Holdfény

17

Másnap Aaron nem volt mellettem és szinte egész nap nem is láttam sehol és nem találtam. Írtam neki több üzenetet is de egyikre se válaszolt.

-Még mindig semmi?-nézett rám barátnőm mire megráztam a fejem-De nem is beszéltetek?
-Nem! Mikor felkeltem nem volt már mellettem!-hirtelen kaptam rá a fejem és a szám elé raktam a kezem
-Melletted?-nyitotta nagyra szemeit-Ti együtt vagytok?!-kérdezte hangosabban az átlagnál
-Jó igen együtt vagyunk egy ideje de nem akartuk senkinek el mondani addig ameddig nem lesz semmi komoly!
-És? Nekem nem lehetett volna elmondani?!-kérdezte visítva
-Abby kérlek! Tényleg nem akartuk senkinek elmondani! Ezel megbántani se akarlak meg semmi csak na!-rántottam meg a vállam
-Jó értem le nyugodtam! Dugtatok már?
-Mi? Nem!-néztem rá dühösen
-Jó csak megkérdeztem! De biztos nem?-kérdezte ismét
-Abby!-szóltam rá

A nap további részében próbáltuk megkeresi Aaront de sehol nem találtuk, a barátait is megkérdeztük de semmi, egyetemre se ment be és senki nem látta őt ma. Abbyvel megbeszéltük hogy elmegyünk enni mert egész nap alig ettük amiatt a balfasz miatt. És igen aggódom érte. Nem is kicsit.

-Mit kérsz?-nézett rám
-Nem vagyok éhes!-mosolyogtam rá erőltettve
-Na jó akkor majd én döntök te addig menj ülj le!-állt be a sorba én pedig úgy tettem ahogy mondta.

Leültem kicsit távolabb a pulttol majd megnéztem írt-e már de semmi. Szomorúan tettem le a telefont és vártam barátnőm. Pár perc múlva egy tálcával jelent meg amin kettő hamburger kettő kóla és kettő nagy sültkrumpli volt. Nagy nehezen magamba tömtem azt amit hozott majd mentünk vissza a kollégium felé.

A szobába lépve megláttam a fiút akit egész nap kerestem miközben egy böröndbe pakolt, rám nézett majd apró mosolyra húzta a száját.

-Szia nyuszko!-szólalt meg kedvesen
-Hol voltál?-tettem keresztbe a kezeim-Egész nap kerestelek és írtam neked de semmi!
-Sajnálom nyuszko de beszélnünk kell!-hervadt le a mosolya
-Hallgatom!
-Inkább ülj le!-ült le majd paskolta meg mellette az ágyat
-Nem! Jó nekem igy! Gyerünk!
-Hajnalban kaptam egy hívást q szüleimtől hogy haza kell mennem!-mondta gyorsan
-Mi? És ezért tűntél el egész napra?! Legalább válaszoltál volna egész nap kerestelek és aggódtam érted!-kezdtem el kiabálni
-Ohh aggódtál értem?-mosolygott rám
-És egyáltalán miért kell haza menned? És miért épp most?
-Apa felhívott hogy kisebb probléma adódott otthon és haza kell mennem! Nos velük amúgy se jó a kapcsolatom és csodálkoztam is hogy haza kell mennem és hiddj nekem nem akarok menni de muszáj nyuszi!-állt fel majd jött közelebb
-Ne nyusziz!- szóltam rá-És miért kellett eltünöd? Miért nem írtál vissza?!
-Össze törtem a telefonom és egész nap azt intéztem hogy haza tudjak menni.-állt meg előttem
-Mennyi időre?-kérdeztem már kicsit nyugodtabban
-Végleg.-mondta hallkan q szívem pedig ki hagyott egy ütemet
-Hogy mi?-kérdeztem hallkan és reménykedtem hogy rosszul hallottam
-Végleg kell haza mennem nyuszko, szakítani nem akarok mert imádlak ezért arra gondoltam hogy lehetne távkapcsolat! Tudom nehéz lenne de ketten megoldjuk!-fogta meg a kezem és a szemembe nézett ami már a könyekkel volt tele
-Távkapcsolat?-kérdeztem hallkan
-Igen! Igaz messze leszek mert nekem tizenhárom óra hosszas az út de meg tudjuk oldani hiddj nekem!
-És mégis hogy?-folyt le egy könycsepp az arcomon-Ezt hogy oldhatnánk meg?!-kezdtem el sírni

A szívembe mintha kést döftek volna, q legelső kapcsolatom és máris azzal jön hogy legyen távkapcsolat. Olyan jól el voltunk. Talán túl jól is. Hírtelen magához ölelt és simogatni kezdte a hátam.

-Szeretlek! Ezt ne feled el!-puszilta meg a fejem

Már tizedikes vagyok.
Fél éve költözött ki Aaron a kollégiumbol. Én pedig másik szobába kérettem magam és hallistennek Abbyvel vagyok. Most biztos megfordult a fejetekbe hogy mi történt velünk.

Mikor elmet minden nap beszéltünk és hivasoztunk, megegyeztünk a távkapcsolatba és egy így ment kettő hónapig. Nem tudtunk sehogy találkozni így minden elhidegült. Néha néha elmentem bulizni a barátokkal amiről ő is tudott így nem zavarta és ő is eljárt de már nem olyan volt, teljesen más. Mai napig fáj a szívem mikor rá gondolok hogy meddig juttatunk volna el ha nem történik ez. Idő közbe kiderült hogy kamu indokkal kellett haza mennie. Elmondta a szüleinek hogy együtt vagyunk és hogy ez nem tetszett nekik így kitaláltak hogy az anyja halálos beteg de mikor szét mentünk nekem is és neki is elmondták hogy csak ezért kellett haza jönnie. Én próbáltam harcolni érte hívtam és írtam neki. De mikor utoljára hívott elmondta hogy mennyire szarul van azok miatt ami történt és nem is csodálkoztam. Utánna már nem írtam és nem kerestem ahogy ő se. Mai máig mikor rá gondolok fáj a szívem bevallom de tudhatam volna az elejétől hogy nem tart majd örökké.

Nyuszi és a Farkas soha nem volt jó páros...