7. fejezet

50 3 0
                                    

Evelyn

Jeremy jelenik meg az irodámban ziláltan, mögötte a három elrabolt megláncolt lélekkel. Felvont szemöldökkel nézek végig rajtuk. Véresek, csapzottak, alig állnak a lábukon.

– Jelentem, megmentettük őket, viszont a tízből három lelket elvesztettük az A osztagból, akiket magammal vittem.

Jeremy elé villámlok és megragadom a felsőjénél fogva. Nem érdekel, hogy a testvérem, nem érdekel, hogy alvezető, az sem, hogy a három lélek látja a kirohanásomat, mert teljesen jogosan teszem ezt.

– Megmondtam, hogy következményei lesznek, ha hibáztok! – szorítok rajta erősebben. Félrenéz, nem mer a szemembe nézni. – Megöltétek azokat a lélekfalókat, akik ott voltak?

– Meg. Előtte viszont – fordítja rám a tekintetét –, elszóltak valami érdekeset.

– Hallgatlak, ne várass vele! – elengedem őt és egyet hátra lépek.

– Holnap akarják elfoglalni a kastélyunkat, méghozzá a lidérc segítségével.

– A lidérc – suttogom. – Holnap? – kérdezek vissza, amikor felfogom, mit mondott.

– Igen.

– Francba! – szorítom ökölbe a kezemet idegesen. – Hagyjatok magamra! – parancsolok rájuk.

A lidérc, akiről elég keveset tudok és aki megsebzett, akár halálos végkimenetelű is lehetett volna a találkozás. A lidérc, akit Melzenor zárt el a pokolba, viszont kiszabadult és velem akar megküzdeni. A pokolban rólam hallott, nem jelenthet jót. Nyerhetünk-e ellenük? Túl sok a felmerülő kérdés, amire nincs személy, aki választ adhatna.

Ha átengeded a tested, garantálom, hogy végzek a lidérccel. Bárkivel végzek, egy szavadba kerül – hallom a belsőm érdes, mély hangját.

– Bárkivel – ismétlem magamban.

Igen, bárkivel, csak ki kell mondanod.

Egy pillanatra, mintha megállna az idő, meredten nézek magam elé, remegni kezdenek a kezeim. Hirtelen rájuk nézek, a remegés abbamarad, ahogy ökölbe szorítom őket. Nem képzelődtem, amit az előbb hallottam, azt tényleg hallottam. Nem áltathatom magam, nem egy belső énem beszél hozzám, valaki lakozik bennem. Ő az, aki folyamatosan suttog nekem arról, hogy pusztítani akar. Most is csak felajánlotta, hogy mindent elintéz csak adjam át neki a terepet. Még mit nem! Nem adom ilyen könnyen a testemet. Én fogok győzni. El fogom tiporni a lidércet. Azt még nem tudom, hogyan, de nincs más lehetőségem, meg kell tennem.

Melzenor könyvespolcához lépek és böngészni kezdem sokadjára is a köteteket. Mindegyiket olvastam, betűről-betűre. Tanulmányoztam a képeket, megtanultam a képességeket, miért is remélem, hogy valami újat találok?

Tudni akarom, ki az, aki bennem lakozik. Hogy került oda? Mióta van ott? Vajon válaszolna, ha feltenném neki a kérdéseket? Nem biztos, hogy fel vagyok rá készülve. A holnap viszont nagyon kérdéses számomra. Túl rövid idő ahhoz, hogy minden a terveim szerint alakuljon.

Ha átadnám a testem irányítását a bennem lakozó lénynek, mi a biztosíték, hogy én látni fogom az eseményeket? Hogy lennék képes elviselni, hogy irányítja a testemet? Mi van akkor, ha nem adja vissza az irányítást? Miért is tenné, hiszen akkor kiszabadulna...
Idegesen megrázom a fejemet, aztán borzolni kezdem a hajamat. Megőrülök! Meg kell védenem mindenkit, bukásról szó sem lehet.

Át kell kutatnom az egész kastélyt, ha ebben az irodában nem találok semmilyen információt a lidércről, valahol lennie kell róla valami nyomnak. Olyan nincs, hogy semmit ne hagyott volna hátra Melzenor.

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Sep 24, 2023 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

Mivé váltam?Where stories live. Discover now