Jófiú a maffiában

3.fejezet

Adam szemszöge

Minden emberben egy bosszús érzést kelt az ébresztő idegesítő cincogása. Legfőképpen, ha ezt a hajnali órákban teszi. A saját ágyamban ébredve viszont mégsem volt szívem ököllel a csörgő telefonomra vágni. Június 6-a van, péntek. Pontosan annak a napnak a megemlékezése, amit titkon már vártam. Igaz még csak most jöttem haza és közel sem töltöttem annyi időt a családommal, mint az elvárt...de most egyedül kell lennem. Nem most van az első ilyen, már csináltam. És megígértem, hogy sosem hagyom abba. Mindig is éreztetni fogom a haverommal, hogy vele leszek. Még a túlvilág sem akadályozhat meg benne.

Lenyomtam a monoton, rezgő készüléket. Kezdett az agyamra menni. Megdörzsöltem álmos szemeimet majd a félhomályban igyekeztem tájékozódni. Mikor a szobám kiélesedett, felálltam és elővettem a tegnap vásárolt termékeket. Előkapartam ami még kell és mindezekkel a fürdőszobába vonszoltam habtestem. Igyekeztem a víz csobogásával nem felébreszteni az alvókat, különös apát nem, aki talán nem rég ért haza az éjszakázásból. Beálltam a sugár alá. Úgy éreztem magam, mint aki átrepült egy másik életbe, egy másik testbe. Motoszkált is bennem a kérdés. "Ha lenne egy második életed, hogy élnél?"

Hogy élnék?

Hát ez az, élnék

Magával repített a megálmodott világom. Élnék. Ezt tenném, újra megtehetném. Mióta Damian nincs velem az élet, mintha csak egy hatalmas hegyvonulat lenne, végig húzódik a hátamon. Érzem a súlyát és mérhetetlenül fáj. Fáj annak a gondolata, hogy mennyivel többször dobbant a szívem, mint neki. Mennyivel többször nyitottam ki a szemem lefekvés után, mint ő. Mennyivel több időm van még élni...mint neki, Damiannak. Két éve volt, de képtelen vagyok feldolgozni. Olykor úgy érzem, hogy megérint, hogy próbál segíteni. Apa szerint neki jobban fáj így látnia fentről, mint nekem maga a tudat, hogy nincs itt...

Nem folyattam tovább a vizet, még a végén a karunkat kérik, mikor mi a kisujjunkat tartjuk. Szeretném anyámat megkímélni az esetleges problémáktól. Éveken át eltartott és itt az ideje, hogy ezt észre vegyem, de legfőképpen figyelembe.

Nedves testem minden pontját szárazra töröltem majd felöltöztem és a tükörképemet szemléltem, mintha csak azzal időutazásra lennék képes.

Annyira nem nézek ki rosszul

Miután ezt megállapítottam magamról, elszakítottam tekintetem a képmásomról és lementem az emeleti fürdőszobából a ház szívébe. Ha pontosítani szeretnék a kijelentésemen, a konyhába. Mi Scotték a kaja megszállottjai vagyunk. Mit megadnék most egy kiadós reggeliért, de sajnos az idő szorít és félek, hogy összeroppant. A hűtőhöz léptem egy határozott mozdulattal és az ott kitett cetlitömbről letéptem egy lapocskát. Kezembe vettem egy tollat és felfirkáltam a tipikus macskakaparásos kézírásommal a szavakat.

"Majd jövök"

A.S

Megkémleltem az írásom pedig, ha tagadnám is tudnám, hogy az én kezem által született. Visszaléptem a hűtőhöz és felragasztottam rá a monogramommal ellátott cetlit azután idő híján felsóhajtottam, ideje indulni. Leporoltam magam, pedig ennyi idő alatt szerintem egy porcica sem támadhatta meg az ingem, de biztos, ami biztos. Ez amolyan reflex. Mindezek után a bejárati ajtó elé állva lenyomtam a kilincset és megnyitottam az otthoni és a kinti világ közti teret. Kilépve az ajtón célirányosan meneteltem előre miközben a kabátomat ügyeskedtem magamra. A mai nap alkalmával nem kell azt az utcát kerülnöm, mire ránézni se bírok, ugyanis ma a másik irányba visz az utam. Egy zord, könnyekkel teli utazásra megyek és ezt jól tudom, de nem állok meg. Végig fogom csinálni most is, ahogy azelőtt és ahogy azután is fogom. Ha remegő lábaim nem bírják tovább, akkor sem fog érdekelni. Valamiért felelősnek érzem magam. Úgy érzem rossz embert választott célpontnak a sors. Nekem kellett volna aznap a föld mélyére ásnom magam és a haverom lépését fentről őrizni. Nekem nem voltak sosem terveim, nem voltam határozott, se bátor. Damian, ő viszont igen. Benne minden megvolt. Minden, ami bennem nem és már sosem lesz. Neki tervei voltak és álmai, nekem meg semmim.