Ez most igazi?2okos ff.

13.felyezet

Sáros fűben lévő nagyobb kődarabban elestem. Nem is az
esés része volt a legrosszabb hanem ami utána jött. Felálltam és mindenki
röhögöt. Nem bírtam volna ott maradni mindenki engem nézett én full
sárosan álltam fel. Végig néztem magamon és sírva elkezdtem futni.
Egészen hazáig futottam. Mikor odaértem a háztömb elé pont ott volt Máté
-Hát te?-kérdezte Máté rámnézve miközben én még mindig sárosan a
futástól kipirosodott arccal és kicsit még sírva áltam előtte a mostmár csak
halvány pöttyökben csöpögő esőben
-Hosszú-mondtam szipogva
-Gyere-mondta Máté kedvesen és ölelésre tárta a karját
-Nem lehet túl szép az öltönyöd-mondtam bár most nagyon jól esett volna az ölelése
-Nem számít-mondta Máté majd közelebb jött és át ölelt
-Köszönöm-néztem mélyen a szemébe miután elengedtük egymást és
elmosolyodtam. Erre Viszonozva a szemkontaktust Máté mosolyogva
biccentett egyet majd megfogta a kezem és megszólalt:
-Mehetünk?-kérdezte
-Hová?-néztem rá értetlenül
-Hát nem akarsz átöltözni -kérdezte Máté szórakozottan
-Ja már el is felejtettem-mondtam halványan nevetve
-Na gyere-mondta Máté és elindult felfele
mini time skip
Mikor odaértüink a lakásajtóm elé éppen forditottam el a kulcsot hogy
kinyissam mikor észrevettem hogy nincs zárva