Mindvégig te voltál az.[ BakuDeku ]

13.rész

Én,Izuku Midoriya,soha életemben nem gondoltam ,hogy egyszer ilyen helyzetbe fogok keveredni....
Egy szép Szombati napon történt. Kacchan házában,Kacchan mellett lefagyva és szótlanul álltam. Édesanyja hatalmas kerek szemekkel,meredten bámult rám,az édesapja ugyan olyan reakcióval,ami egy pillanatig tartott,mert a sokktól elájult.

Na de hogy min lepődhettek meg ennyire?
Tekerjünk vissza egy kicsit...

Pénteken késő délután,Deku és Bakugou haza felé tartottak a busszal.

-A-akkor csak ebédelni megyek át holnap igaz? -Kérdezte félénken Izuku.

-Hányszor teszed még fel ugyan azt a kérdést? -Idegeskedett Bakugou.
-Már mondtam,hogy igen...Bár ezt is csak te akarod így...Mert te nem tudod oda tolni a segged már reggel... -Duzzogott,majd homlokon pöckölte őt.

-Ne haragudj...-Tette kezét a homlokára.
-Nem emlékszem arra,hogy jártam e valaha nálatok...De ha bele gondolok hogy úgy megyek át a szüleidhez,hogy mi már egy pár vagyunk attól ideges leszek...

-Nem a szüleimhez jössz,hanem hozzám!
Fonta keresztbe kezeit.

-Deku: De akkor is...Mi van ha kiderül hogy mi van közöttünk?

-Bakugou: Ne aggódj már annyit. Nem lesz baj,bízz bennem!

Mire megérkeztek már sötét volt. Egy ideig együtt mentek,még el nem érkeztek ahhoz az elágazáshoz ahol sajnos el válnak útjaik.

-Hát akkor...Én erre megyek....
Szólalt meg Midoriya félénken,közben lassan hátat fordított és bizonytalanul elindult.

Bakugou szúrós szemmel nézett utána. Egyből utána lépett,karjánál megragadva vissza húzta,és szorosan magához ölelte.

-Ka...Kacchan?
Lepődött meg.

-Azt hiszed hogy ez így működik? Hogy csak úgy hátat fordítasz és itt hagysz?
-Nagyon jól tudod,hogy nehezen fejezem ki az érzéseim...De próbálkozok,csak is miattad...
-Deku...Én...Őrülten szerelmes vagyok. Amit nem tudok kezelni,fogalmam sincs mit kéne tennem. Egyszerűen csak érzem. És ez alapján cselekszem. A testem folyton magától mozdul feléd.
-Ha te nem így érzel,akkor azt most mond el,mielőtt még késő lesz.

-Szó sincs erről!!
Emelte feljebb a hangját Midoriya,közben odébb húzódott és határozottan szemeibe nézett.
-Nagyon boldog vagyok. Amióta ismerjük egymást soha nem beszéltünk még ennyit. Azt hiszem mindig is arra vágytam,hogy megnyílj nekem. Hogy közelebb kerüljek hozzád. Az az igazság,hogy nem akartam úgy elmenni,hogy legalább egy ölelést ne adjak.   -Ekkor szemei lassan megteltek könnyekkel,hangja rekedtes lett.
-Ha egy kicsit is távol vagyok tőled,azonnal ürességet érzek és a szívem össze szorul,mert félek,hogy egyszer csak felébredek és rájövök hogy ez mind csak álom volt. Én magamhoz akarlak ölelni és soha el nem engedni. De ha ezt tenném, akkor még nehezebben hagylak itt és akkor a végén még az éjjelt is veled tölteném....

Addig járt a szája még Bakugou egy hosszan tartó forró,édes csókkal el nem hallgattatta. Közben volt ideje le nyugodni. Karjaival átkarolta nyaka körül. Bakugou pedig derekánál szorgosan magához húzta.

-Először is,túl sokat beszélsz.  -Suttogta.
-Másodszor pedig...Ne mondj nekem olyat,hogy az éjjelt velem töltenéd...Rendben?
Mosolygott rá.

A fiú ekkor magába nézett,vissza idézte hogy mit mondott,mikor leesett neki,arca kezdett egyre vörösebbé válni.
-N-n-n-Nem úgy értettem...Én csak arra céloztam,hogy mindig veled akarok lenni,és ha megölellek akkor képtelen lennék elmenni,ezért-

-Jól van,elég. Értem.
-Akkor holnap találkozunk.
-Most pedig menj,mert a végén én is veled akarom majd tölteni az éjszakát. -Vigyorgott.