Never Know

[ 6. Rész ]

~ Henry ~

Ahogy sejtettem, a gally reccsenése elrettenti őket, és mindketten felém kapják a fejüket. Nem láthatnak, a fák árnyékainak rengetegébe vegyültem. Persze Edward nem olyan tökös, hogy felajánlja, megnézi mi volt a hang, inkább csöndben visszafordul és úgy csinál, mintha mi se történt volna. Mintha nem egy ragadozó lenne éppen a háta mögött, támadásra készen.

Amikor rájöttem, mire készül Edward, azt hittem belülről szaggat szét az ingerültség. Látszott szegény lányon, hogy nem akarja. Látszott rajta, hogy nem vonzódik hozzá. Nem izgatja. Nem úgy, ahogy engem. Amelia a kötelességének veszi ezt Edwarddal, és csak ezért csinálja. Azt viszont nem állíthatja, hogy én nem villanyozom fel, akárhányszor megérzi magán a tekintetem. Nem tagadhatja le azt a perzselő érzést, amikor tudja, hogy ott vagyok és figyelem. A szikrát ami olyankor a levegőben van.

Időbe telik majd mire kiismerem magam a kastély falaiban, hisz óriási az az útvonalrendszer. Meglepte Ameliát, hogy tudok róla, láttam a szemében. A meglepődöttséggel és az izgalommal együtt. Valószínűleg most azt gondolja, hogy én is a kastélyban dolgozok és ezért tudtam róla, meg persze hogy így jutottam be. Azonban az igazság ennél sokkal egyszerűbb. Egy óvatlan pillanatban beosontam és senki nem tudott észrevenni. Amíg Amelia a szobáján kívül tartózkodott bementem és körülnéztem kicsit. A levegőben mindenhol az ő illata szállt. Majd ahogyan ő is tette, kinyitottam a titkos tükör-ajtót és felfedeztem a helyet. Eljutottam különböző vendégszobákba, folyosókon lyukadtam ki, megtaláltam a könyvtárat, de persze fontosabb helyeket nem fedeztem fel. Kevesen múlt, hogy eltévedjek.

Azonban legközelebb óvatosabbnak kell lennem, ígyis épphogy nem buktam le Amelia előtt. Ezután kiosontam és követtem őket ide. Éjfekete paripámmal arrébb álltam félre és egy kidőlt fa törzséhez kötöttem ki.

Az érzés, hogy odamenjek és az örök feledésbe lökjem a kiskirályfit, majd Ameliát olyan messze vigyem innen amennyire csak tudom, át akarta venni felettem az irányítást, de nem engedtem neki. Még nem. Inkább csak megzavartam őket. Ez egyelőre elég volt.

Most mindketten talpraállnak és a lovaikhoz sétálnak, indulásra készen. Én is arrébb lépkedek és messzebbről nézem ahogy Amelia irányításával elindulnak vissza a kastélyba.

Amint elhal a paták zaja kisétálok az erdőből és a helyet nézem ahol eddig ők ültek. Ahol ez a seggfej majdnem megcsókolta az én Virágszálam. A szemeim előtt van a jelenet, ahogy közelebb hajol hozzá, amíg már semmi nem választja szét őket. Ajkuk egymásba simul a szívem pedig szaltókat ugrik a mellkasomban. Ha nem követem őket megtörtént volna, és Amelia semmit nem tehetett volna ellene. Onnan pedig már nem lett volna kegyelem Edward iránt.

•••••

– Valami újdonság? – kérdezem Willtől, aki a pince felé vezető lépcső egyik fokán a falnak támaszkodva, felhúzott térdekkel fejt rejtvényt.

Az erdőben nem bírtam ki, haragomban boxzsáknak használtam az egyik fát, így most véres kezemmel igyekezek a fürdőszoba felé.

– Még mindig ki van ütve – mondja, közben fel sem néz az újságból. A fürdőbe érve a hideg víz alá teszem összezúzott kezeim, majd fertőtlenítem és bekötöm. A harag még mindig fortyog bennem.

– Akkor majd most felébred. Ki kell adjam a dühömet. – Elhaladok Will mellett, aki a legrövidebbet húzta, ezért ő maradt őrködni. – Jobb ha most mész. Ez nem fog tetszeni – fekete pulcsim ujját feltűröm, és az eszközök között kezdek keresgélni.