Lelkek ( Bucky Barnes ff) /Befejezett/

Költözés

2005

Emma szemszöge

Az évek itt lassan telnek. Mostanában nem volt sok dolgom, így Mr Pierce más feladatot adott nekem.

Leginkább a vezetők között mozogtam és segítettem a feladatokban. Aktákat írtam és néztem át. Ezek mellett harcolni tanítottak. Az erőm megvéd engem, de nem tudok vele másokkal elbánni.

- Összepakoltál már?

- Igen, Mr Pierce.

Ketten voltunk az irodájában.

- A munka legtöbb része készen van. Sokan elmentek már.

Az összes gyereket elküldték, illetve a személyzet legtöbb tagját. Talán harmincan, ha vagyunk itt.

- Holnap ébred a katona is.

- Miért kell?

- Könnyebb úgy elvinni Washingtonba.

- A többi?

- Ők maradnak. Túl sok a gond velük.

- Továbbra is alvásban lesznek?

Már tizenegy éve abban vannak. Nem lehetett őket megzabolázni, így kevés a hasznuk.

- Igen. Nem lesz bajuk itt.

- Holnap kellek én is?

- Igen. Az utolsó pillanatban akarom őt kiszedni. Elviszik, kap pár feladatot és megy vissza.

- Miért kell mindig visszatenni?

- Ő az egyetlen ilyen fegyverünk. Azért tudok én is dolgozni vele, mert az elődeim is ezt tették vele. Így nem öregszik, amíg nincs szükség rá.

- Nem fog emlékezni rám?

- Nem hinném.

Ez kicsit fájt nekem. Az elmúlt hét évben nem volt ébren. Azt hittem, hogy legalább tudok vele újra beszélni.

- Még egy dolog, amit nem mondtam neked.

- Mi az? - kérdeztem.

- Most már elég idős vagy ahhoz, hogy ne legyen feltűnő, hogy mellettem vagy. Van egy lakásom, ott fogsz te is élni és egyelőre onnan dolgozol. Ha nagykorú vagy akkor a cégnél adok állást.

- Komolyan?

- Igen. Kicsit szabadabb életet biztosítok, de ne feledd, hogy mi az ára.

Senkinek egy szót sem magamról.

Washington külterületén lesz a hely, ahol az emberek megbújnak, oda megy a katona is.

- Köszönöm, uram.

- Elég mára. Pihenj. Holnap pedig indulunk.

Elköszöntem és beléptem a szobámba.

A fiúk is elmentek már két napja. Máris hiányoznak nekem. Ők máshova mennek, úgy tudom veszélyes helyre.

Elkészültem és az ágyba feküdtem. Vissza megyek Amerikába.

Kevés emlékem van gyerekkoromból. Alig emlékszem a szüleim, vagy a testvéreim arcára. Sosem kerestek és én sem őket, ahogy most sem fogom.

Reggel minden apróságot elraktam, majd két tiszt elvitte a csomagjaim.

Mr Pierce a folyosón várt.

- Ébredsszük fel.

Még most is voltak tiltott részek nekem, ez is az.

Csak egy orvos volt és az a férfi, aki mindig itt van. Nem ismerem, mert erre sosem járok.