Mézbarna

Egy

1. Fejezet

Delia

Nem tudom, hogy mit gondoltam, mikor arra az elhatározásra jutottam, hogy bevonulok katonának. Nő vagyok. És a családom gazdag. Semmi keresnivalóm itt. Mégis itt ülök a vaságyamon, két másik lánnyal egy szobán osztozva.

Többféle megoldás is fennállhatott volna, hogy megoldjam a problémámat, de nem. Delia Walshnak (azaz nekem) pont ezt kellett választanom. Olyan tevékenységhez kellett folyamodnom, amihez, csúnyán szólva, fingom sincs.

Szerencse, hogy lányokból nem sok jelentkező van, így nem tudom, hogy milyen lenne mondjuk tíz hölggyel osztozkodni ezen a picike helységen. Mert már így is éppenséggel nehéz, hogy nincs magánszférám, de elviselem, mert a tudat, hogy nem egyedül vagyok nőnemű, megnyugtat.

A tapasztalatom a laktanyával szemben, először is az volt, hogy iszonyatosan mocskos. Legalábbis ahol én vagyok, itt Koszovóban az volt. A másik pedig amire rájöttem, hogy a férfiak igénytelenek és bunkók. Nálunk, a családomban az ilyesmi nem volt ismert. Most viszont szerencsém volt ezt is megtapasztalni, ahogy idekerültem.

A fürdőszoba használatát már meg sem említem...A férfiakkal együtt kell használnunk. Zuhanykabin? Kád? Egyik sem. Illetve, zuhany az van. Körülbelül öt darab, mindegyik egymás mellett, természetesen elválasztva. De azonkívül semmi.

Biztosan úgy gondolták a feletteseink, hogy jól van az úgy! Hiszen úgysem fogják megbámulni a szexre kiéhezett, kanos, bunkó katonák a női társaikat, miközben egy helységben fürdenek. Hát persze, ilyet ne is gondoljon senki...

Amikor elhatároztam, hogy bevonulok, nyilván nem számoltam ezekkel a dolgokkal. De ha tisztában lettem volna velük, valószínüleg akkor is ugyancsak itt kötök ki. Mert az kivan zárva, hogy én Delia Walsh belekényszerüljek egy házasságba egy vénemberrel. Bizony, jól látjátok! Apám erőltette, anyám beleegyezett. Hát nem nekem vannak a legszuperebb szüleim?

Anyám, teljesen maga kívűl volt az örömtől, mikor apám bejelentette, hogy megtalálta a tökéletes férfit, egy szem lánya számára. A hapsi konkrétan a nagyapám lehetne, de mindez mit sem számít a pénzéhes szüleimnek, ha az alany zsebe tele van.

Ha egy szóval jellemeznem kellene a szüleimet, akkor az a szó az érzéketlen lenne. Anyámat is így adták férjhez régen, és az ő anyját is. Ez amolyan családi szokás volt nálunk. Amíg én Delia, fel nem rúgtam ezt az egész baromságot és inkább jelentkeztem a katonasághoz.

— Delia? Hozzád beszélünk! — szólt hozzám hirtelen az egyik szobatársam, azt hiszem Gönül.
— Óh, elnézést, nem figyeltem! — szabadkoztam azonnal.
— Semmi baj. — nézett rám kedvesen a másik lány Holly. — Éppen azt fejtegettük Gönüllel, hogy vajon milyen lesz a holnapi napunk.

— Igen, és kíváncsiak voltunk a véleményedre. — tette hozzá Gönül. Zavaromban megvakartam a hajamat és próbáltam összeszedni a gondolataimat. Nyilván ezeknek a lányoknak több tapasztalatuk volt a témával kapcsolatban. Hiszen, ők önszántukból vannak itt, ellentétben velem, aki konkrétan ide menekült.

— Hát ööö...nyilván megtartják a bemutatót, felkonferálják azokat akiket ilyenkor felkel...és...b-bemutatják a feletteseinket? — makogtam össze-vissza. A két lány furcsán egymásra nézett, majd vissza rám.
— Tudsz te egyáltalán valamit a katonai életről? — fürkészett gyanakvó tekintettel Gönül.

Kisebb pánik kerített hatalmába és a szó szoros értelmében megkukultam. Már éppen válaszra nyitottam a számat, amikor egy hangos duda szó hallatszott az ajtónk előtt. Hála a jó égnek!

— VILLANYOLTÁS ÚJONCOK! — kiáltotta egy férfi hang. Kissé összerezzentem tőle, de titkon hálás voltam érte, mert kimentett a válaszadástól.

