Beginning of the end I. - 𝔅𝔢𝔣𝔢𝔧𝔢𝔷𝔢𝔱𝔱

14. Lilith fia... vagy mégsem? (Part 2)

Nem sokkal a történtek után kanyarodtam ki a főútra. Konkrét úti cél híján, először csak mentem, amerre jónak gondoltam. Két kézzel fogtam a kormányt, és azon tűnődtem, javulhatott-e a látásom egy nap leforgása alatt. Minden olyan furcsán élesnek és kidolgozottnak bizonyult, mintha közvetlen közelről néztem volna a környezetem. Feltűnt, ugyanis az eső nem hagyott alább, mégis színtisztán láttam mindent. Emellett a hallásommal is történt valami, mert az összes mellettünk elsuhanó autó, extra hangosnak tűnt. A saját szívem dobogásától, egészen Nathan halk lélegzetvételéig, mindent erősen érzékeltem. A fogaskerekek csattanása a motortérben, majd' megőrjített.

A legbizarrabbnak azonban, mégis a meggyötört csuklóm indokolatlanul gyors gyógyulása látszott. Többé nem fájt, így az elhasználódott kötést is lefejtettem róla pár perccel ezelőtt. Vajon ennyit jelentene angyal-démon mutánsnak lenni? Eddig nem jön be.

Az átázott ruhám hozzám tapadt, még a korábban jól fésült kontyom is romokban hevert a fejem tetején, mint egy szétzilált madárfészek. Már tényleg csak pár fecske hiányzott belőle.

Tudtam, új ruhákra lesz szükségünk, ezért végül a város felé vettem az irányt. Legkevésbé sem jött meg a kedvem a shoppingoláshoz, de mégsem maradhattunk így, akár két ázott veréb.

Ahogy elnéztem, Nathan is katasztrofálisan festett: a nadrágja sáros volt, a pulcsija nyakig koszos és vizes. Egyedül a dzsekije úszta meg néhány kisebb sárfolttal, hiszen a bőrről a nagyja lefolyt.

Egy kisebb sóhaj kíséretében terelődtek a gondolataim Jayce irányába. Szükségem lesz egy tervre, amit egyelőre még nem eszeltem ki, így arra jutottam, először javuljon a komfortérzetem, aztán jöhet az öcsém megmentése.

A forgalom miatt, nagyjából egy óra alatt jutottunk vissza Los Angeles belvárosába. Ott egyből a Ross, ruha és háztartási áru üzlet felé kormányoztam a Ramet. Odaérve leparkoltam, és várakozón a morcos démonfiú felé fordítottam a pillantásom.

– Ugye nem akarsz oda bemenni? – Nathaniel először szólalt meg a velős megjegyzése óta. Időközben sikeresen abszolválta a feladatot, amit adtam neki, így már emberi mivoltában csücsült mellettem, makulátlan arccal, viszont duzzogva.

– De igen – válaszoltam a homlokom ráncolva. – Te is jössz!

– Sokat parancsolgatsz, mióta szárnyakat növesztettél – morogta az orra alatt, majd sértődötten kiszállt mellőlem, az ajtót erősen bevágta.

A bolt nem tartogatott sok izgalmat, habár a választék igencsak széleskörűnek bizonyult. Ruhák, cipők és táskák tömkelegével nézhettem farkasszemet. Számomra ez maga a pokol, más csajnak minden bizonnyal ez lehet a mennyország. Nem szerettem vásárolni, csak különleges alkalmakkor. Ehhez kellett egy megfelelő hangulat, ami éppen nem állt a rendelkezésemre, ugyanis Nathan nagy levegőt vett, ezzel felhívta magára a figyelmem.

– Itt halunk meg.

Az arcomra egy félmosoly húzódott a kijelentésétől. Egész viccesnek találtam a reakcióját. Ezek szerint ő sem egy nagy vásárlásőrült.

– Maximum te, mert megfojtalak egy próbafülkében – szúrtam vissza játékosan.

– Talán az lenne a legjobb – hagyta rám, és már el is tűnt a férfiosztályt jelző tábla alatt, így én a női részleget vettem kezelésbe.

Jelenleg nem az érdekelt, hogy stílusosan fessek, inkább a praktikusságra fektettem hangsúlyt, ezért magamhoz vettem öt sima, fekete cicanadrágot és nyolc rövidebb fazonú, sötét pólót. Pont úgy fogok kinézni, mint a lelkem: szürke, éjszínű és unalmas.