sem vettem, hogy a sós könnyek újból utat törtek maguknak. Letöröltem őket, majd elindultam ruhát keresni magamnak. Halkan benyitottam a szobába. Michael békésen szunyókált. Kinyitottam a szekrényt és kiszedtem belőle egy fekete csőnadrágot valamint egy fekete Ramones felsőt, amit még a múlt héten kaptam Mikeytól. Fölvettem őket, majd visszamentem a konyhába, ahol Calum még mindig egyedül ücsörgött. Leültem mellé.

-Jobban vagy már?-kérdezte lágy hangon. Erre csak megráztam a fejem. -Nincs kedved Activityzni?

-Tőlem.-rántottam meg a vállam. Bement a nappaliba, fölnyúlt a szekrény tetejéreés leszedett egy dobozt.-Hát ebből Monopoly lett.-mondta.