NOCTERNA - Benjamin története

16. fejezet - Hatalom

- Lionel, Ruslan, Ziana! Ti elkíséritek Benjamint! – osztotta ki a feladatokat a Rémálommester, amint lekászálódtunk a szekérről – Én és Zlatan maradunk a zsákmánnyal. Itt megvárunk titeket.

A fehér köpenyes csontmester leszállt a lováról, gyeplőjét pedig Zlatan kezébe nyomta. Lionel kinyújtóztatta tagjait, majd barátságosan átkarolta a kopaszra nyírt füstmester vállát.

- Jó lesz járni egyet a sűrűben, nem igaz, Ruslan?

A fiatal férfi bólintott. Arcáról képtelenség volt bármiféle érzelmet leolvasni. Tekintetét továbbra is rám szegezte. Nem volt benne semmi fenyegető – a kivont, fekete kardjától eltekintve – de attól még ugyanúgy zavart.

- Mintha nem a rohadt erdőt járnánk egyébként is! – sóhajtott Ziana, fáradtan beletúrva egyenes szálú, szőke hajába. Kifejezetten szép nő volt, bár valami megfoghatatlan ridegség áradt belőle.

- Darázsfészekben még úgysem voltunk! – vigyorgott a tükörmester, mintha ennél jobb programot el sem tudnak képzelni.

- Örülök, hogy ilyen lelkes vagy, Lio! Cserébe segíthetsz majd kikapdosni a lárvákat a srác haverjaiból! – felelt a nő.

Amíg folyt a könnyed csevej, én Vanessához léptem, aki épp a fuvarcsapatok gazdátlan felszerelését vizslatta.

- Bocsánat! Remizovot nem ébresztenétek fel? Szerintem ő is szívesen segítene...

- Ó, abban biztos vagyok. – villantotta rám hamis mosolyát – Ki ne akarna darázskeltetőket boncolgatni? De attól tartok, a te dirmai barátodnál ez az élmény most elmarad. Szeretnék alaposan szétnézni a fejében. Van pár makacs traumája odabent, amiket elő akarok piszkálni belőle. Ki tudja, később még jól jöhetnek!

Elfogott az aggodalom, hogy kettesben kell hagynom a kiszolgáltatott fiút ezzel a nővel. Eszembe jutott, milyen felkavarón hatott rám az emlékeimben tett utazás, pedig belegondolva, másokhoz képest egyáltalán nem volt rossz életem. Vajon Remizov képes lesz nálam jobban ellenállni Vanessa képességének, hogy védje az elméje féltett titkait? A varázserő számíthat egy ilyen helyzetben? A Rémálommester szerint, mágia terén nagyjából egy szinten mozognak...

- Mi lesz, kölyök? – hallottam a hátam mögül a szőke csontmester hangját – Eddig olyan sietős volt!

- Elnézést! – fordultam meg azonnal – Jövök!

Még vetettem egy utolsó pillantást a zsákmány közt alvó lángmesterre, aztán csatlakoztam a három kihágóhoz. Arra már rájöttem, hogy az itt álló szekerek nem ahhoz a fuvarcsapathoz tartoznak, amit mi idefelé jövet megtaláltunk, de a fészek irányát így is be tudtam tájolni. A háromból valószínűleg ezt a csapatot támadták meg először a bíbordarazsak. Tagjaik közül mostanra mindenki halott volt.

- Nahát, milyen komor vagy, Benjamin! – lépett oda mellém Lionel, mikor már a fák között jártunk – Pedig azt hittem, örülni fogsz, hogy végre kiszabadíthatod a barátaidat.

- Örülök is, persze! – szabadkoztam – De attól még aggódom értük.

- Felesleges. – legyintett a kék hajú férfi – Ziana remek csontmester! Képzeld, egyszer egy támadásnál valamelyik nagylegény lecsapta a bal karom. Itt ni! – mutatott, valahol a válla magasságába – Ziana pedig hibátlanul összerakott! Igaz, közben kis híján elvéreztem. De arra már ki emlékszik? – nevetett – A lényeg, hogy kiváló referencia vagyok a munkáját illetőleg!

Nem igazán tudtam, mit mondhatnék erre. Természetesen jó volt hallani, hogy egy ilyen tapasztalt gyógyító tart velünk. Ha Remizov sérüléseit helyre tudta hozni, akkor a többieken is képes lesz segíteni. Már csak meg kell őket találnunk. Menet közben figyeltem az erdőt, hátha felfedezek valami ismerőset, a sűrűn egymás mellett álló fenyőfák viszont mind egyformák voltak. Bizonytalanságom valószínűleg az arcomra is kiülhetett.