Enemy Love - Ellenséges Szerelem

16.Rész

Sophie

Annyirra pisi! Már nem bírom tovább visszatartani, ezért elmegyek a mosdóba. Megmosom a kezem majd elindulok a konyhába inni, amikor zajra leszek figyelmes. Az anyám barátja volt az. Lejebb osonok a lépcsőkön, majd amit látok attól teljesen kiborulok. Legszívesebben sikitani tudnék, de tudom hogy ha csak egy hirtelen rossz mozdulatot teszek abból is hatalmas baj lesz. Ronald, egy női testet vonszol át felé a konyhán keresztül. Úgy tűnik a nő még eszméleténél van de alig bír mozdulni, és ekkor Ronald a pulton található késsel megszúrja. Hirtelen felsikoltok, ő pedig tekintetét azonnal rám szegeszi. Pupillái teljesen ki vannak tágulva, szemei vörösek, és arcán kisebb ránsulások jelennek meg. Be van drogozva. Azonnal rohanni kezd felém, és ebben a pillantban énis a szobám felé sietek. Kicsi vagyok és hozzá képest sokkal lassabb, ennek köszönhetően sikerül elkapnia, de a folyosón lévő kisasztalon segítségemre akad egy váza amivel ledobom, de elkapja a lábam így hasra esem, majd ekkor hatalmas fájdalom nyílal a hátamba. Próbálok becsuszkálni a szobámba, de...

- Sophie! Hallasz?

- Mi? - nézek rá ilyedten Abby-re.

- Jó vagy? Már vagy négy perce szólongatlak, de csak bámulsz előre!

- Én... jól vagyok... csak - szorongatom magamon a törölközőt. - Kicsit elfárdtam! Sok volt ez a mai nap - erőltetek magamra egy mosolyt.

- Teljesen biztos? - néz rám még mindig.

- Igen hát persze! - bológatok.

- Jól van. Elmegyek én is zuhanyozni. Próbálj meg pihenni rendben?

- Rendben - válaszolom, majd amikor bezárja maga mögött az ajtót sóhajtok egy nagyot. Fel állok, majd a szekrényemhez sietek hogy fel vegyek valamit aludni, amikor a telefonom csörögni kezd. Megugrom a hirtelen zajra, majd félve pillantok a kijelzőre, de amikor meglátom hogy apa az, egyből megkönnyebülök.

- Szia apa!

- Szia Bogyó! Gondoltam felhívlak, mert ma még egyszer sem hívtál. Jól vagy? Minden rendben van veled? - Mintha megérezte volna hogy nem érzem magam jól.

- Ne haragudj hogy nem hívtalak, csak az órák, a sok dolgozat, lefársztott. Teljesen kiment a fejemből.

- Semmi baj! De kérlek ne erőltesd meg magad.

- Apa tudod, milyen vagyok! - mosolygok magamban, miközben felhúzom a nadrágom. - Nincs számomra lehetlen... azt hiszem - vigyorogok. - Ezt tőled örököltem!

- Igen ezt nagyon jól tudom! - válaszolja, és idáig érzem büszke mosolyát. - De azért néha lazíts rendben?

- Szoktam ám.

- Igen, tudom!

- Honnan tudsz róla? - nézek a tükörbe miközben a hajam fésűlöm.

- Dylen-nek nagyon sok képe van arról hogyan szoktál tombolni! - nevet. - Abby! Ki fogom nyírni! Hogy merészeli átküldeni a fotóinkat.

- Hát persze! - sóhajtok. - Apa...

- Igen? - Talán legalább neki el kellenne mondanom a dolgokat. Amiket láttam, és a hivásokat is... de... talán jobb lenne ha...

- Talán szeretnél valamit elmondani?

- Én... - nézek kétségbeesetten a tükörbe, majd gondolkodni kezdek.

- Tudod hogy minden elmondhatsz nekem Bogyó.

- Igen, tudom.

- Legyen szó bármiről megígértem hogy támogatni foglak, és én soha nem szegem meg a szavam. - Igen igaza van. Soha nem szegte meg az ígéretét. Mindig támogatott mindenben, és számíthattam is rá. Ő mindig gondoskodott rólam... ahogy most is azt teszi. - Szóval szeretnél valamit elmondani?