Hazudj, kérlek!

1. FEJEZET

Kovács Bianka – barátainak csak Bia – összehúzta bőröndjén a cipzárt.
Készen állt hazatérni. Krisztián a szerelme nem egyszer ajánlotta fel, hogy haza viszi, úgy legalább megismerkedik anyukájával, de a lány mindig valamit kitalált annak érdekében, hogy végül a fiú elálljon ettől az ötletétől. Most éppen azt mondta a fiúnak, hogy az anyukájának fontos vendégei lesznek a hétvégén és jóformán annak sem örül, hogy Ő maga haza megy.

Krisz, mivel olyan megértő, és cuki, és szexi és... Értitek, TÖKÉLETES volt, így megelégedett annyival, hogy a keleti pályaudvarig vigye el őt. Ott szenvedélyes csókot váltottak és elköszöntek egymástól.
Bianka próbálta nem észrevenni az Őket bámuló embereket. Vagyis nem pontosan Őket bámulták, hanem a Porschét, amivel érkeztek.

Bia már jócskán hazafelé robogott, amikor gondolatai elröpítették két évvel ezelőttre.
Akkoriban nem kellett arról hazudnia, hogy ki is Ő valójában. Igazán Önmaga lehetett. És itt vetődik fel a kérdés, hogy ki is Ő valójában? Mert most minden, csak nem saját maga!

Amikor az anyukája szólt neki, hogy van lehetősége arra, hogy teljes ösztöndíjjal felvegyék a Szent Iván Gimnáziumba, majd' kiugrott a bőréből. Régóta dédelgetett álma volt az-az iskola. Onnan már csak egy nagyobb rugaszkodás az angliai Cambridge. Ugyanis húsz hallgató van azon az egyetemen, akik a Szent Ivánba jártak előtte.

Nyolcvan jelentkező volt. Nyolcvan embert kellett maga mögé utasítania, és amikor sikerült neki... nos, életében akkor érezte először azt az eufórikus érzést, ami az egész testét átjárja a kislábujjától egészen a feje búbjáig. Majd, ahogyan elmúlt, eszébe jutott, hogy az anyukája nem megy vele és a barátaival sem fog többet egy osztályba járni. A szomorúság ugyanúgy átjárta, mint előtte a boldogság.

Viszont Biankának remek barátai voltak. Tudta, hogy nincs az a távolság, ami Lizát és Evelint elvenné tőle.
Így hát egy nagyon rövid nyár után, Bia a tizenegyediket már a Szent Iván Gimnáziumban kezdte.

Aznap, amikor beköltözött a kollégiumba, anyukája egy apró, fekete ékszerdobozt nyújtott át neki könnyes szemmel. Még ki sem nyitotta, de már az Ő szeme is párás volt. Utálta, ha az anyukája sír, legyen az bármilyen okból kifolyólag.

A dobozban egy aranykarkötő lapult, pont olyan, mint az édesanyjáé.
- Most már mindig veled leszek valamilyen formában! – kommentálta az anyukája, és rácsatolta lánya kezére az ékszert.
Bia a mai napig lúdbőrözik, amikor felidézi magában az emlékét.

Elég hamar népszerűvé vált az iskolában, ugyanis az első hét után randizni kezdett a barátjával. Rácz Krisztián Rácz Tünde és Rácz István ingatlan mágnás egyetlen fia.
Bianka soha életében nem látott még akkora fényűző házat, mint az Övék.
Krisznek minden oka meg volt arra, hogy felvágjon, de soha nem tette. Mikor meglett a jogosítványa a szülei ajándékba vettek neki egy tűzpiros Porschét. Majdnem eltelt két hónap, mire először hajlandó volt használni.
Addig folyton taxival vagy gyalog járt iskolába. Hogy miért nem használta már a legelejétől azt a csodát? Mert úgy gondolta, hogy a szülei ismét csak a szeretetét akarták megvásárolni.
A Rácz szülők nagyon keveset voltak otthon. Krisz szinte egyedül élt abban a hatalmas kúriában. Akkor volt csak társasága, ha a kertész vagy a takarítónő is ott volt.
Idővel Bia is nagyon sok időt töltött ott. Krisztián szülei pedig megnyugodtak, hogy a gyereküknek akadt állandó társasága.

Krisztián tökéletes volt, így Biankának is azzá kellett válnia!

A hazugságainak tömkelege az anyagi hátterével kezdődött. Elbeszélésében kétemeletes házban lakott, amit hatalmas fás birtok ölelt körül. Anyukája gondoskodó, bár elfoglalt és mind emelet nagyon gazdag is. Ha az anyukája gazdag, akkor Ő is gazdag.