Maradj Velem //befejezett// |ÁTÍRÁS ALATT|

Volt egyszer egy...

  Reggel hat óra negyvenöt perckor az ébresztőm hangja keltett fel. Milyen nap van? Kérdeztem magamtól kábán. Kedd. A kedd azt jelenti, hogy a barátom, Cash visz iskolába! Azonnal kipattantam az ágyból, s a fürdőszobába siettem. Ott fogat és arcot mostam, megfésülködtem, és kezelésbe vettem magam, hogy ne nézzek ki úgy, mint egy másnapos pávián. Ezt könnyen elérhettem, csak szájfényt és szempillaspirált használtam, nekem ez bőven elég is volt, és véleményem szerint nem is kell semmi több, ha az ember tizenhét éves, és egy átlagos napra készül az iskolában. Mire visszatértem a szobámba, órám már hat óra ötvenhármat mutatott, így gyorsan a szekrényem elé állva válogatni kezdtem a ruháim között. Végül egy fekete farmer, egy fehér, lenge ujjatlan és a fekete, magas sarkú cipőm mellett döntöttem.

  Csöngettek. Ez ő lesz, Cash! Még így is, csukott ajtó mögött, az emeleten is meghallottam a csengő hangját, s tudom, hogy ő az. Tapasztalatom szerint van minden lányban egyfajta radar, ami akkor indul be, ha szerelmes lesz. Megérzem mindig, ha a közelemben van, mintha egy lökés indulna ki a gyomromból, s átjárná egész testemet. Soha nem voltam jó biológiából, de ezt tuti nem tanítják!

- Én vagyok! – ordítottam fel, hogy mindenki tudja a házban, nekem szól a csengő, miközben gyorsan bedobáltam a filozófiafüzetemmel együtt a biológia tankönyvet és a rajzfüzetemet is a táskámba.
Kivágtam az ajtót, végigrohantam a folyosón, lerobogtam a lépcsőn, gyorsan bedobtam a táskámba a hűtőből kivett szendvicsemet, majd ajtót nyitottam. Tényleg Ő volt, Cash. Ő a maga százkilencvenöt centiméterével, aranybarna hajával, és fekete szemével. Fehér inget viselt fekete nyakkendővel és ugyanolyan színű nadrággal. Biztos vizsgázik, akkor szokott kiöltözni. Cash jeltolmácsnak tanult az egyetem, most másodéves.

- Hmm – mértem végig jól láthatóan, de nem szóltam semmit.
- Hasonlóképpen gondolom én is – jártatta fel-le szemeit rajtam, s sötét szemei úgy mustráltak, hogy meztelennek éreztem magam.
  Igaz, hogy ujjatlanom leheletnyi volt csupán, de áttetszőnek nem mondhattam volna. Átfogta derekamat, s közelebb húzva magához adott egy puszit az arcomra.
- Csók a családnak – kiáltottam vissza.
  A konyhában már ott támolygott anyám, a bátyám, aki elvesztette a fejét a hűtőben, a másik bátyám, aki csukott szemmel, fejét támasztva ült egy széken, és húgom, aki már hasonló készültségben volt, mint én. A keddet és a csütörtököt kivéve minden nap együtt megyünk az iskolába. Valamennyien visszaköszöntek, vagy legalább motyogtak valamit, mielőtt becsuktam az ajtót. Egymást átkarolva indultunk el Cash BMW-je felé. Én az anyósülésre ültem, ő pedig a volán mögé.

  Szerettem ezt a fehér BMW-t, kényelmes volt, és belengte Cash illata. Ölembe ültettem a táskámat, s vártam, hogy elinduljunk. Barátom a kormányra tette balját, s gázt adott. Szerettem a kezét, tetszettek a vastag gyűrűk gyűrűs-, és középső ujján, nyakában az ing alatt ott lógott Nap alakú, ezüst medálja egy bőrdarabon, jobb fülében pedig három csillag alakú, ezüst fülbevaló virított. Mikor még gimnazista volt, nyíltan is nagy rockerként élt, de mióta elment egyetemre, megkomolyodott, és már csak a bulikon tör ki belőle az, amit mi csak metál-csávónak nevezünk a haverjaival. Tekintetemmel azt a bőrkarkötőt bűvöltem, amit én adtam első évfordulónkra még három éve.

Mikor összejöttünk, én még csak tizenhárom éves voltam, ő pedig tizenhat. Persze először mindenki ferde szemmel nézett ránk a korkülönbség miatt, pedig csak három évről volt szó, nem sok az, csak abban a korban. Azóta az ő családja és barátai is hozzászoktak kettőnk gondolatához, ahogy az enyémek is.

- Mit nézel? – kuncogott fel, és rám sandított, ezzel kizökkentett a merengésből.
- Téged – vigyorogtam rá, és kezemet jobb combjára tettem, közelebb csúsztam hozzá, és vigyázva, nehogy beleakadjak a sebváltóba, fejemet a vállára hajtottam.
- Ilyen szép vagyok? – incselkedett, a sebváltóról levette jobbkezét,s megszorította a kezemet.
- Most rólam van szó? – viccelődtem.
- Persze, Törpilla – nevetett fel, és felém fordulva megcsókolt.
- Inkább az útra figyelj, erre lesz még időnk máskor is – utasítottam jókedvűen.

Ahogy előrenéztünk mindketten, bekanyarodtunk az iskola előtti utcába, és még láttuk a nagy csattanás előtt a sávunkba áttévedő kamiont. Mindkét kezemmel belemarkoltam Cash-be. Egyik kezemmel ingét gyűrtem össze, másik rákulcsolódott a kezére, s még hallottam a nagy kiáltást, ami elhagyta szánkat. Aztán képszakadás.