I Can't Believe It /BEFEJEZETT/

22. Fejezet

Nathi

  Fél tízkor kislattyogtam pizsamában, kócos, résnyire nyitott szemekkel. A konyhában majdnem a Szöszke hercegbe ütköztem.

– Bocs. – motyogtam.

– Mi van veled? – nézett rám a Niall-féle felvont szemöldökkel.

– Semmi. Most keltem fel szóval még nem szuperálok.

– Kérsz kávét?

– Isten ments! Inkább eredeti angol fekete teád nincs itthon? Tudod az az erősebbik fajta.

– De van. Abba a szekrénybe találod. – mutatott a hátam mögé.

– Oké. – gyorsan kihalásztam és a pultra tettem. Niall továbbra is a kajája gyártásával foglalatoskodott. – És bögre?

– Ott. – bökött a lelőhelyre. – A teafőző meg az alsó szekrénybe.

– Az minek?

– Hát teát csinálni. Vizet forralni aztán beletenni a filtert.

– Az úgy nem jó.– Forraltam vizet a vízforralóba addig meg a bögrébe tettem egy filtert. Mikor föl forrt a pohárba öntöttem és vártam, hogy kiázzon a tea. Raktam bele egy kis citromlét meg cukrot és belekortyoltam. 

  Tökéletes.

– Azt úgy akarod meginni?

– Aha. Így szoktam. Otthon is van ilyen teám és így a legfinomabb.

– Falnak fogsz menni, ha azt megiszod.

– Azt hinnéd, de nem. Megkóstolod?

– Nem, kösz. Még élni akarok.

– Nem tudjátok mi a jó. – ültem le az egyik bárszékre és apránként iszogattam a forró italt.

– Enned is kéne valamit, mert éh gyomorra tényleg megkergülsz tőle.

– Nem vagyok éhes. Még túl reggel van. Tényleg Lia merre van?

– Starbucks. Hagyott egy cetlit, hogy lelépett kávéért majd jön.

– Korán reggel felkelt, hogy elmenjen olyan vacakért?

– Úgy tűnik. – vonta meg a vállát evés közben.

– Nem normális. – ingattam a fejem.

– Te jól ismered Liát. – kezdte.

– Mint a rossz pénzt. – helyeseltem.

– Hogy áll a ko... – elhallgatott – kojotokkal? – folytatta bizonytalanul, szerintem nem az eredeti kérdést tette fel. Furán néztem rá és majdnem elkapott a nevetés is.

– Hát – próbáltam komoly lenni. – nem tudom, biztos fél tőlük. De a komoly kapcsolat nem gond neki. – válaszoltam a szerintem igazi kérdésre. Az arckifejezésén láttam, hogy erre volt kíváncsi. Egy kis pirosság megjelent az arcán, de aztán összeszedte magát.

– Akkor szerinted lehetne ebből az átmeneti dologból valami több? – és még én vagyok sötét.

– Fiacskám, alig várja, hogy ráröpülj! De ez a ti gondotok, én nem szólok bele. Van elég bajom így is. Én azt mondom, hogy Liának nagyon bejössz, csak vigyázz, mert pár nap és megyünk haza.

– Szóval bejövök neki? – ragyogott fel a szeme.

– És nem mész ki. – böktem oda félvállról, mire megforgatta a szemeit. – De most komolyan, már számtalanszor átdumáltátok ezt. Úgyhogy ne mond, hogy nem tudtad.