MELLÉKHATÁS /B.C./

Chapter Twenty

/mennydörgés/

Lemondtam a mai programot Bethanyval, hiszen képtelen vagyok elszakadni a gondolataimtól. Talán ez lehet a harmadik nap, hogy nem mertem kilépni a lakásomból. Muszáj voltam összeszedni magam és átgondolni mit is akarok mondani Felixnek. Egyáltalán Chris ott legyen? Ne legyen?

A fiúval tegnap beszéltem utoljára, akkor is csak hívásban, hiszen nem vagyok hajlandó mutogatni magam. Szőke hajamból szinte csomóstul hullanak a szálak, szemem alatti karikák pedig mélyebbek egy gödörnél is. Folyamatosan szédülök, amint felállok, pontosan ezért költöztem ki a nappaliba aludni. Így közel van minden és legalább a szobámba sem kell betennem a lábam. A lehető legtöbb képet és tükröt letakartam a falaimon, képtelen vagyok rájuk nézni. Még a tévém is egésznap megy, nehogy annak tükröződésében szembe kerüljek saját magammal.

Fehér pulcsimba burkolózva ülök az ablakom előtt, miközben az utcán siető embereket kémlelem. Ki tudja mennyi problémájuk lehet nekik is.

De ők nem egy álszent ribancok, mint te is vagy!

Szemeimet összeszorítva dörzsölöm meg az arcom, majd az egyik, kanapémhoz közeli komódhoz kúszva kihúzom a középső fiókot, cigaretta után kutatva.

Szemeim felcsillannak az utolsó doboz láttán, amit kinyitva azonban elborzadok. Kétségbeesetten tépem szét azt, hátha csak rosszul látok, de nem. Egyetlen szálam sem maradt. Sírásra görbült ajkakkal hajítom el messzire a papírt, majd fejemet hátradöntve nagy levegőt veszek.

Nincsen semmi baj, csak találnom kell valakit, aki elszolgáltat cigivel úgy, hogy nem jön be a lakásomba és nem találkozik velem. Na itt már elbukott a történet, nincsenek barátaim.

Összekészülni csak azért, hogy elmenjek dohányboltba, biztos nem fogok. Annyit nem ér ez az egész.

De hiszen akkor semmit nem tudsz csinálni, amivel el tudnád terelni a figyelmed a csúf igazságról.

Megcsóválom a fejem és nagyot nyelve feltápászkodok a kanapéról. A fejem zúgni kezd, ahogyan a szoba is forgásba lendül körülöttem. Megmarkolom a kanapé háttámláját támaszként, azonban kicsit sem segít. Még a hideg is végig ráz, így az émelygést figyelmen kívül hagyva, sűrű pislogással indulok el a fürdőszobába lezuhanyozni.

A hideg víz enyhít a kellemetlen érzéseken, így fellélegezve lépek ki a kabinból, miközben magam köré vonom a fehér törölközőmet.

Eszemben sincs sminkelni, a hajamat egy fehér baseball sapka alá rejtem a foltok miatt, lábaimra pedig egy szintén fehér farmert húzok, amit a világos, kötött felsőmmel takarok el félig.

– Csak gyorsan lemegyek, megveszem ami kell és jövök vissza! – nyugtatom magam hangosan, a cipőm bekötése közben, majd a pénztárcámat és telefonomat a táskámba téve, kilépek az ajtón.

Kilépve az épületből, hunyorogni kezdek és még a friss levegő is idegenként hat rám. Még szerencse, hogy rajtam van a sapkám, máskülönben szerintem megvakulnék a fénytől.

~

Eredményesen lépek ki a dohánybolt ajtaján, miután megvettem a ráknak kedvező termékeket, ezzel is még inkább pusztítva a szervezetem. Ha már lelkileg a nyomor szélén állok, még inkább rásegítek testileg is.