Én vagy Ő? - II. KÖTET

35.

*Jimin pov.*

Egy idő után mindkettőnk légzése csillapodott kicsit. Jungkook lassan legördült rólam, majd magához húzott. Betakart minket, én pedig a nyakába bújtam, így próbáltam több levegőhöz jutni. A kezemet Jungkook mellkasára tettem, így éreztem a szívverését. El kellett mosolyodnom kicsit, mert még a szívverésén is éreztem, hogy kicsit már jobban van. De továbbra sem mondtunk egymásnak semmit, egészen, amíg már nem bírtam tovább.

- Jobban vagy már? - kérdeztem halkan. Úgy tűnt, kicsit megleptem ezzel a kérdéssel.

- Honnan jött most ez? - próbált rám nézni, de belebújtam a nyakába, így nem igazán tudott.

- Másfél órával ezelőtt volt szó erről. - néztem fel rá lassan. - Csak szeretném tudni, hogy tényleg jobban vagy-e már.

- Igen, kicsit már jobb. - mosolygott rám, a tekintetéből pedig láttam, hogy igazat mond. - De így többet nem csinálhatjuk, jó? Bűntudatom lesz tőle.

- Pedig úgy éreztem, hogy most sokkal jobban vigyáztál rám, mint általában. - jegyeztem meg.

- Mert nem akartam, hogy megbánd, hogy belementél. - vonta meg a vállát. - Kicsit aggódtam, hogy azt mondod, hogy inkább mégse csináljuk.

- Nem mondtam volna, te is jól tudod. - simítottam arcára. - Csak legyél boldog, nekem ennyi elég.

- Édes vagy. - megpuszilta a számat, majd magához húzott. - Nekem te is épp elég vagy. Csak legyél itt.

- A világért sem mennék sehova. - mosolyogva bújtam jobban hozzá.

***

Ebéd után elindultunk hozzám. A kocsiban látszott Jungkookon, hogy nagyon le akarja venni a mosolyt az arcáról, de képtelen volt rá. Én sem bírtam nem mosolyogni. Örültem, hogy sikerült felvidítanom. Tudtam, hogy ezt el akarja takarni előlem, de mikor felém pillantott, csak jobban kezdett mosolyogni.

- Látom, nagyon boldog vagy. - jegyeztem meg, mikor már nem bírtam tovább.

- Miről beszélsz? - nézett felém, de továbbra sem tudta abbahagyni a mosolygást, így lebukott, hogy amúgy tudja, miről beszélek.

- Szinte szó szerint a füledig ér a mosolyod. - próbáltam nem nevetni.

- Nem is igaz. - próbálta tagadni, közben felém pillantott párszor. Én csak mosolyogva néztem rá. - Jól van na... Nem lehetek boldog?

- De lehetsz, sőt, nagyon is örülök neki. - megfogtam a sebváltón lévő kezét. - Ez volt a célom, hogy kicsit felvidítsalak. Igaz, hogy nem számítottam rá, hogy ennyire boldog leszel, de ettől én is boldog leszek.

- Miért vigyázol rám ennyire? - nézett rám egy piros lámpánál. Kicsit értetlenül oldalra döntöttem a fejemet. - Konkrétan az életcélod az lett, hogy minden egyes másodpercben boldog legyek. Miért? Te sem vagy mindig boldog.

- Épp ezért. - bólintottam rá. - Ha már én nem tudok mindig boldog lenni, akkor legalább te legyél az. Hátha ez legalább sikerül. - mosolyogtam rá.

- Most még édesebb vagy, mint reggel. - magához húzta a kezemet, és nyomott rá egy puszit.

Az út további részében nem beszélgettünk, de Jungkook arcáról továbbra is lehetetlen lett volna levenni a mosolyt. Még akkor is mosolygott, mikor beléptünk a házba, pedig nem igazán kedveli a bátyámat. Lehet, hogy csak az én kedvemért mosolygott továbbra is, de olyan aranyos volt, hogy nem is érdekelt.

- Taehyung-ah. - sétáltam utána a konyhába. Ő csak hümmögött egyet. - Hol a hyungom?

- Rengeteg hyungod van, melyikre gondolsz? - fordult felém egy bögre teával.

- Hobira. - forgattam meg kicsit a szememet. - Úgyis csak őt nevezem hyungnak, és ezt te is tudod, úgyhogy minek kérdezed?

