Lélekpásztor

4. Fejezet

Harvey a szombati napján pihenésként futball közvetítést nézett ebéd után. Mivel angol származású, a kedvenc csapata is egy londoni klub volt. Eredetileg sörözött volna, de a másnaposság miatt nem bírta magát rávenni. Azután is ez volt, miután lelőtte annak a gyereknek a biciklijének első kerekét és neki csapódott a falnak.

Egy csoport gyerekrabló ellen vezette a nyomozást, és az akcióban is részt vett. Egyáltalán nem rendelkezett a rossz célzással, a menekülő autó két hátsó kerekét kilőtte. Amikor kiszálltak a jelzés nélküli autóból, a fegyvert a furgon hátuljára szegezte, ahonnan egyszerre ugrott elő az egyik elkövető. Mit ad isten, az a bizonyos gyerek is akkor hajtott el a kocsi előtt, így beleállt a golyóba. Harveynak még annyi reflexe volt hogy elhúzza a fegyvert így csak a kereket találta el, így a közeli posta falának csapódott. Azonban a gyerekrablók azóta sem zaklatnak semmit, maximum pár börtön komát.

A nosztalgiázást a bejárati ajtón való kopogtatás szakította félbe. A nappaliból az előszobába, a konyhába, és egy nagyobb nappalihoz vezetett. Egy könyvtáros nem ilyen házban él. Csak azért lehet itt mert örökölte, és fenntartását a rendőrségnél kapott busás fizetésből származó  megtakarítás hagyta lehetővé. Viszonylag tisztán tudott már gondolkodni, nem ma fog világot megváltani azonban.

— Hardwood! — a hang ismerős volt még távolról is.

Harvey hezitált hogy kimenjen-e, nem volt rajta nadrág és a pólója sem volt teljesen tiszta. Na meg a nappali is borzasztó lehetett egyesek szemében. Végül azt gondolta hogy amíg nem egy nő jön, addig nem törődik ezekkel. De azért a rumliból felrántott egy törülközőt, hátha Jean az, csak hangtorzítóval.

Amint kiért az előszobába, kikiáltotta hogy érkezik és abban a pillanatban berontottak. Vagyis berontott valaki. Sajnos nem Jean formás csípőjét pillantotta meg, hanem Elijah kabátját. Csalódottan felmérte a rendőr száznyolcvan centi körüli testét, és meggyőződött hogy nem lesz együtt ma Jeannel.

— Elijah? — kezdte meg könyvtárosunk.

— Így igaz. Abba kell hagynia, — végig mérte Harvey testét a törülközőben. — bármit is csinált. — nyelt egy nagyot.

— Miért?

— Bekell velünk jönnie az őrsre. — biccentett egy alacsony tiszt felé, nem hitte Harvey hogy nagyon rég benne lehet a szakmában. Elijahról sem sokan mondanák meg hogy huszonhat.

— De miért? Nem tettem semmit basszák meg! — Harvey egyből védekezni kezdett.

— Na lássa? Nem is azért megyünk el.

— Hanem?

— Van egy lehetősége. — biccentett ismét hátra. — Indulnunk kell.

— Jöjjön. — állt mellé a fiatal tiszt. — Raymond nyomozó. — mutatkozott be, kis mosollyal.

— Pont leszarom. — Elijah fájdalmas nézéséből ítélve, már érezte Harvey szaftos megszólalásának előjelét. Raymond szemében azonban bánat látszodott.

Az út egészén csendben ültek, a kettő rendőr elől, Harvey hátul. A Pecos utcáin való átszelésnek egyetlen hangja volt, a rádióé. Szerencsére nem volt több tíz percnél az út.

A pecosi rendőrőrs igazán tiszta volt. Nem valami hatalmas a maga három emeletével, de nem is kellett annak lennie. Harvey két évvel ezelőtt a különleges rablások és gyilkosságok osztályán dolgozott. De az előléptetés nem volt hosszú életű, mint tudhatod.

Amint elhagyták a kocsit, Harvey elsőbbséget élvezve berontott az épületbe, mögötte Elijahval és Raymonddal. A recepciós olyasmit motyogott, hogy mit keres ez megint itt?