Megvontam a vállaimat, a két lány felé jelezve, hogy itt a vége, nincs mese, nem folytathatjuk tovább a beszélgetést. Ideje aludni. Gönül kissé undok pillantásokat lövellt felém, de én megpróbáltam figyelmen kívül hagyni és inkább visszamosolyogtam Hollyra. Ő sokkal szimpatikusabbnak ígérkezett.

Felhajtottam a takarómat, levettem a rózsaszín, malackás mamuszomat és befészkeltem magam az ágyba. Össze sem lehetett hasonlítani az otthoni hatalmas franciaágyammal. Ez a kis vaságy egyszemélyes volt, és baromi kényelmetlen.

Az otthoni ágyacskám olyan puha és hívogató volt...Arról nem is beszélve, hogy biztos voltam benne, hogy az összes katona, aki itt van velünk az állomáson, mind elfértek volna rajta.

Gyorsan lekapcsoltam a kis éjjeli lámpámat és jóéjt kívántam a lányoknak. Lehunytam a szemeimet, de álom az nem jött a szememre. Hát hogy is jött volna? Elhagytam a családomat és konkrétan eljöttem ide meghalni. Mert abban is biztos voltam, hogy ha eljön az idő, hogy kiküldenek minket a frontra, én leszek az első áldozat.

Fogalmam sincs a fegyverekről, sem pedig a katonákról. Amikor jelentkeztem, kitöltöttem az űrlapot és pár nap után vissza is jeleztek, hogy szívesen várnak a toborzáskor. Nyilván ide mindig kellenek az emberek, így persze, hogy engem is beválogattak.

Ha tudnák, hogy annyi közöm van a katonai élethez, mint egy katicabogárnak az elefánthoz, szerintem abban a pillanatban repítenének is azonnal. Mármint ki innen, nem pedig fel a mennybe. Bár lehet, hogy inkább felhasználnának csalinak, az ellenségnél. Hm, bizonyára ez történne.

Mivel nem tudtam sehogyan sem elaludni, végigfutattam az eszemben az elmúlt nap eseményét...álmosabb nem lettem, viszont feszültebb annál inkább.

Basszameg...amikor a feletteseink elhoztak ide minket, konkrétan semmit nem hallottam meg abból amit papoltak. Mindenre figyeltem, csak rájuk nem. Azt viszont megjegyeztem, hogy a törzsőrmesterünk neve valami Ethan Cold.

Őt azért jegyeztem meg, mert eléggé helyes pasas. Meg nem annyira bunkó mint a többi kollégája. Bár mondjuk nem az esetem a fickó, de tényleg eléggé jó testtel és arccal rendelkezett. Basszus...ez annyira rád vall Delia!

Itt vagy egy katonaságnál, elhagytad az addigi életedet és nem azon töröd a fejed, hogy visszaemlékezz mik voltak a parancsok mikor elmondták...nem, én inkább a feletteseimen agyalok, hogy milyen jóképűek és bunkók! Ez már nem is volt amúgy kérdés, az első adandó alkalommal ki leszek hajítva innen ha így folytatom. Szedd már össze magad te lány,  jó ég!

Fogalmam sem volt arról, hogy vajon mi vár rám holnap. Még el sem kezdődött semmi, de máris elegem volt mindenből. Emlékezz már Delia, hátha eszedbe jut valami!...Oké...
Amikor bejöttünk a laktanyába, részletes tájékoztatást kaptunk arról, hogy mi fog velünk itt történni....igen...ezaz, törd a fejed csajszi...

Igen ez a része megvan, viszont én valami fiúval beszélgettem ez idő alatt és semmit sem értettem meg abból, amit a törzsőrmester hadovált. Jár a taps!

De egye fene, lesz ami lesz! Semmi pénzért nem mentem volna innen sehova. Nem akartam, hogy a szüleim megtudják hol vagyok és véghez vigyék az eszement tervüket. Azt már nem! Az én kibaszott életem, én irányítom és kész! Kifogok bírni minden megpróbáltatást és bizonyítani fogok, nem csak az átkozott szüleimnek, de magamnak is! Képes vagyok rá!

— Képes vagyok rá! — mondtam ki hangosan hirtelen.
— Delia te meg kihez beszélsz? — dünnyögte álmosan Gönül. Upsz.
— Ööö...— szorítottam a tenyeremet a számra. Gönül lélegzete visszanehezült és újra álomba szenderült.

Halkan kifújtam az addig benntartott levegőt és behunytam a szemeimet, de ezúttal el is aludtam.