- Szórakozom veled, te is tudod. - összeborzolta kicsit a hajamat. - Otthon van, miért kérded?

- Csak azt hittem, itt lesz. - vontam meg a vállam.

- Miért? - faggatott tovább.

- Csak úgy. - megint megvontam a vállam, majd visszamentem Jungkookhoz. - Jungkook-ah!

- Igen? - nézett fel rám a telefonjából kicsit félve. Csak kicsit elnevettem magam. - Mit szeretnél?

- Hozzád bújni. - simítottam a mellkasára.

- Milyen értelemben? Csak mert elég félrevezető a hozzá tartozó mozdulatod. - vett kicsivel nagyobb levegőt.

- A perverzen már túl vagyunk, most a másikat akarom. - dereka köré fontam a karjaimat, ezzel magamhoz öleltem. Ő halkan nevetve viszonozta az ölelésem.

- Ennyit szeretnél csak? - nézett le rám mosolyogva. Csak bólintottam kicsit. - Fel is vigyelek a szobádba, vagy mész a saját lábadon?

- Nem tudom. - néztem fel rá lassan. Bociszemekkel néztem rá, és úgy tűnt innen alulról, hogy kicsit elpirult.

- Rendben, felviszlek, csak ne nézz így rám. - eltakartam a szememet.

- De szeretlek rád nézni. - nyafogtam kicsit.

- Rendben, rám nézhetsz, de akkor se így. - elvette a kezét a szemem elől, és nyomott egy hosszú puszit a számra. - Inkább fordulj a lépcső felé, és menj fel. - a lépcső felé fordított, és elkezdett felfelé tolni.

- Ne már! - nyafogtam tovább. - Azt mondtad, felviszel.

- Csak menj tovább. - nevetve átölelte a derekamat, és nyomott egy puszit a nyakamra. - Majd ott fent megkapod a többit. - bújt a nyakamba. Hirtelen kibontakoztam az öleléséből, megfogtam a kezét, és felhúztam a szobámba. - Nem úgy értettem, hogy fuss.

- Nem baj, hozzád akarok már bújni. - becsuktam az ajtómat, majd odamentem Jungkookhoz, és belöktem az ágyba. Ő kicsit meglepetten nézett rám. Mosolyogva bemásztam mellé, és hozzábújtam.

- Megijesztesz az aranyosságoddal. - karolt át, közben belepuszilt a hajamba, mire csak jobban hozzábújtam. - De nem tudlak nem szeretni.

- Ezt hogy kellene értelmeznem? - néztem fel rá lassan.

- Sehogy. - megpuszilta a számat. - Csak úgy, hogy nem akarnálak, akkor is szeretnélek.

- Miért? Nem akarsz szeretni? - értetlenkedtem tovább.

- Dehogynem! - magához szorított. - Életem végéig csak téged akarlak szeretni. És így is lesz. Ezt megígérem. - tartotta nekem a kisujját. - Ha te is megígéred.

- Alap. - övébe akasztottam a kisujjamat. Jungkook kicsit elmosolyodott, majd csak jobban magához ölelt. Mosolyogva bújtam jobban hozzá. - Tudod... - rajzolgattam köröket a mellkasára.

- Igen? - puszilt a hajamba.

- Régebben sosem hittem, hogy valaha beleszeretek valakibe. - kezdtem el mesélni. - Sőt, nem is akartam kapcsolatot magamnak. Feleslegesnek éreztem. - vallottam be őszintén. - De ahogy a bátyáméba, az én életembe is besétáltál. Nem is tudom, hogyan, de teljesen meghódítottál. Konkrétan beleetted magad az agyamba, és hiába próbáltalak kiverni a fejemből, képtelen voltam rá. Csak rád tudtam gondolni egy idő után.

- Nem az agymosás volt a célom, csak hogy belém szeress. - puszilt újra hajamba.

- Végül is, megtörtént. - néztem fel rá lassan. - Egészen addig nem is akartam kapcsolatot, de után meg már csakis rád tudtam gondolni, és azt akartam, hogy te is velem legyél. És most tényleg velem is vagy. - hozzábújtam. - Nagyon szeretlek, ugye tudod?

- Tudom. Én is szeretlek. - jobban magához ölelt. Mosolyogva élveztem a szoros ölelését. Már nem is akartam mást. Csak vele lenni.

___________________________________
Előre is bocsánatot kérek mindenkitől a következő részekért! Ne vessetek meg, maradjatok majd velem továbbra is!