𝑵𝒆𝒎𝒆𝒔𝒊𝒔 | 𝑩. 𝑲𝒂𝒕𝒔𝒖𝒌𝒊 𝒙 𝑶𝑪

𝑭𝒊𝒗𝒆

✦ . 　⁺ 　 . ✦ . 　⁺ 　 . ✦
𝑨 𝒇𝒐𝒓𝒕𝒖𝒏𝒂𝒕𝒆 𝒕𝒘𝒊𝒔𝒕 𝒐𝒇 𝒇𝒂𝒕𝒆 𝒂𝒈𝒂𝒊𝒏𝒔𝒕 𝒂 𝒄𝒆𝒓𝒕𝒂𝒊𝒏 𝒅𝒆𝒔𝒕𝒊𝒏𝒚.
✦ . 　⁺ 　 . ✦ . 　⁺ 　 . ✦

Életünket egy valós világban éljük. Hogy jól éljünk, szükséges, hogy a lehető legjobban megértsük a világot. Ez a megértés nem könnyű. A valóság és a valósággal vállalt viszonyunk számos eleme kifejezetten fájdalmas számunkra. Csak a szenvedés és az erőfeszítés vezethet el a megértésig. Ez a megértés pedig végül az értelmét adhatja az életünknek. Olyan célt tűzhetünk ki, ami végigkíséri a mindennapjainkat, meghatározó lesz számunkra.

De ehhez elszántság is szükséges.

Fubuki tudta, hogy Kagemi erős megtestesülése a képességének, és hogy a köztük lévő kapcsolat több, mint amit szavakkal ki lehetne fejezni. De amint egyre gyakrabban kényszerült rá, hogy használja az erejét, úgy döbbent meg, miszerint a képessége nagyon sokoldalú. A közte és a holló közti kapcson túl képes a támadásra, a védekezésre...és valószínűleg még a gyógyításra is. Erre Recovery Girl hívta fel a figyelmét, miután nehézségek árán Aizawa kérésére elkísérte Midoriya-t a gyengélkedőre, hogy mindketten kicsit megpihenjenek a harc utáni sokkból.

A lány volt az, aki megakadályozta a szeplős megfulladását, de azt nem is tudta elképzelni, hogy még ettől sokkal többet is tett. Egyszerűen hihetetlen volt számára, hogy tényleg megmentett egy életet...

- Szóval elállítottad a belső vérzésem...de hogy? - pislogott rá nagy szemekkel Midoriya, amíg az idős hölgytől kapott narancslevet szürcsölgette. Már a szoba egyik ágyában feküdt, kényelmesen felpóckolt lábakkal, és puha párnával a háta mögött, Fubuki pedig az ágya melletti széken ült, zavartan igazgatva a szemfedőjét.

- Fogalmam sincs...nem tudtam, hogy erre is képes vagyok - motyogta halkan a szőke, tekintetét a tenyerére vezetve. - Apró elektromos rezgéseket juttattunk a testedbe Kagemi-val, hogy működésre bírjuk az összeomlott tüdőd. De ezek szerint más sérülésed is származott a Bakugou-val szembeni harcodból, és azt is helyrehoztam.

- Ez király! Több képességed is van! - Midoriya szemei izgatottan csillantak fel, amint a lányra nézett, de Fubuki nem érezte magát ennyire különlegesnek. Zavartan pillantott el a fiúról, az órára emelve fűzöld íriszét, melyet nem takart a fekete anyag.

- Kicsit furcsállom...a tizenöt évem alatt egyszer sem fordult elő ez. Ijesztő belegondolni, hogy nem ismerem teljesen a saját testem... - vallotta be majdnem suttogva, egy pillanatig lehunyva szemét.

Miután kényelmesen megigazította a szemfedőjét, az ölében pihentette meg kezeit, és nem tudta megállni, hogy ne piszkálja a körmeit. Az agyában valóban kisebb háború ment végbe, amint teljesen eluralkodtak rajta a bizonytalan gondolatai, de az is zavarta, hogy nem tudott a szájának parancsolni, és akaratlanul is kibuktak belőle a szavak, Midoriya füle hallatára.

A fiú mégis megértően nézett vissza rá, halovány mosolyra húzódott ajkakkal. A számtalan "köszönöm" már elhangzott tőle, még a gyengélkedőbe vezető úton, és most eljött az ideje annak, hogy lelkifröccsöt adjon az osztálytársának, kicsit kitisztítva a gondolatait.

- Tudod...én sem tudok valami sokat a képességemről - kezdett bele halkan, elszakítva a tekintetét Fubuki-ról. - Szóval ebből a szempontból teljesen megtudlak érteni. Rossz érzés, hogy mindenki magabiztos magában körülöttem, míg én saját magammal sem tudok még lépést tartani. Mindenki jobb tőlem, és nekem többet kell beleadnom ebbe, hátrányból indultam. De ez a U.A. Azért vagyunk itt, hogy elsősorban saját magunkat ismerjük ki. A korlátainkat, az erősségeinket. Hogy barátokra és társakra leljünk, és hogy megvalósítsuk az álmainkat - újra összeakasztotta tekintetét a lányéval, a két zöld írisz teljesen egymásba olvadt, amint kissé bensőségesebb pillanatot osztottak meg egymással, minden más hallgatózó fülön kívül. - Ez csak egy újabb lépcsőfok, amint meg kell másznunk, Yami-san. Hiszem, hogy erre mindketten képesek vagyunk.